Részletes keresés

Pályázási határidő

222.E/2020. (V. 19.) OBHE 

határozat 

a Győri Ítélőtábla elnökhelyettesi állásának

 pályázati kiírásáról

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája elutasította annak a férfinak a letartóztatására vonatkozó ügyészi indítványt, és elrendelte bűnügyi felügyeletét az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2020. március 29. napjáig, aki egy győri dohányboltot rabolt ki, majd önként feladta magát a rendőrségen és visszaadta a zsákmányolt 275.000,- forintot.

A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a bíróság megkereste a Nemzeti Választási Bizottság Elnökét annak érdekében, hogy az I. r. vádlott Európai Parlamenti képviselő-választással kapcsolatosan keletkezett mentelmi jogát a büntetőeljárás lefolytatása érdekében függessze fel.

A Győri Törvényszék Katonai Tanácsának nyomozási bírája a tizennyolc letartóztatott rendőr közül tizenkét gyanúsított letartóztatását további két hónappal meghosszabbította, míg öt gyanúsított bűnügyi felügyeletét rendelte el. Egy társuk, együttműködő magatartására tekintettel szabadlábon védekezhet.

Pályázási határidő

55.E/2022. (II. 17.) OBHE határozat

a Győri Ítélőtábla elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

453.E/2020. (XII. 7.) OBHE határozat 

a Győri Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

149.E/2021. (VI. 21.) OBHE határozat

a Szombathelyi Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

230.E/2021. (IX. 21.) OBHE határozat

a Szegedi Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

67.E/2021. (III. 23.) OBHE határozat

a Székesfehérvári Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

38.E/2021. (II. 19.) OBHE határozat

a Zalaegerszegi Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

39.E/2021. (II. 19.) OBHE határozat

a Gyulai Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

401.E/2022. (XI.3.) OBHE határozat

a Győri Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

A Pécsi Járásbíróság 2023. április 20-án elrendelte két budapesti férfi letartóztatását egy hónapra bűnsegédként, bűnszövetségben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének alapos gyanúja miatt.

Pályázási határidő

85.E/2024. (II. 21.) OBHE határozat

az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesi tisztségének pályázati kiírásáról

Az OBH bíró elnökhelyettesévé az a bíró nevezhető ki, aki legalább 5 éves bírói szolgálati viszonnyal rendelkezik és legalább 2 évig bírósági vezetői tisztséget töltött be, továbbá rendelkezik az OBH elnökhelyettesi tisztség betöltéséhez szükséges függetlenséggel, feddhetetlenséggel, pártatlansággal és integritással.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. április 17-én hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki egy kaszapengével és egy vascsővel ment rabolni Hajdúböszörményben.

A másodfokú bíróság a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárásban a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2024. január 24-én meghozott ítéletét helybenhagyta. A vádlottat a törvényszék jogerősen 7 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2020. január 13. napján kelt 9.E/2020. (I.13.) számú határozatával elrendelte a büntető ügyszakot érintően a Szegedi Törvényszék elnöke igazgatási tevékenységének vizsgálatát. A vizsgálati jelentés elkészült, melynek eredményeként további egy érintettel szemben fegyelmi eljárás kezdeményezésére került sor. Így most már három érintett ellen folyik fegyelmi eljárás.

2025. 04. 24.

Az emberölés bűntette miatt H. R. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a felmentést és enyhítést célzó védelmi fellebbezéseket nem találta alaposnak, ezért a mai napon kihirdetett határozatával az elsőfokú ítéletet kisebb módosításokkal helybenhagyta. Ezzel az eljárás mindkét terhelttel szemben jogerősen befejeződött. 

Az S. I. és társai ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bcs. miatt folyamatban lévő 15.B.433/2023. ügyszámú büntetőügyben mind a 2025. június 4-én 9-kor, mind pedig a 2025. június 6-án 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalások helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület II. emelet 36. számú tárgyalóterme. 

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. június 3-án 9-ig, illetve 2025. június 5-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. június 3-án, valamint 2025. június 5-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája március 12-én egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a két férfinak, akik a gyanú szerint vasvillával és fakaróval fenyegették meg a sértettet, hogy az vonja vissza az egyikük ellen tett feljelentést. 

A Szegedi Járásbíróság a mai napon összesen 28 ügyben tartott gyorsított bírósági tárgyalást határzár tiltott átlépésének bűntette miatt. A bíróság valamennyi ügyben büntetőjogi felelősséget megállapító határozatot hozott, és a vádlottakat 11 esetben egy évi, míg 17 esetben kettő évi Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A bíróság ítéleteit a vádlottak és védőik tudomásul vették, így azok jogerőre emelkedtek.