Részletes keresés

A magas színvonalú és időszerű ítélkezés, továbbá a szolgáltató bíróságok megvalósítása érdekében összesen 19 bírósági szervezet tekintette át és dolgozta ki a hatékonyabb és gazdaságosabb működés feltételeit. A program célja alapvetően a jobb egyéni, és ezáltal szervezeti teljesítmény biztosítása, az igazságszolgáltatás iránti bizalom erősítése.

Pályázási határidő

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke

pályázatot hirdet 

az Országos Bírósági Hivatal 

Gazdálkodási Főosztály

főosztályvezetői

állásának betöltésére

A pályázat beérkezésének határideje: 

2020. szeptember 15. 16.00 óra

A pályázati feltételeknek a pályázat benyújtásának időpontjára kell teljesülniük, a hiányosan, illetve késedelmesen benyújtott pályázatot a pályázat kiírója elutasítja.

A Mohácsi Járásbíróság a 2022. március 1-jén megtartott nyilvános előkészítő ülésen K. A. elsőrendű és B. A. A. másodrendű vádlottakat két rendbeli bűnszövetségben, társtettesként, a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt – halmazati büntetésül – kettő-kettő év börtönre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását mindkét vádlott vonatkozásában öt-öt évi próbaidőre felfüggesztette.

Elhangzott a perbeszéd a Debreceni Járásbíróságon a lepkeper néven ismertté vált büntetőügyben, így a bíróság hamarosan ítéletet hirdethet a tavaly novemberben indult eljárásban. 
 
A Mosonmagyaróvári Járásbíróság elsőfokú ítéletében gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt L. S. vádlottat hat hónap – végrehajtásában két évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtása esetén a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette és rendelkezett a bűnügyi költség megfizetéséről is.
 

Felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki az ítélet szerint gyógyszertől bódult állapotban, menetjegy váltása nélkül szállt fel a Sátoraljaújhelyről Szerencsre közlekedő vonatra. A menetjegyét ellenőrizni kívánó kalauz kérdésére kést rántott, hadonászni és életveszélyesen fenyegetőzni kezdett, hogy megöl mindenkit. A kalauz kihátrált a kocsiból és a többi utast is átterelte egy másik kocsiba.

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében a közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás vétsége miatt indult ügyben 2 év – 4 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki zúzott kővel dobált meg mozgó járműveket.

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével meggyanúsított férfivel szemben elrendelt bűnügyi felügyeletet az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb négy hónapra meghosszabbította.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. március 8-án a zaklatás vétsége miatt indult eljárásban 1 hónapra elrendelte K.Zs. gyanúsított letartóztatását. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. március 10-én az emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban 1 hónapra elrendelte P.V.M. gyanúsított letartóztatását. 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2020. június 18-ig - felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt - elrendelte annak a fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, aki egy összecsukható bicskával támadt a kiskorú sértettre, hogy tőle az újonnan vásárolt JBL márkájú hangszóróját megszerezze.

 

A Komáromhoz közeli község postahivatalában vezetőként dolgozó sértett 2019. augusztus 23-án technikai okok miatt a nyitási időt 8 óra 30 percre halasztotta. 8 óra 15 perc körüli időben megjelent a postán a vádlott, aki hangosan kiabálni kezdett és az ajtót ütötte. A sértett előkereste a nő részére érkezett postai ajánlott levelet és kiment, hogy átadja neki, a vádlott azonban indulatosan kérdőre vonta amiatt, hogy a részére érkezett küldeményt a posta miért nem a kézbesítési meghatalmazottja címére küldte ki.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. március 6-án előkészítő ülést tartott annak a férfinak az ügyében, akit 2 rendbeli közlekedés biztonsága elleni bűntettével és 2 rendbeli kisebb értékre elkövetett rongálás vétségével vádol az ügyészség. 

A Komáromi Járásbíróság a 2022. június 24-én hozott végzésével elrendelte annak az ukrán férfinak az egy hónapra történő letartóztatását, aki embertelen körülmények között szállított 19 migránst az M1 autópályán. 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2022. június 23-án Magyarország területén, a magyar-szerb államhatár közelében lévő elhagyatott helyen megbízója utasítására 2.000 euró ellenérték ígéretének fejében, egy cseh honosságú tehergépkocsiba felvett 19, Magyarországra illegálisan érkezett személyt azzal a szándékkal, hogy őket Ausztriába szállítja. 

A Tatabányai Törvényszék jogerős bírósági meghagyásban öt év időtartamra eltiltotta az ebtartástól azt a tatai férfit, akit korábban bűnősnek mondott ki a bíróság állatkínzás bűntettében és vétségében. 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a bíróság mai ülésén egy hónap időtartamra elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik egy RailJet vonat utasait károsították meg. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy késsel vállon szúrta ivócimboráját.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. december 9-én egy kazincbarcikai hétvégi házban a gyanúsított és a sértett együtt italozott. Erősen ittas állapotba kerültek és vitatkozni kezdtek, majd a terhelt egy 16 cm pengehosszússágú késsel vállon szúrta a sértettet, aki a helyszínen életét vesztette.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki 2021. július 7-én Miskolc belvárosában közlekedett autójával, amikor jogosulatlanul vette igénybe az autóbusz forgalmi sávot. A közelben intézkedő rendőrök észlelték a terhelt cselekményét és egyikük a megfelelő karmozdulattal megállásra szólította fel, amelynek a sofőr nem engedelmeskedett, hanem sebességének megváltoztatása nélkül továbbhaladt. A vádlott a rendőr ismételt felszólításainak sem tett eleget, ezért a sértettnek el kellett lépnie a jármű elől, hogy az elütést megelőzze.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte azon terhelt letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint összesen 19 alkalommal lopott, vagy kísérelt meg lopást Miskolc közterületein parkoló autókból.

Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2024. március 2-án két ügyben is ülést tartott, amelyek eredményeként két gyanúsított letartóztatását rendelte el egy-egy hónapra.

Minkét férfit a Gyöngyösi Rendőrkapitányság gyanúsította meg, egyiküket kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének, míg másikukat kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntettének elkövetésével gyanúsítják.