Részletes keresés

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akit 1 év, végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság halált okozó közúti baleset okozásának vétsége miatt.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a két fiatalkorú vádlottnak az ügyében, akik az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint magára hagytak egy kihűléssel veszélyeztetett férfit a Borsodszirák-Ziliz közötti útszakaszon. 

A Miskolci Járásbíróság 2018. április 15-ig meghosszabbította az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki mezőcsáti otthonában vendégét éghető folyadékkal öntötte le, majd begyújtotta, miután pedig a sértett elfutott, a gyanúsított utolérve tovább bántalmazta őt. 
 

A Miskolci Járásbíróság az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának a kihirdetéséig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a vádlottnak, akivel szemben prostitúciót folytató személlyel való kitartással elkövetett gyermekprostitúció kihasználásának bűntette és más bűncselekmény miatt indult eljárás.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, akinek a felügyelet nélkül hagyott nevelt gyermekére rátekeredett a takarófólia. 

Szexuális erőszak, szexuális visszaélés, gyermekprostitúció kihasználása és gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat az ügyészség azzal a vádlottal szemben, aki 2015 és 2016 folyamán különböző időpontokban megismerkedett hat lánnyal, az ügy sértettjeivel, akikkel több alkalommal, akár pénz ellenében is, szexuális kapcsolatot létesített. 

Az Avason történt paneltűz kapcsán egy közvádas büntetőügy volt folyamatban, melyben a Miskolci Járásbíróság 2014. szeptember 3. napján első fokon ítéletet hirdetett. Abban az ügyben a bíróság az I.r. vádlottat – akinek ismeretlen okból a lakásában keletkezett a tűz – bűnösnek mondta ki közveszélyokozás vétségében és 3 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása bűntettében, ezért őt 4 év börtönbüntetésre ítélte. Ellenben a II.r, III.r. és IV.r.
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 401 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 407 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 410 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 413 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
A Tiszaújvárosi Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet 2017. május 8-án.
 
A Miskolci Törvényszék elsőfokú tanácsa fenntartotta az előzetes letartóztatását annak a férfinek, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével és 3 rendbeli egészségügyi termék hamisításának bűntettével vádol az ügyészség.  
 
A Miskolci Járásbíróság 2017. január 30. napjáig jogerősen elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben több ember sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás. 
 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akivel szemben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A Kazincbarcikai Járásbíróság nyomozási bírája 2016. június 2-án előzetes letartóztatását rendelte el annak a gyanúsítottnak, aki a megalapozott gyanú szerint 2016. május 30-án 11 óra 45 perc körüli időben bement a Magyar Posta Zrt. Szögligeten található postahivatalába, odalépett a kiszolgáló pulthoz, és az üvegablak túloldalán helyet foglaló postavezetőt felszólította: " Rakja ki a pénzt, kés van nálam!"
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 248 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

Felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság azt a férfit, aki az ítélet szerint gyógyszertől bódult állapotban, menetjegy váltása nélkül szállt fel a Sátoraljaújhelyről Szerencsre közlekedő vonatra. A menetjegyét ellenőrizni kívánó kalauz kérdésére kést rántott, hadonászni és életveszélyesen fenyegetőzni kezdett, hogy megöl mindenkit. A kalauz kihátrált a kocsiból és a többi utast is átterelte egy másik kocsiba.

A Kazincbarcikai Járásbíróság testi sértés bűntette és magánlaksértés vétsége miatt 140.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a sajószentpéteri férfit, aki 2020. december 4-én a késő délutáni órákban féltékenységből, ittas állapotban bántalmazta a sértettet.