Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 410 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Év: 2021 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés
Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 154 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Kép

Az Országos Bírósági Hivatal a 2019-es évre is meghirdette a Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázatot, melynek keretében a Kaposvári Törvényszék a Csurgói, Lengyeltóti, Igali és Tabi Járásbíróságok történetének kutatását, és azokról egy könyv elkészítését és megjelentetését vállalta. 

A magyar állam által adományozható egyik legmagasabb kitüntetéssel, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki dr. Kis István nyugalmazott bírót, a Szolnoki Törvényszék korábbi tanácselnökét, aki a neves elismerést 2022. március 17-én dr. Varga Judit igazságügyi minisztertől vette át.

lovagkereszt kitüntetés

Dr. Kis István bírói pályája 1981-ben a Szolnoki Munkaügyi Bíróságon indult, melynek négy év múlva már az elnöke volt. Ezt követően, 1987. áprilisától 1992. júniusáig a Szolnoki Városi Bíróság elnökhelyettese, majd 1995. márciusától 2000. februárjáig elnöke volt. Szakmai karrierje a Szolnoki Törvényszéken folytatódott, melynek 2012. júliusától 2018. júniusáig civilisztikai kollégiumvezetője, majd 2018. júliusától nyugdíjba vonulásáig tanácselnöke volt.

Példaértékű pályája során egy éven át a Kúrián, az akkori Legfelsőbb Bíróságon is ítélkezett. Tagja és egy ideig elnöke volt a Szolnoki Törvényszék Bírói Tanácsának. Instruktorbíró, közvetítői koordinátor és európai jogi szaktanácsadó volt. Tanított a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. Tagja volt az Igazságügyi Szakértői és a Jogi Szakvizsga Bizottságnak, valamint a bírósági fogalmazói felvételi bizottságnak is. Szakmai pályafutása mellett fontos közösségépítő szerepet töltött be a törvényszék életében.

A kitüntetéshez szívből gratulálunk!

 

Szolnok, 2022. március 29.

Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya

 

2024. 06. 25.

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban életfogytig tartó szabadságvesztés büntetésre és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte 2024. június 25-én a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki 2022-ben élve elásta a párját.

2025. 01. 23.

A Fővárosi Törvényszék 2025. január 23-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy nőt és egy férfit társtettesként elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével, egy másik személyt mint ezen bűncselekmény bűnsegédjét, negyedik társukat pedig korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása bűntettével vádolják.

2025. 03. 11.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, részben hivatalos személy sérelmére, részben több ember, továbbá a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolnak.

Tisztelt Ügyfeleink!

A Pécsi Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok (a Pécsi, a Szigetvári, a Komlói, a Siklósi és a Mohácsi Járásbíróság) 2024. december 24. napjától december 29. napjáig, valamint 2024. december 31. és 2025. január 1. napján zárva lesznek.

2024. december 30-án az ügyfélfogadás valamennyi bíróságon 9:00 órától 11:00 óráig tart.

2024. január 2. napjától a bíróságokon az ügyfélfogadás és az ügyfélsegítő a megszokott rend szerint működik.

Megértésüket köszönjük!

A S. I. és társai ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő 15.B.433/2023. ügyszámú büntetőügyben 2024. március 28-án 09.00 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart az I. emelet 97. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. március 27-én 09.00 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. március 27-én 16.00 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
 

Fővárosi Törvényszék
Sajtóosztály
 

Az S. I. és társai ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő 15.B.433/2023. ügyszámú büntetőügyben 2024. szeptember 6-án 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart az I. emelet 97. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2024. szeptember 5-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. szeptember 5-én 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

A S. I. és társai ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő 15.B.433/2023. ügyszámú büntetőügyben 2025. március 6-án 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart a II. emelet 36. számú tárgyalóteremben.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. március 5-én 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. március 5-én 16.00 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék

Sajtóosztály

2025. 02. 18.

Emberölés bűntette és a sértett sanyargatásával, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indult eljárásban tizenöt év börtönbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte 2025. február 18-án a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, aki féltékenységből megölte a párját.

A dr. S. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 26.B.452/2022. ügyszámú büntetőügyben a 2025. június 12-én 9-kor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

A tárgyalás helyszíne a Markó utca 27. szám alatti épület földszint 30. számú tárgyalóterme. 

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. június 11-én 9-ig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. június 11-én 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 330 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020