Részletes keresés

A Szolnoki Járásbíróság 2016. május 20-án meghozott, aznap jogerős ítéletével rongálás vétsége miatt 1 évi próbaidőre próbára bocsátotta azt a 60 éves, büntetlen előéletű tiszapüspöki férfit, aki 2016. április 19-én a reggeli órákban Törökszentmiklóson megrongált egy italautomatát. A férfi egy pohár forró italt kívánt az italautomatából vásárolni, de az csupán egy pohár forró vizet adott ki.
Június 7. napján  13 órakor a sértett kihallgatásával folytatódik a Kecskeméti Járásbíróságon annak a férfinek az ügye, akit egy kakaós csiga elrablásával vádol az ügyészség. A vádlott jelenleg egy más ügyben kiszabott 2 év börtönbüntetést tölt.
 
A Pécsi Járásbíróság 2016. május 28. napján elrendelte két pécsi férfi előzetes letartóztatását azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által erőszakkal, illetve az élet és testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
A Szegedi Járásbíróság jogerősen bűnösnek mondta ki V. I. vádlottat állatkínzás vétségében, ezért őt 3 hónap végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett fogház fokozatú szabadságvesztésre ítélte. 
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. szeptember 6-án meghozott ítéletével szabálysértési értékre helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel, vagy a jogosult, illetve a használó tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétsége miatt 240 óra fizikai munkavégzéssel ledolgozandó közérdekű munkára ítélte azt 29 éves törökszentmiklósi férfit, aki 2016.

A Siófoki Járásbíróság gyorsított eljárásban döntött két fiatalkorú vádlott ügyében, akik egy siófoki áruházban ruhát loptak, oly módon, hogy arról az áruvédelmi eszközt lefeszítették. A járásbíróság az egyik vádlottat megrovásban részesítette, míg a másik vádlottat 1 évre próbára bocsátotta.

Az ítélet jogerős.

Kaposvár, 2016. július 8.

 

A Kaposvári Járásbíróság 1 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt egy többszörös visszaeső vádlottat. Az előzetes letartóztatásban lévő férfit orvosi ellátását követően a büntetés-végrehajtás hivatásos állományú tagjai kísérték vissza zárkájába. Zárkában való elhelyezését nehezményezte, ezért a beléptetésre irányuló felszólításnak nem tett eleget, és a biztonsági tisztet, valamint annak családját azzal fenyegette meg, hogy őket megöli.
 
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2016. szeptember 19-én ítéletet hirdetett P. I. felperesnek a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ alperes ellen közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében. A bíróság a Munkácsy Mihály Golgota című festményét védetté nyilvánító közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított eljárásban a felperes keresetét elutasította. 
 

A Soproni Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2019. augusztus 23-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki 2019. július 21-én Sopron irányába az általa vezetett kisbusz rakterében 16, beutazásra és tartózkodásra jogosító okmányokkal nem rendelkező migráns személyt embertelen körülmények között szállított.

A bíróság megalapozottnak találta az ügyészi indítványt és a Be. 276. § (2) bekezdés ab) és cb) alpontja alapján elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2017. február 14-én hozott nem jogerős ítéletet azzal a férfivel szemben, aki a neten keresztül kislányokat kért meg arra, hogy mutassák meg magukat neki meztelenül. 
 
A Fővárosi Törvényszék jogerős végzésével elrendelte egy román férfi átadási letartóztatását. A terheltet 2017. május 15-én Magyarországon vette őrizetbe a Dabasi Rendőrkapitányság európai elfogatóparancs alapján. 
 
A román állampolgárságú terhelt ellen Németország bocsátott ki európai elfogatóparancsot, a vele szemben emberölés és rablás miatt indult büntetőeljárás lefolytatása érdekében. A terhelttel szemben Magyarországon nincs folyamatban eljárás.

Ítéletet hirdetett a Miskolci Törvényszék 2018. november 27-én annak a férfinak az ügyében, aki úgy megverte a sértettet, hogy röviddel a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe.

