Részletes keresés

A Pécsi Járásbíróság 2016. szeptember 3. napján egy holland állampolgárságú férfi és egy komlói nő előzetes letartóztatását rendelte el egy hónapra tartással elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 76 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023

2019. május 6-ára tűzte az első tárgyalási napot a Zalaegerszegi Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki 2007-ben megfojtotta unokahúgát, majd holttestét elásta a pincében. 

A kifosztás bűntette miatt indult ügyben született jogerős végzés azzal a férfival szemben, aki egy alvó sértett ágya mellől lopta el a mobiltelefonját.

A vesztegetés elfogadásának bűntette miatt dr. Cs. J. K. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette az ellene emelt vád alól. A másodfokú döntés nem jogerős, ellene az ügyészség fellebbezést jelenthet be a Kúriához.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 132 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 29 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Pécsi Járásbíróság 2023. július 7-én elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, 7 rendbeli nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, 2 rendbeli kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és üzletszerűen elkövetett csalás vétsége alapos gyanúja miatt.

A Komáromi Járásbíróság a 2023. december 5-én tartott előkészítő ülésen, csalás bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet egy nővel szemben. A bíróság a vádlottat csalás bűntette, 9 rendbeli csalás vétsége, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt, halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésként 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 44 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

A Tatabányai Járásbíróság elrendelte annak a két magyar férfinak az egy hónapra történő letartóztatását, akik 23 migránst zsúfoltak be egy tehergépkocsiba. 

 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntettével, míg női társát ezen bűncselekmény bűnsegédkénti elkövetésével vádolnak.

Az előkészítő ülés keretében a vádlott a vádirat ismertetését követően úgy nyilatkozott, hogy az ügyben már korábban hosszú tartamú szabadságvesztésre ítélt személyek nem az ő biztatására cselekedtek, tehát a bűncselekmény elkövetését nem ismerte be és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem. Hangsúlyozta, hogy az ügy valamennyi tárgyalásán személyesen jelen szeretne lenni.

A Nyíregyházi Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott 2012-ben ismerkedett meg a néhai sértettel, akivel érzelmi kapcsolatba került. Az asszony 2013-ban kezdeményezte a férjével való házassága felbontását is, azonban később meggondolta magát. Ezt a vádlott nem fogadta el, folyamatosan kereste személyesen, telefonon és e-mail-ben is a sértettet, mert szerette volna kapcsolatukat helyreállítani. Mivel nem tudott belenyugodni a visszautasításba, elhatározta, hogy leszámol az asszonnyal és annak férjével is.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 98 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a román férfinak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettével gyanúsít. 

A Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság a 2024. október 17-én kihirdetett ítéletével a törvényszék ítéletét megváltoztatta és az elsőrendű vádlott terhére megállapított hivatalos személy elleni erőszak bűntettét a folytatólagos elkövetésre utalás mellőzésével két rendbelinek minősítette, büntetését halmazati büntetésként tekintette kiszabottnak, és a – II. rendű vádlottal egyezően – előzetes mentesítésben részesítette. Megállapította, hogy a másodrendű vádlott a hivatalos személy elleni erőszak bűntettét társtettesként követte el.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. március 5-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint egy, az 1990-es években ismert vállalkozó megbízásából a terhelt 1999. április 25-én a késő esti órákban felkereste egy ismerősét, akit annak lakóhelyén – a magával vitt lőfegyverrel – lelőtt. A sértett az elszenvedett sérülései következtében a helyszínen elhalálozott. 

A Pécsi Járásbíróság 2018. szeptember 11-én Sz. G. Cs. vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt  1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A terhelt a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.