Részletes keresés

Kép

A 2023. március 7. és április 30. napja közötti soros, majd az ezt követően a szeptember 1. és november 30. napja közötti soron kívüli ülnökválasztás alkalmával a választó szervek nem tudtak elegendő számú ülnököt választani, ezért az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII törvény (Bjt.) 217. § (4) bekezdése alapján soron kívüli ülnökválasztás kiírását kezdeményezte a köztársasági elnöknél. 

Év
2011
Közlöny
File
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 18-án kihirdetett ítéletében elutasította a Hungária Takarék Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. augusztus 28-án 3 rendbeli lopás bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte Sz.H. vádlottat.

A tényállás szerint a vádlott 2019. április 15-én bekéredzkedett a sértett apagyi ingatlanába, a sértett figyelmét elterelte,  és a hálószobában lévő nyitott szekrényből eltulajdonította a férfi aznap kapott nyugdíját, és több ékszerét összesen 137.500 forint értékben.

Ítéletet hirdetett 2017. március 10-én a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az M3-as metrót pótló autóbuszos szolgáltatásvásárlás kapcsán indult közbeszerzési perben.
 

2022 nyarán hat alkalommal lophatott az a nő, akinek a mai napon elrendelte letartóztatását a Miskolci Járásbíróság. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított egyes esetekben őrizetlenül hagyott táskákból emelte el a sértettek pénztárcáit, máskor pedig pénzkazettából, kasszából vett el készpénzt. Egyik alkalommal egy miskolci hotel éttermében vette magához a lengyel állampolgárságú sértett tárcáját az abban lévő 900 euróval, de történt olyan is, hogy barkácsáruházból vagy irodahelyiségből távozott a jogellenesen megszerzett 70.000, illetve 92.000 forinttal. 

A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2019. október 4-én egy hónap időtartamra elrendelte R.Gy. gyanúsított letartóztatását. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2017. április 18-án bíróság elé állítás keretében lefolytatott tárgyaláson megállapította, hogy társtettesként garázdaság szabálysértését követte el az a két férfi, akik 2017. április 17-én délután narancssárga festéket tartalmazó lufikkal dobálták meg a Budapest, V. kerület Szabadság téren található Szovjet Hősi Emlékművet. A bíróság mindkét férfival szemben 30 ezer forint pénzbírságot szabott ki, amelyből a szabálysértési őrizetben töltött idő beszámításával személyenként 4.400 forintot megfizetettnek tekint.
Kép

Még mindig pályázhatnak a bírói hivatásra készülők a fogalmazói álláshelyekre. Miért is érdemes jelentkezni?! Erről kérdeztük dr. Varga László Bánkot, az ERA ösztöndíjas bírósági fogalmazót.

A Nyíregyházi Törvényszék 2019. január 7-én gyorsított eljárásban szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt 1 év 3 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte R. R. vádlottat.

A tényállás szerint a különös és többszörös visszaesőnek minősülő vádlott – néhány nappal szabadulását követően – 2018. december 22-én este Nyíregyházán, a Búza téri parkolóban egy téglával két személyautó ablakát betörte, és azokból pendrive-ot és mobiltelefont tulajdonított el összesen 8.000 forint értékben. A rongálással 140.000 forint kárt okozott.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 32 éves nőnek, akit kifosztás elkövetésével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a nő 2019. július 11-én 23 óra 15 perc körül bement egy dunavecsei ingatlanba, ahol az ott alvó, 67 éves, rokkant sértett ágya mellől elvette annak 10.000.-forint értékű fényképezőgépét.
A járásbíróság a büntetett előéletű, megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező gyanúsított letartóztatását a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében rendelte el, mivel esetében fennáll a bűnismétlés veszélye.

A Salgótarjáni Járásbíróság - tárgyalás mellőzésével - 1 év 4 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt egy kishartyáni férfival szemben.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az 55 éves vádlott tavaly nyáron, a salgótarjáni kórház sürgősségi osztályának várójában tartózkodott ittas állapotban, majd a várakozási idő elhúzódásán felháborodva szóváltást kezdeményezett egy, a sürgősségi egészségügyi szakellátást végző orvossal.

Értékes szerszámkészleteket vitt el egy nyitott kocsiból az apa-fiú gyanúsítottpáros. Ellenük az Érdi Rendőrkapitányság kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt nyomoz, a bíróság pedig elrendelte a fiatalabb terhelt letartóztatását.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2022. december 3-ig – elrendelte egy férfi letartóztatását közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő büntetőügyben.

A bíróság ítéletében megállapította a vádlottak bűnösségét, O. A. r. rendű vádlottat és T. S. II. rendű vádlottat 6-6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra, míg Sz. Z. III. rendű vádlottat 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az I. rendű vádlottat emellett 2 év időtartamra eltiltotta a járművezetéstől és a vádlottakat bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.
 

a Gyulai Törvényszéken kábítószerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt dr. P.N. I. rendű vádlott és társai ellen indult büntetőügyben 2014. június 13. napján az alábbiakban röviden összefoglalt elsőfokú – nem jogerős – ítélet született:

A Pécsi Törvényszék 2013. április 5-én 9.00 órakor folytatja a tárgyalást P.L. vádlott ellen aljas indokból elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vád ügyében, Pécsett, a Rákóczi út 34. földszint II. számú tárgyalótermében.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. július 21-én bíróság elé állítás során hozott ítéletében fegyveresen elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt az I. rendű vádlott K. B.-t 2 év, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, a II. rendű vádlott Á. V.-t pedig mint bűnsegédet 1 év 6 hónap, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.
 

A 30 éves vádlott és a sértett barátok voltak. A sértett többször befogadta magához és anyagilag is segítette a munkanélküli, lakóhellyel nem rendelkező vádlottat.
2021. október 10-én az ittas állapotban lévő vádlott szóváltást követően egy késsel mellkason szúrta a sértettet, majd kirohant a közeli buszmegállóban, ahol a rá várakozó barátjával közölte, hogy mit tett. A férfi hívta a mentőket és a rendőrséget. A mellkast érő szúrás közvetetten életveszélyes sérülést okozott a sértettnek. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa ma helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.