 

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2015 augusztusában a kora délutáni órákban elment egy borsodi település helyi presszójába, ahol barátaival találkozott. A beszélgetés és italozás közben úgy döntött, leül az egyik asztalhoz kártyázni, ahol már a sértett is játszott. A játékot pénzben játszották, mely később a vita kiváltó oka lett.

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen, társtettesként elkövetett garázdaság vétsége és társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt, halmazati büntetésül 200.000 forint pénzbüntetésre ítélte a büntetett előéletű II. rendű vádlottat.

A Sárvári Járásbíróság korábban – büntetővégzést hozott –, amelyben az I. rendű büntetlen előéletű vádlottal szemben, ugyanezen bűncselekmények miatt 150.000 forint pénzbüntetést szabott ki, amelyet az I. rendű vádlott tudomásul vett, míg a végzéssel szemben a II. rendű vádlott tárgyalás tartását kérte. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2022. március 1-jén hozott ítéletet annak a két férfinak az ügyében, akik ismeretlen társukkal közel 135 millió forint értékben loptak gépjárműveket külföldön és hoztak be Magyarországra. 

Az Ügyfeleink számára legfontosabb híreink a "Kiemelt információk" menüpont alatt találhatók.

Elérhetőségeink

Cím

1055 Budapest, Markó utca 27.

Levelezési cím

1363 Budapest, Pf. 16.

Telefonszám

 +36 (1) 354-6000

Fax

+36 (1) 354-6043

E-mail

ftpkoll@birosag.hu

 

Kollégiumvezető

Dr. Németh Andrea

Kollégiumvezető-helyettes

Dr. Turbucz Zoltán

Kollégiumvezető-helyettes

Dr. Palotás Gergely Péter

 

Ügyfélfogadási rend

Polgári Kollégium Elsőfokú Kezelőiroda

Cím

1055 Budapest, Markó utca 27., Földszint 23.

Telefonszám

+36 (1) 354-6801
+36 (1) 354-6816
+36 (1) 354-6873

Fax

+36 (1) 354-6043

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

 

Polgári Kollégium Másodfokú Kezelőiroda

Cím

1055 Budapest, Markó utca 27., Földszint 26.

Telefonszám

+36 (1) 354-6554
+36 (1) 354-6583

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

 

Megközelíthetőség autóval

GPS: 47.5091337436273, 19.05329264793175

Elérhetőségeink

Cím

1027 Budapest, Tölgyfa utca 1-3.

Levelezési cím

1535 Budapest, Pf.: 748.

Központi telefonszám

+36 (1) 346-2100

E-mail

ftmkoll@birosag.hu

 

Kollégiumvezető

Dr. Ilyés-Farkas Gabriella

Kollégiumvezető-helyettes

Dr. Szabó Anna

 

Ügyfélfogadási rend

Ügyfélfogadás

Hétfő: 08:15 - 11:00
Kedd: 08:15 - 11:00
Szerda: 08:15 - 15:30
Csütörtök: 08:15 - 11:00
Péntek: 08:15 - 11:00

Vezetői ügyfélfogadás: előzetes telefonos egyeztetés után lehetséges

 

Megközelíthetőség autóval

GPS: 47.512467, 19.036638

 

Akadálymentes megközelíthetőség

  • Mozgásukban korlátozott ügyfelek az épületet a Fekete Sas utcai bejárat felől tudják megközelíteni.
  • A portaszolgálatnak leadott jelzésre a kapu nyitását és a felvonó üzemeltetését az őrszolgálat biztosítja.

Életveszélyesen megsebezte és sorsára hagyta élettársát az a szlovén férfi, akinek az ügyében a Zalaegerszegi Törvényszék 2024. március 6-án hozott ítéletet.    

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2025. június 11-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki egy hólapáttal támadt egy rendőrre és egy polgárőrre Hajdú-Bihar vármegyében. 

A járásbíróság a férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében, testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A bíróság az eljárás során a vádlott egy korábbi, garázdaság vétsége miatt folyamatban lévő büntetőügyét is hozzáegyesítette az alapügyhöz, amelyben szintén bűnösnek mondta ki a férfit.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 45 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018