Részletes keresés

Kép

Ünnepélyes keretek között mutatták be “A Szolnoki Törvényszék története 1919” című kötetet a törvényszék dísztermében. A kiadvány a bíróság egyik legnehezebb történelmi időszakába nyújt betekintést.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen az I. r. vádlottat halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt az ügyészi indítvánnyal egyezően 3 év börtönbüntetésre, 4 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Mivel a II. r. vádlott - akit az ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádol - nem jelent meg az előkészítő ülésen, a bíróság vonatkozásában az ügyet elkülönítette és ellene elfogatóparancsot bocsátott ki.

A Fővárosi Törvényszék nem jogerős döntést hozott abban az eljárásban, amelyben a Fővárosi Főügyészség a vádlottat emberiesség elleni bűntettel és terrorcselekmény bűntettének elkövetésével vádolta.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. április 5-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a gyanúsítottnak a meghallgatását, aki ellen a Monori Rendőrkapitányság rablás bűntette miatt folytat nyomozást.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. május 24-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, aki ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást.

A Debreceni Járásbíróság 2023. február 8-án megtartott nyilvános tárgyaláson 2 év fogházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte azt a férfit, akinek a többszörös közlekedési szabályszegése következtében egy gyalogos meghalt 2021 szeptemberében Debrecenben, az egyik Böszörményi úti gyalogátkelőhelyen. A bíróság a vádlottat emellett 2 év 6 hónapra eltiltotta a járművezetéstől és kötelezte a 430 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére.

A Sárvári Járásbíróság a büntetett előéletű I. rendű és a büntetlen előéletű II. rendű vádlottak bűnösségét 1 rendbeli nagyobb értékre, üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal, társtettesként elkövetett lopás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki. Az I. rendű vádlottat halmazati büntetésül 1 év 6 hónap - végrehajtandó - börtönre, a II. rendű vádlottat halmazati büntetésül 1 év - végrehajtandó - börtönre, 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A Pécsi Járásbíróság 2022. augusztus 4-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra személyi szabadság megsértésének bűntette, rongálás vétsége, testi sértés vétsége, több állat pusztulását okozó állatkínzás bűntette és volt élettárs sérelmére, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás bűntette alapos gyanúja miatt.

Az 50 éves vádlott élettársával rendszeresen nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott. Közöttük az együttélés során rendszeresek voltak a féltékenységből eredő veszekedések, verekedések. A vádlott ezek során többször is bántalmazta a sértettet, melyről a sértett beszámolt barátainak, fiainak, akik arra bíztatták, hogy szakítsa meg a kapcsolatot a vádlottal. 

A Pécsi Törvényszék 2023. május 30-án a vádlott férfit emberölés bűntettének kísérlete és magánlaksértés bűntette miatt, mint erőszakos többszörös visszaesőt életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
A bíróság a szabadságvesztés büntetésbe beszámítani rendelte a vádlott által előzetes fogvatartásban eltöltött időt, rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelekről és a felmerült bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte a vádlottat.

A szexuális erőszak bűntette miatt L. T. vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa nem találta alaposnak sem a súlyosításra irányuló ügyészi, sem pedig az enyhítésért bejelentett védelmi fellebbezéseket, ezért a mai napon meghozott és nyilvánosan kihirdetett végzésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött. A terhelt legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2024 májusában a fiatalkorú I. rendű vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és társtettesként elkövetett kifosztás bűntette miatt 4 év fiatalkorúak börtönbüntetésére és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A II. rendű  vádlottat társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és társtettesként elkövetett kifosztás bűntette miatt 8 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az Ajkai Járásbíróság két év tíz hónap börtönbüntetésre, valamint három év közügyektől eltiltásra ítélte azt a közel 40 éves férfit, akivel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság a bűncselekmény elkövetésével szerzett vagyoni előny erejéig a vádlottal szemben vagyonelkobzást rendelt el. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült 2,3 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

A légi közlekedés gondatlanságból elkövetett halált okozó veszélyeztetésének vétsége miatt P. A. J. őrnagy vádlott ellen indult katonai büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és a vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette az ellene emelt vád alól. A döntés nem jogerős, ellene az ügyészség fellebbezést jelenthet be, ebben az esetben az eljárás a Kúrián folytatódik harmadfokon.

A Szombathelyi Törvényszék Bv. Csoportja a 2018. július 19-i meghallgatáson meghozott végzésével Sz. I. elítéltet a büntetése hátralévő részével, 2018. július 19-ével feltételes szabadságra bocsátotta és elrendelte a pártfogó felügyeletét. 

 

A végzést az ügyész, az elítélt és a védő is tudomásul vette, ezért az jogerőre emelkedett. 

 

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. június 6-án meghozott ítéletével egy, a negyvenes évei elején járó kunszentmártoni nőt bűnösnek mondott ki életveszélyt okozó testi sértés bűntettében és 4 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, ezért 6 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2016. augusztus 15. napján kelt, nem jogerős végzésével három hónappal, 2016. november 17. napjáig meghosszabbította annak a két gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt folyik nyomozás.
 

A Gyulai Törvényszék bűnösnek mondta ki M. M. K. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és kifosztás bűntettében. A bíróság ezért 20 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, és a közügyek gyakorlásától 10 évre eltiltotta. A bíróság a vádban szereplő előre kitervelten történő elkövetést, mint az emberölés minősített esetét nem találta bizonyítottnak. Rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, továbbá a lefoglalt bűnjelekről.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. december 1-jén egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akivel szemben a Budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi Ügyészség folytat eljárást jelentős értékre elkövetett lopás miatt. 
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. május 17-én elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettével gyanúsít.