Részletes keresés

Kép

Dr. Csorba Zsolt Ödön 1996-ban végzett Pécsett, bírósági fogalmazóként a Pécsi Városi Bíróságon kezdett, bírói kinevezését 2003-ban kapta meg. 2004 óta a Tatabányai Városi Bíróság bírája, 2005-től három éven át elnökhelyettesként, 2008-tól öt éven át pedig a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság / Tatabányai Törvényszék elnökhelyetteseként tevékenykedett. Elnöki kinevezését 2013 februárjában vehette át, most újabb 6 éves ciklusát kezdi. 

Kép

Jogos elvárás a bíróságokkal szemben, hogy gyorsan és hatékonyan, a jogkereső állampolgárok számára minden segítséget megadva végezzék a munkájukat. Az OBH ezt szem előtt tartva határozta el, hogy új, egységes arculatú, digitális eszközökkel felszerelt, egyszóval modern ügyfélközpontokat alakít ki. Az elsőket már tavaly átadták és a beruházások folytatódnak – derült ki az OBH elnökhelyettesének szavaiból, a Veszprémi Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.

2024. 05. 05.

Naponta több alkalommal is bántalmazták és szexuális cselekményre kényszerítették fiatalabb társukat a vádlottak. Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellenük a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. március 5-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

2023. 12. 05.

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év 8 hónap börtönre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyektől azt a 46 éves büntetett előéletű férfit, aki 2020. november 5-én néhány perccel este kilenc óra után Szolnokon, Vegyiművek Lakótelep egyik lépcsőháza előtt úgy megvert egy hajléktalan nőt, hogy arccsonttörést és közvetett életveszéllyel járó agysérülést szenvedett.

2024. 12. 13.

A Veszprémi Törvényszék 11 év börtönbüntetésre, 1.000.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától azt a 37 éves veszprémi férfit, akivel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság a vádlottal szemben vagyonelkobzást rendelt el a bűncselekmény elkövetése idején szerzett vagyonra, továbbá kötelezte őt a több, mint 8 millió forintos bűnügyi költség megfizetésére.

2025. 02. 05.

Gondatlanul járt el a gyerekszoba szellőztetésekor a vádlott. Nyitva hagyta az ablakot, amelyen később az egyedül hagyott kiskorú sértett kiesett és súlyos sérüléseket szenvedett. Gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt emelt vádat a terhelt ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2025. február 5-én megtartott előkészítő ülésén hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

2025. 06. 03.

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. június 3-án tartott előkészítő ülésén 1 év börtönbüntetésre ítélte azt az idős nőt, aki igazoltatása során megpróbált két rendőrt lefizetni a szondáztatás elkerülése érdekében. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A szabadságvesztés esetleges végrehajtása esetén a vádlott annak 2/3-ad részének kitöltését követő napon bocsátható legkorábban feltételes szabadságra.

Év: 2016 OBT dokumentum típusa: Megtárgyalt napirendi pontok Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 86 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 25 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 26 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 149 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 153 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 212 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 264 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Kép

Az idei év első félévében a már megszokottak szerint ismét kiírták a fogalmazói álláshelyeket, az országban összesen 31 bírósági fogalmazói helyre pályázhatnak a jelentkezők, köztük a Veszprémi Törvényszékre is. Ennek kapcsán Veszprém megye fogalmazóit kérdeztük a fogalmazói létről, munkáról, tanulásról.

Kép

Izgalmas jogesetek, remek szakmai megoldások és hibátlan alakítások jellemezték az Országos Bírósági Hivatal (OBH) szakmai vetélkedőjét, a második alkalommal megrendezett Országos Pervezetési Versenyt. Az eseményre március 5-6. között, a Fővárosi Törvényszéken gyűltek össze az induló bírósági titkárok és fogalmazók.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. szeptember 11-én megtartott nyilvános tárgyalásán ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolt. A bíróság I. rendű S. Z. és II. rendű K. L. vádlottakat társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek. Előbbit 4 év, utóbbit 4 év 6 hónap fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, valamint 4, illetve 5 évre eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától. 

A törvényszék megítélése szerint az idegenrendészeti hatóság jogszerűen döntött a kiutasításukról.

 

A koronavírus fertőzés miatt karanténba került iráni diákok ellen a rendőrség járványügyi szabályszegés vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrség javaslatára az idegenrendészeti hatóság a diákokat az Európai Unió tagállamainak területéről Irán területére kiutasította, és velük szemben hároméves időtartamra beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el.