Részletes keresés

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. január 16. napján lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el azzal gyanúsítottal szemben, aki a gyanú szerint 2015. január 15-én Zalaegerszegen gépkocsival veszélyeztette két, vele szemben intézkedő rendőr testi épségét. 
 

A Tatabányai Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt - bíróság elé állítás keretében- 3 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte D.K. vádlottat. Az ítélet jogerős.

A Szolnoki Törvényszék 2017. november 9-én lényegét tekintve helybenhagyta a Mezőtúri Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság szabálysértési értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt 120 óra fizikai munkakörben ledolgozandó közérdekű munkára ítélte azt a 27 éves férfit, aki a tulajdonos engedélye nélkül lebontotta és eladta egy mezőtúri családi ház melléképületének tetőszerkezetét.

Ügyészi indítványra a Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. augusztus 21-én újból meghosszabbította M. R. gyanúsított bűnügyi felügyeletét, ezúttal 2018. december 21-ig.
 
A gyanúsított továbbra sem hagyhatja el a tartózkodási helyeként szolgáló ingatlant, ennek betartását a rendőrség a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrzi. A bíróság a védő ismételt indítványa ellenére sem látta megszüntethetőnek a kényszerintézkedést, ahogy az enyhébb, a gyanúsítottnak nagyobb mozgásszabadságot biztosító magatartási szabályok előírásának sem adott helyt.

2014. január 1-jétől, a pártok működéséről szóló törvény módosítását követően a fizetésképtelenség esetén már a pártokat is fel lehet számolni ugyanúgy, mint bármelyik gazdasági társaságot vagy egyesületet.
A párt felszámolására párttörvényben meghatározott speciális rendelkezések mellett a Csődtörvény egyes rendelkezései is irányadóak.

A párttörvény alapján felszámolást a párttal szemben csak akkor lehet kezdeményezni, ha a tartozása eléri vagy meghaladja a 10 millió forintot.

Az embercsempészés bűntette miatt M. C. és M. I. vádlottak ellen indult büntető eljárásban a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. január 12-én hozott végzésében az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig továbbra is fenntartotta a vádlottak előzetes letartóztatását.
 

Az Egri Járásbíróság a 2014. október hó 08. napján kihirdetett elsőfokú ítéletével V. Á. vádlottat tizenkét rendbeli csalás bűntette miatt három év börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság a kiszabott szabadságvesztés tarta-mába beszámítani rendelte a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa a vádlott szabadságvesztés büntetését 5 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltását 6 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta a Nyíregyházi Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, helyes következtetést vont le a vádlott bűnösségét illetően és helyesen minősítette a cselekményt. Az ítélőtábla nyomatékos enyhítő körülményként értékelte, az idő múlását és azt, hogy a sértett közreható magatartása jelentősen megkönnyítette a vádlott cselekményét.

Az Egri Járásbíróság 2016. május hó 6. napján hozott ítéletet a Balaton külterületén 2014 augusztusában történt bántalmazás ügyében.
 

A Körmendi Járásbíróság veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt 140 óra közérdekű munkára ítélt egy nőt. Vele szemben 153.424 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, továbbá kötelezte az eljárás során felmerült 54.207 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 
Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2017 szeptemberében különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt B.A.B. vádlottat 18 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
 
Az Egri Törvényszék H. I. A. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt két év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette.
 
A Miskolci Törvényszék emberölés miatt szabadságvesztésre ítélte azt a két férfi vádlottat, akik Ózdon az utcán olyan súlyosan bántalmazták ismerősüket, hogy a sértett a helyszínen életét vesztette.
 

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság ítéletet hozott annak az ápoló foglalkozású vádlottnak az ügyében, akivel szemben szexuális erőszak minősített esete miatt emelt vádat az ügyészség.

A Budai Központi Kerületi Bíróság – 2021. szeptember 2-án – elsőfokú ítéletével a vádlottat 5 rendbeli – társtettesként elkövetett – csalás bűntette miatt 2 év 9 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

Életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Szolnoki Törvényszék 2017. június 26-án P. A. vádlottat, mint visszaesőt, s ezért őt 5 év börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára, mely helybenhagyta az I. fokon kiszabott ítéletet. Így a vádlott jogerős büntetése 5 év börtön és 6 év közügyektől eltiltás lett. A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. 

A Debreceni Járásbíróság büntetővégzés meghozatalával – tárgyalás mellőzésével – ítélt el egy 19 éves hajdú-bihari fiatal férfit hatóság félrevezetése vétségének kísérlete miatt. Büntetővégzésében a bíróság a büntetlen előéletű vádlottal szemben 120 óra közérdekű munka büntetést szabott ki. 
 

2018. december 13-án rendelte el Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki ismeretlen társával együtt kirabolt egy nőt a miskolci Deszkatemplom temetőjében. 

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott szabadságvesztés büntetését 16 évre enyhítette, egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2018 májusában G. T. J. vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és testi sértés vétsége miatt 18 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a két férfit, akik a gyanú szerint Ózdon raboltak ki egy idős hölgyet.