Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság 2020. szeptember 10-én közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, testi sértés vétsége és becsületsértés vétsége miatt a fiatalkorú L.Á. vádlott javítóintézeti nevelését rendelte el 3 év időtartamra.

A Tatabányai Törvényszék a 2023. január 20-án tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson testi sértés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki súlyosan bántalmazta a volt élettársát.

A Siklósi Járásbíróság a 2020. február 13. napján megtartott előkészítő ülésen P. T. J. elsőrendű vádlottat lőfegyverrel visszaélés bűntette, lopás vétsége, 4 rendbeli társtettesként elkövetett orvvadászat bűntette, 3 rendbeli társtettesként elkövetett lopás vétsége, társtettesként elkövetett lopás bűntette és kábítószer-kereskedelem bűntette miatt halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra, míg P. Á.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2020 őszétől kezdődően rendszeresen állított elő kábítószert, amelyet aztán határmenti szlovák és magyar településeken értékesített. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított szászfai tartózkodási helyén kábítószer-gyanús anyagot, mérleget, vákuumozó gépet, készpénzt, mobiltelefonokat, illetve kábítószer előállításához szükséges eszközöket és alapanyagokat foglaltak le.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. augusztus 15-i ítéletében 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte James A. C-t hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. A szabadságvesztés végrehajtását 3 évre felfüggesztette. 
 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte annak a terheltnek a letartóztatását, aki a szabadulását követően rövid időn belül újabb betöréses lopásokat követett el.

A megalapozott gyanú szerint a terhelt idén márciusban történt szabadulását követően alkalmi munkából tartotta fenn magát, azonban az így megkeresett pénzt felélte, ezért elhatározta, hogy a Balaton környékére utazik, és trafikokból tulajdonít el dohányárut, hogy azok eladásából jusson pénzhez.

A Kecskeméti Törvényszék emberrablás bűntette miatt 4 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra (I.r. vádlott), illetve 2 év 6 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra (II.r.vádlott) ítélt két férfit, akik ellen egy Baján elkövetett bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyészség.

A Ceglédi Járásbíróság 2019. május 29-én megtartott nyilvános előkészítő ülésén ítéletet is hirdetett annak a nőnek az ügyében, aki rablás útján kísérelt meg pénzt szerezni egy, a vasútállomásra érkező idős asszonytól. A járásbíróság a vádlottat rablás és testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és halmazati büntetésül 9 év fegyházbüntetésre ítélte és 9 évre eltiltotta őt a közügyek gyakorlásától. 

A büntetett előéletű nő lemondott a tárgyaláshoz való jogáról és elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

A Pécsi Járásbíróság 2022. augusztus 12-én elrendelte egy szigetvári férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.

Az Esztergomi Járásbíróság a garázdaság vétsége miatt indult ügyben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben 270.000 forint pénzbüntetést szabott ki azzal a férfival szemben, akit a rendőrség nyomban elfogott az erőszakos cselekmény észlelését követően. A végzés jogerős.

A felperes okleveles vőfély, betyár, előadóművész, produkcióját az országban a mulatós zenét kedvelők körében adja elő. Az alperes vendéglátóegysége arculatában a magyar betyár motívumokat demonstrálja. Ennek megjelenítésére 2007-2008. körüli időben a vendéglő homlokzatán, belső falán, internetes honlapján és itallapján a felperes arcképéről készült grafikát és festett ábrázolást helyezett el.

Nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt az Érdi Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 17-én megtartott ülésen elrendelte a gyanúsított férfi letartóztatását.

K. O. nemzetközi elfogatóparancs végrehajtása és ideiglenes kiadatási letartóztatása iránti büntetőügyében a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 2022. január 6. napján meghozott végzésével helybenhagyta a Fővárosi Törvényszéknek a kiadatás feltételeinek fennállását megállapító és a terhelt kiadatási letartóztatását elrendelő végzését.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. március 30-án tartott folytatólagos tárgyaláson, zsarolás bűntette miatt indult ügyben, 3 év 6 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésként 4 év közügyektől eltiltásra és 625.879 forint vagyonelkobzásra ítélte a vádlottat. Az ítéletet az ügyész és a védő tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott fellebbezést jelentett be.

Az Ózdi Járásbíróság 2019. szeptember 26-án előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki Ózdon és annak környékén több családi házba is betört, miközben egy alkalommal még enni is kért az otthon tartózkodó sértettől. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 7 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével szabott ki felfüggesztett szabadságvesztés büntetést egy 19 éves és egy 20 éves férfire, akik még 2018 nyarán Várpalotán súlyosan bántalmazták vitapartnerüket.

 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 49 éves veszprémi férfinak, akivel szemben házastárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette és más bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás.