Részletes keresés

A Miskolci Járásbíróság 2015. július 21-én előzetes letartóztatásba helyezte azt a román állampolgárságú gyanúsítottat, aki a megalapozott gyanú szerint 2015. július 18. napján a 37-es főútvonalon haladt kamionjával, amikor egy enyhe balra ívelő, csak rövid távon belátható útkanyarulat előtt szabálytalanul előzni kezdte az előtte haladó autóbuszt.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint a napokban Győrben egy fiatal nőt bántalmazott.

A Mezőtúri Járásbíróság tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt 80 óra közérdekű munkát szabott ki azzal a húszas éveiben járó, büntetlen előéletű férfival szemben, aki 2019. március 1-je és 2021. március 30-a között, noha erre jogerős bírósági határozat kötelezte, önhibájából, azaz annak ellenére, hogy erre módja és lehetősége lett volna, csaknem 400 ezer forint, kiskorú lányának járó gyermektartásdíjat nem fizetett meg.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája a jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt dr.S.I.I. gyanúsított ellen folyamatban lévő ügyben tartott ülést, amelynek keretében 1 hónap időtartamra elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, a tanúk befolyásolása és a bűnismétlés veszélye miatt. A gyanúsított a gyanú szerint a bűncselekményeket részben az ellene megindult büntetőeljárások hatálya alatt követte el.
Az Egri Rendőrkapitányság nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt folytat nyomozást V.Zs. gyanúsított ellen.
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. október 10-én elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki napelemeket tulajdonított el cégek telephelyeiről és áron alul értékesítette azokat.

Az Ajkai Járásbíróság egy év - végrehajtásában egy évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és testi sértés vétsége miatt azt a doktornőt, aki egy véradó napon az asszisztensként dolgozó kolléganőjét bántalmazta. A bíróság a vádlottat a felfüggesztett szabadságvesztést érintően előzetes mentesítésben részesítette, továbbá kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt H. V. ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét. A bűncselekmény minősítéséből mellőzte a nyereségvágyból elkövetést, mivel nem volt egyértelműen bizonyítható, hogy a vádlott el akarta venni áldozatától a már nála levő pénzt. Figyelembe véve, hogy a vádlott a cselekményt fiatal felnőttként, alig több mint 20 évesen követte el, és az elkövetéskor beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott volt, az ítélőtábla úgy látta, hogy az I.

logo

"Ügyfélkapcsolatok" projekt

A projektben megfogalmazott célok megvalósítása az ügymenet gyorsulását, a feladatvégzéshez szükséges elvárt erőforrás-mennyiség csökkenését, hosszú távon a feladatellátás közvetlen és közvetett (pl. a humán munkaerő ráfordítás, postázási díjak, papír felhasználás stb.) költségeinek redukálódását eredményezte.



A projekt során az alábbi három célt valósítottuk meg:

2024. 04. 03.

Az emberkereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt R. S. R. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletében a vádlotak terhén megállapított bűncselekményeket egységesen társtettesként elkövetett emberkereskedelem bűntettének minősítette.

Kandallót, gerendát és tetőlécet is magával vitt a sértettek ingatlanjairól a terhelt. A nagy értékű tárgyak eltulajdonítása mellett az áramellátást is illegális úton biztosította otthonában.  Nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. április 2-án megtartott ülésén elrendelte a nő letartóztatását.

Az alapeljárásban megítélt 500 ezer forint helyett 200 ezer forint sérelemdíjat kell fizetnie Kósa Lajosnak, mint alperesnek, a felperesnek ugyanakkor Kósa Lajos 150.000 forintos perköltségét kell állnia – így döntött megismételt eljárásban a Debreceni Járásbíróság.
 

A Pécsi Járásbíróság 2020. december 1-jén kihirdetett ítéletével három fiatalkorú fiút bűnösnek mondott ki kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettében és rablás bűntettében, mint társtetteseket, ezért őket 2 év 2 hónap fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és mindegyikőjüket 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A vádlott és Sz. J. L. sértett között viharos szerelmi kapcsolat volt, 2015. július 26-án közös gyermekük született. A vádlott gyakran kifogásolta a sértett korábbi kapcsolatból született gyermekeinek életmódját, illetve féltékeny volt és italozó életmódot folytatott. Mivel a vádlott és a sértett kapcsolata megromlott, a vádlott 2016. május 5-én a sértett házából elhozta az ingóságait, veszekedve a sértettel, ennek során rendőri intézkedésre is sor került. A sértett házában tartózkodott aznap a sértett 4 gyermeke, valamint M. J.-né P. D és P. Z. sértettek is.

Az M. B. és társai felperesek, B.-P. T. K. alperes ellen munkaviszony megszüntetése miatt folyamatban lévő 5.M.70706/2022. ügyszámú munkaügyi perben 2024. október 11-én 08:30 órakor tárgyalást tart a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék Munkaügyi Kollégium (1027 Budapest, Tölgyfa u. 1-3.) 119. számú tárgyalóterem.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. október 10-én 08:30 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. október 10-én 16.00 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A D. A. B. ellen terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő 4.B.51/2025. ügyszámú büntetőügyben 2025. május 15-én 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart a földszint 18. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. május 14-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. május 14-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2018. július 25-i ülésén elrendelte annak a török állampolgárnak a letartóztatását, aki ellen 2017-ben a Budakörnyéki Járásbíróság jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt büntetőeljárás lefolytatása céljából nemzetközi és európai elfogatóparancsot bocsátott ki. A férfit 2018. március 17-én Azerbajdzsánban fogták el. Az országok igazságügyi hatóságai a törvényi rendelkezéseknek megfelelően átadták a gyanúsítottat a magyar hatóságoknak, aki 2018. július 23-ától őrizetben van. 

A Miskolci Törvényszék 2018. november 26-án ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik tavaly ősszel megtámadták a velük szemben szabályosan intézkedő rendőröket.

 

A Debreceni Járásbíróság 2019. július 3-án kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki B.J. vádlottat a bűncselekmény felismerésére és elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében.

Ezért őt, mint különös visszaesőt 9 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A vádlott legkorábban a büntetés háromnegyed részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.