Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával a lopás bűntette miatt indult bűnügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. április 19. napjáig.
 
Csoportosan elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult meg a nyomozás azokkal a gyanúsítottakkal szemben, akiket a mai napon a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája előzetes letartóztatásba helyezett. 2016. október 5-én egy fiatalkorú nő szexuális szolgáltatás nyújtás ajánlatával felcsalta a sértettet Miskolcon a Szinva patak melletti területen található romos épületbe, ahol a szolgáltatásért cserébe a kölcsönösen kialkudott 7.000.- Ft-ot a sértett át is adta részére.

A Pécsi Járásbíróság 2023. december 3-án elrendelte egy férfi és egy nő letartóztatását egy hónapra kétrendbeli, a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntette alapos gyanúja miatt.

A Pécsi Járásbíróság 2024. február 1-jén elrendelte egy fiatalkorú lány letartóztatását egy hónapra tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Pécsi Járásbíróság 2024. október 17-én elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Pécsi Járásbíróság 2019. szeptember 4-én elrendelte egy brit állampolgárságú férfi letartóztatását egy hónapra lopás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2019. szeptember 2-án, a hajnali órákban egy Pécs központjában található ékszerüzlet kirakatüvegét egy erővágóval betörte és a belső védőrácsot elvágta, majd a kirakatból aranyékszereket tulajdonított el mintegy 9.000.000 forint értékben, a rongálással 300.000 forint kárt okozva.

A gyanúsítottat menekülés közben elfogták, az okozott kár döntő részben megtérült.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2017. február 28-án előzetes letartóztatásba helyezte azt a gyanúsítottat, aki a megalapozott gyanú szerint 2017. február 25. napját megelőzően kábítószernek minősülő anyagot – marihuanát és speedet – szerzett meg és azt kereskedelmi jelleggel anyagi haszonszerzés céljából az ország több pontjában értékesített.
 
Pályázási határidő

123.E/2020. (III. 10.) OBHE

határozat

az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesi tisztségének

pályázati kiírásáról

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntette és kábítószer kereskedelem bűntette miatt nyomoz a Hatvani Rendőrkapitányság. 

A Pécsi Járásbíróság 2023. január 13-án elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A Pécsi Járásbíróság 2024. augusztus 28-án elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2024. augusztus 23-án este 20 óra és 2024. augusztus 24-én hajnali 4 óra közötti időben behatolt egy idős pécsi férfi családi házába, hogy értékek után kutasson. Eközben a házban egyedül tartózkodó sértett férfit testszerte, részben eszközt is használva bántalmazta többek között úgy, hogy száj és orrnyílásaiba fémtárgyat erőszakolt. A sértett az őt ért bántalmazás következtében elhunyt.

A T. Cs. I. és társai ellen csalás bűntette miatt folyamatban lévő 25.B.192/2016-os számú büntetőügyben a 2024. május 8-án, 10-én, 15-én, 29-én és 31-én 9 órakor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalás helyszíne minden esetben a Markó utca 27. szám alatti épületben a II. emelet 59. számú tárgyalóterem. 

A helyiség befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők

a 2024. május 8-i tárgyalásra 2024. május 7-én 9 óráig,

a 2024. május 10-i tárgyalásra 2024. május 9-én 9 óráig,

a 2024. május 15-i tárgyalásra 2024. május 14-én 9 óráig,

a 2024. május 29-i tárgyalásra 2024. május 28-án 9 óráig, míg a 

a 2024. május 31-i tárgyalásra 2024. május 30-án 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Azon érdeklődök, akik minden tárgyalásra szeretnének regisztrálni, egy levélben jelezzék részvételi szándékukat.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya a tárgyalást megelőző munkanapon 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. 

A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A H. Cs. és társai ellen befolyással üzérkedés bűntette miatt folyamatban lévő 18.B.325/2024. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. május 14-én 9-kor, mind pedig a 2025. május 16-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület II. emelet 59. számú tárgyalóterme. 

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. május 13-án 9-ig, illetve 2025. május 15-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. május 13-án, valamint 2025. május 15-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

 

Részben megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt Cs. K. ellen indított büntetőügyben a Budapest Környéki Törvényszél I. fokom meghozott ítéletét. 
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az M. J. ellen indult büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I.

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt Cs. T. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlott jogerős büntetése így 15 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. A vádlott a törvény erejénél fogva a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. 

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon ítéletet hozott egy polgári perben, amelyet a felperes bűncselekménnyel okozott személyiségi jogsértés kapcsán sérelemdíj megfizetése miatt indított.  A bíróság kétmillió forint és annak kamatai megfizetésére kötelezte az alperest.

Egy 2014. július 5-i demonstráción elkövetett bűncselekmény miatt indult büntetőügyben az eljáró bíróság megállapította, hogy a jelen ügy alperese elkövette a szeméremsértés vétségét, a felperes – mint a büntetőeljárásban magánfélként részt vevő sértett – polgári jogi igényét pedig egyéb törvényes útra utasította.

Pályázási határidő

70.E/2020. (II.23.) OBHE 

határozat 

a Pécsi Ítélőtábla elnöki állásának

 pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

206.E/2020. (V. 7.) OBHE 

határozat 

a Győri Törvényszék Polgári-Gazdasági-Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

 pályázati kiírásáról

A Pécsi Járásbíróság 2021. augusztus 12-én elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra emberkereskedelem bűntettének alapos gyanúja, egyikükkel szemben további emberrablás bűntettének alapos gyanúja miatt.