Részletes keresés

Helybenhagyta a Debreceni Törvényszék a Berettyóújfalui Járásbíróság ítéletét, így jogerősen 2 év 10 hónap fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a fiatalt, aki 2015 októberében rabolt ki egy fiút fényes nappal, Berettyóújfaluban. V. A-t a bíróság másodfokon is bűncselekmény felismerésére és elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, és a szabadságvesztés mellett 3 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta. Miután V. A.
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. szeptember 7-én lényegét tekintve helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és rongálás vétsége miatt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2016. október 19-én hajnalban, a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőröket előbb hangosan szidalmazta és megöléssel fenyegette, majd szamurájkarddal, fahusánggal, végül pedig egy seprűnyéllel támadt rájuk.
Kép

Egyre többet vásárolunk online, hiszen sokkal kényelmesebb a nappaliból keresgélni az áruk között. Az ünnepek közeledtével a webshopok forgalma még inkább megugrik, ezzel együtt a kockázata is megnő annak, hogy adathalászat vagy interneten keresztül elkövetett csalás áldozatává válunk. Dr. Somogyi Zoltánnal, a Győri Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetőjével a megelőzésről és a jogérvényesítési lehetőségekről beszélgettünk.

A Balassagyarmati Járásbíróság 2019. május 8-án nemzetközi bűnügyi jogsegély keretében biztosította a szabadságvesztés büntetését a Balassagyarmati Fegyház- és Börtönben töltő vádlott meghallgatását, akivel szemben a romániai Nagyszebeni Törvényszék folytat büntetőeljárást csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. december 14-én bűnszövetségben elkövetett közveszély okozás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban elutasította L.L. gyanúsított letartóztatása iránti ügyészi indítványt és 2020. április 14-ig elrendelte bűnügyi felügyeletét. A gyanúsított a bűnügyi felügyelet ideje alatt ingatlanát a hatóság engedélye nélkül nem hagyhatja el.

A Fővárosi Törvényszék másodfokon helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádoltak.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. augusztus 19. napján tartott ülésén meghozott végzésében 2022. november 22. napjáig meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinak, akit a fegyházból való szabadulását követően lopáson értek tetten. 

A gyanúsított már 9 esetben volt büntetve, legutóbb a Tatabányai Járásbíróság 2016. július 14. napján jogerős ítéletével rablás bűntette miatt, erőszakos többszörös visszaesőként 6 év fegyházbüntetésre ítélte, amelyből 2022. február 14-én szabadult.

A bíróság testi sértés bűntette miatt két év két hónap börtönbüntetésre, három év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki súlyosan bántalmazta idős szomszédját. 

Az Esztergomi Járásbíróság a közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt 90 nap elzárásra és 600.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki sörösüveget és széket dobott a fia által vezetett személygépkocsira. Az elsőfokú ítélettel szemben az ügyész súlyosításért, a vádlott és a védője teljeskörű fellebbezést jelentett be.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a negyvenes évei végén járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2020. április 19-én délután, miután kérésére, koronavírus gyanú miatt a mentők a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet COVID-részlegére szállították, részegen, trágár módon szidalmazta a magyar egészségügyet és a kórházi dolgozókat, kivizsgálása befejezése előtt távozni akart, majd, amikor visszatartották, megpróbálta megütni az egyik, a hatályos jogszabályok szerint közfeladatot ellátó személynek minősülő beteghordót.

A Tatabányai Járásbíróság az ügyészi indítványnak megfelelően további két hónappal, 2021. július 24-ig meghosszabbította annak a tatabányai férfinek a letartóztatását, akit több társával együtt kábítószerkereskedelemmel gyanúsítanak. 

A Nyíregyházi Törvényszék 2022. szeptember 6-án hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt K.A. vádlottat 8 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság ítéletet hozott annak a nőnek az ügyében, aki 2020 májusában a tiszaújvárosi autóbuszállomáson megütött egy jegyellenőrt.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az ittas állapotban lévő vádlott menetjegy váltása nélkül utazott az egyik autóbuszjáraton, amikor a sértett felszólította, hogy szálljon le a járműről. A nő ennek eleget tett, azonban a peronon álló jegyellenőrt – aki közfeladatot ellátó személynek minősül – a vállánál megütötte.

A Miskolci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyéről, akivel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A Kisvárdai Járásbíróság nyomozási bírója 2022. július 22-én a rongálás bűntette miatt indult eljárásban 2022. augusztus 22-ig elrendelte V.A.L. gyanúsított letartóztatását. 

Súlyosan bántalmazott egy nőt az a férfi, akinek egy hónapra elrendelte a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.

A nyomozás eddigi adatai szerint 2024. május 4-én 17 óra körül a gyanúsított a Vizsoly és Novajidrány közötti közút melletti bokros területen tettleg bántalmazta a sértettet, azért, hogy eltulajdonítsa a táskáját a benne lévő készpénzzel és mobiltelefonjával együtt.  A sértettre, aki a bántalmazás következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, magatehetetlen állapotban egy több főből álló túramotoros társaság talált rá.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves várpalotai nőnek, akivel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás.

Két tolvaj is pórul járt a hétvégén elkövetett cselekmények miatt. Egyikőjük február 5-én vitt el egy személygépjárművet egy garázsból a benne felejtett indítókulccsal együtt. Az eltulajdonított gépjárművel aztán közlekedési balesetet szenvedett, a Hernádkak felé vezető úton megcsúszott, belement az árokba, amitől a gépjármű megsérült. Ezután továbbhajtott, de a főúton ismét megcsúszott az autó és az árokban kötött ki. Innen is megpróbált továbbhaladni, azonban a gépjármű lefulladt. A Miskolci Járásbíróság 2015.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 36 éves, büntetett előéletű dunaújvárosi férfinak, akivel szemben jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.