Részletes keresés

A Pécsi Járásbíróság 2019. november 21-én elrendelte Sz.A. gyanúsított letartóztatását egy hónapra különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt. 

A Kecskeméti Törvényszék előkészítő ülésen különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál, fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és közveszély okozás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek és 15 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki élettársát ölte meg tavaly decemberben Városföldön.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája február 27-én egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint úgy megverte egy ismerősét, hogy az elájult, majd ezt követően kirabolta. 

Az Ózdi Járásbíróság nyomozási bírája március 27-én egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint március 7-én, Putnokon a nyílt utcán támadt rá egy nőre, hogy megszerezze annak válltáskáját.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a férfinak büntetőügye, aki 2016. október 4-én az egyik szolnoki faipari cég üzemvezető-helyetteseként szemet hunyt afelett, hogy egy jócskán túlterhelt kézikocsival végezzenek anyagmozgatást az üzemben. A kézikocsi kereke kitörött, és csaknem egy tonna faanyag borult az egyik munkásra, aki maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett.

A Pécsi Járásbíróság 2018. április 17-én kihirdetett ítéletével M. G. vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 2 év fogházbüntetésre és 2 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, valamint kötelezte a büntetőeljárás során felmerült 530.330 forint bűnügyi költség megfizetésére.
 
A bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.
 

A Debreceni Járásbíróság büntetővégzés meghozatalával – tárgyalás mellőzésével – ítélt el egy szlovák férfit közokirat-hamisítás bűntette miatt. Büntetővégzésével a bíróság a Magyarországon büntetlen előéletű vádlottat 192.000 forint pénzbüntetésre ítélte.  

A Szigetszentmiklósi Járásbíróság 2017. december 18. napján megtartott nyilvános tárgyalásán bűnösnek mondta ki K. L. N. vádlottat tartás elmulasztásának vétségében, ezért őt a bíróság 1 év fogházban letöltendő, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. 
 

Terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette miatt a Fővárosi Törvényszék elsőfokon 1 év 6 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt egy férfit. 

Az ítélet szerint a terhelt a „lúgos orvosról” elhíresült eljárásban részt vevő ügyészek személyét támadva követelőző, fenyegető hangvételű beadványokat terjesztett elő. Egyiküket több alkalommal telefonon zaklatta és megöléssel fenyegette abban az esetben, ha a hivatalos eljárást nem az ő követelése szerint folytatják le. 

A Miskolci Járásbíróság 2018. január 23-án hirdetett ítéletet annak a nőnek a büntetőügyében, aki 2016-ban a Tiszai Pályaudvar felrobbantásával fenyegetőzött.
 
Zaklatás vétsége miatt 1 év – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki e-mailben fenyegette meg a Miskolci Törvényszék egy büntetőbíráját. 
 

A Debreceni Járásbíróság büntetővégzés meghozatalával – tárgyalás mellőzésével – ítélt el egy férfit garázdaság vétsége miatt. A büntetővégzésben a bíróság a büntetett előéletű vádlottat 140 óra közérdekű munka büntetésre ítélte.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt V. J. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 
A vádlott büntetését 8 év börtönről és 8 év közügyektől eltiltásról 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra enyhítette. 
 

A férfi 2018. október 18-án késő délután egy vértesszőlősi háznál, az őt ellátásban részesítő mentőtisztet szidni kezdte, majd felugrott a földről és egy alkalommal ököllel állon ütötte.  A vádlott ütése nem okozott sérülést. A folyamatosan szitkozódó, agresszív vádlottat a helyszínen jelen lévő rendőrök lefogták.
A Tatabányai Járásbíróság a vádlottat tárgyaláson közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 1 év 2 hónap -2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
Az ítélet jogerős. 

A Tatabányai Törvényszék 2018. június 28-án hozott határozatában helyben hagyta annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint két kiskorú gyermeket akadályozott személyi szabadságukban az általa tartott tanórán.
 

A bíróság T. R. B. osztrák állampolgár ellen hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatti büntetőügyben a 2014.

A Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 5-ére a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 11.00; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44., III.,317.).

A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt (maximum 60 fő) mind a sajtó munkatársai, mind pedig az érdeklődők részére REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

A Szolnoki Járásbíróság 2014. október 8-án elrendelte egy 72 éves jászkiséri férfi előzetes letartóztatását emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra. 
 
A Pécsi Járásbíróság 2015. május 19-én elrendelte egy 28 éves pécsi férfi előzetes letartóztatását nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette megalapozott gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.
 

Rossz hatással volt az alkohol a vádlottra – késsel támadta meg ismerősét. Emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a terhelt ellen az ügyészég, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2023. április 26-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet az ügyben.