Részletes keresés

A Mahir Cityposter Kft. felperes által Budapest Főváros Önkormányzata alperes ellen érvénytelenség megállapítása iránt indított perben a Fővárosi Törvényszék 2016. január 12-én kelt nem jogerős végzésével ideiglenes intézkedésként eltiltotta az alperest a felperes által a szerződés alapján kihelyezett valamennyi utcabútor bontásától és az eredeti állapot helyreállításától.

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki ivócimborájának okozott életveszélyes sérüléseket.

Az E-akta, vagyis az elektronikus akta a papír alapú akta online változata. Ennek használatával az ügyfelek egyszerűbben, gyorsabban és olcsóbban tekinthetnek be majd a bírósági iratokba.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa ma megváltoztatta a Szolnoki Törvényszék ítéletét, illetve csak részben módosította a vádlottak cselekményeinek minősítését. II.r. vádlott vonatkozásában a szabadságvesztés büntetés 2/3 részének kitöltése után helyezhető feltételes szabadságra. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság magas színvonalú, részletes bizonyítást folytatott le és megalapozott tényállást állapított meg.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban négy év hat hónap börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a szatmári településen élő vádlottat, aki késsel támadt édesapjára.

A pénzhamisítás bűntette és más bűncselekmény miatt K. Z. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla alaposnak találta az enyhítést célzó védelmi fellebbezéseket, ezért a 2022. december 15-i tanácsülésen meghozott ítéletével az elsőrendű vádlott szabadságvesztés büntetését 5 évre, a másodrendű vádlott szabadságvesztés büntetését 4 évre enyhítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A döntés jogerős.

Kép

Each year an anonymous and voluntary survey has been carried out among judges since 2015. The survey is meant to find out how judges see the impartiality and independence of the judiciary in Hungary.

A Balassagyarmati Járásbíróság a 2019. április 9-én megtartott tárgyaláson a vádlottat rablás bűntette, súlyos testi sértés bűntette és rongálás vétsége miatt 7 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, egyúttal 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Nyíregyházi Törvényszék 2018. március 20-án felfüggesztette a dr. K. Gy. vádlott ellen előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárást, s egyidejűleg megszüntette előzetes letartóztatását.
 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2022. március 24. napján tartott ülésen, különösen nagy értékre üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt rendelte el 3 nő és 2 férfi letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak letartóztatásának elrendelése a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és érdekeire, valamint a bűnismétlés, illetve a szökés, elrejtőzés veszélyének lehetősége miatt szükséges és indokolt.

A Pécsi Járásbíróság 2018. október 8-án kihirdetett ítéletével K. A. vádlottat kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt 2 év 10 hónap börtönre és 3 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2019. december 17. napján megtartott nyilvános ülésen kihirdetett végzésével a Mohácsi Járásbíróság 2019. március 28. napján kelt ítéletét – amellyel Cs. G. elsőrendű és B. Z. másodrendű vádlottakat társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt bűnösnek mondta ki és ezért az elsőrendű vádlottat 200.000 forint pénzbüntetésre, míg a másodrendű vádlottat 160 óra fizikai természetű közérdekű munkára ítélte; B. Z. másodrendű és P. A.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2021. április 27-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki folyamatosan bántalmazta, fenyegette élettársát egy Hajdú-Bihar megyei településen.

A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettében, ezért őt 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A férfi a büntetés kétharmad részének kitöltését követően feltételes szabadságra bocsátható.

A Pécsi Járásbíróság 2019. március 14-én elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a bűnügyi információk alapján a gyanúsítottnál egy pécsi lakásban tartott házkutatás során számos simítózáras zacskóban, több száz gramm kábítószer gyanús fehér port, zöld növényi származékot és tablettákat találtak. Az előzetes szakértői vélemény szerint a talált anyagokból kábítószer vegyületek azonosíthatók.

A 7 gyanúsítottal szemben – akik közül hat fiatalkorú- a Gárdonyi Rendőrkapitányságon csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt azért folyik büntetőeljárás, mert az alapos gyanú szerint 2015. szeptember 5.-én a velencei vasútállomás aluljárójában illetve a Velence –Korzón két személyt bántalmaztak, tőlük különböző értéktárgyakat és készpénzt tulajdonítottak el.
 
Az Esztergomi Járásbíróság elrendelte annak a két esztergomi férfinak az előzetes letartóztatását, akik egymásnak, illetve más személyeknek adtak el marihuánát 2015. októberében Esztergomban. A gyanúsítottak cselekménye a Btk. 176. § (1) bekezdésébe ütköző kábítószer kereskedelem bűntettének megállapítására alkalmas. 
 

A Szolnoki Járásbíróság gyermekpornográfia bűntette miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre – felfüggesztett fiatalkorúak fogházára ítélte és egyúttal, a próbaidő tartamára pártfogó felügyeletét rendelte el annak a 18 éves, büntetlen előéletű lánynak, aki 2019 augusztusában egy Messenger csoportban, melynek rajta kívül 3 kiskorú lány és 2 kiskorú fiú tagja volt, megosztotta egy 15 éves lány intim fotóit, melyek a sértettet súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon ábrázolták.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 

A Debreceni Törvényszék 2021. október 6-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik nagy mennyiségű marihuánát termesztettek püspökladányi otthonukban.

Szervezeti egység
Fővárosi Törvényszék
Beosztás
elnök
Ügyszak
polgári