Részletes keresés

A Momentum változásbejegyzési kérelmét a Fővárosi Törvényszék a jogszabályokban előírt határidőket betartva 2019. február 8-án elbírálta, a nyilvántartási adatok átvezetését a határozat március 21-i jogerőre emelkedését követően pedig haladéktalanul megtette.

A Momentum 2018. október 30-án változásbejegyzési kérelmet terjesztett elő a Fővárosi Törvényszék Civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek Kezelőirodáján (FT). Az eljárást azonban az FT felfüggesztette, mivel egy az alapító okirat módosítást érintő másik eljárás még folyamatban volt.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. október 15-én előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a férfinak és vádlott-társának az ügyében, aki apróbb ajándékokat kapott, hogy elnézze a szabálytalanságokat. A vádlottak az ülésen beismerték a bűncselekmény elkövetését és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. Az I. r. vádlottat a bíróság hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt a bíróság 2 év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és véglegesen eltiltotta a közúti ellenőri foglalkozás gyakorlásától. A II. r.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak az ózdi férfinak az ügyében, aki 2018 novemberében egy bozótvágóval támadt a sértettre.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a sértett és társasága az esti órákban egy ózdi lakásban italozott, majd további szórakozás céljából útnak indultak és közben hangosan beszélgettek. Ezt azonban az egyik házból nehezményezték: egy férfi ment ki az utcára, a számonkérés szóváltásba fordult át és tettlegességig fajult. Egy idő után a férfi visszament a házba, a sértett és társasága pedig tovább indult.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki volt élettársának holttestét egy lakott területen kívül eső illegális szemétlerakóban rejtette el. 

A Budapest Környéki Törvényszék másodfokú büntetőtanácsa 2018. április 26-i nyilvános ülésén ügydöntő határozatot hirdetett annak a férfinak az ügyében, akit első fokon a Gödöllői Járásbíróság folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében marasztalt el. 
 

Előkészítő ülést tartott a Miskolci Törvényszék azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben emberkereskedelem és kényszermunka bűntette, valamint személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.  

A Salgótarjáni Járásbíróság egy hónap időtartamra elrendelte a letartóztatását annak a 38 éves férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint 2019 nyarán több mint száz alkalommal értékesített „varázsdohány” fantázianevű, pszichoaktív anyaggal átitatott dohányt Salgótarjánban.

A Debreceni Törvényszék a mai napon tartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével az S.I. vádlott ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében a Debreceni Járásbíróság 2017. január 12-én hozott ítéletét megváltoztatta. 
 

A büntetés-végrehajtási bíró a mai napon - a több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt - B. L. elítéltet az életfogytig tartó fegyház fokozatú szabadságvesztésből nem jogerősen feltételes szabadságra bocsátotta annak megállapítása mellett, hogy az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll. 

A Siklósi Járásbíróság 2016. június 28-án kihirdetett ítéletében B.J. I.r. vádlottat orvvadászat bűntettében és társtettesként elkövetett lopás vétségében, K. M. II.r. vádlottat társtettesként elkövetett lopás vétségében mondta ki bűnösnek és ezért az I. r. vádlottat 1 év börtönre és 1 év közügyek gyakorlásától eltiltásra, a II. r. vádlottat 180 óra közérdekű munkára ítélte. Kötelezte a vádlottakat a vadásztársaság részére 200.000 forint kártérítés megfizetésére.
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. március 26-án távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik ellen a Budaörsi Rendőrkapitányság nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt folytat nyomozást.

Az Encsi Járásbíróság hat hónap – végrehajtásában egy évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki arra a büntetlen előéletű vádlottra, aki 2016. decemberét megelőzően a hernádszentandrási lakóháza udvarán oly módon tartotta legalább 15 napon keresztül 7 hónapos keverék kan kutyáját, hogy a nyakára egy rövid szemekből álló láncot kötött, amit az udvaron oldalra fektetett hűtőszekrényhez rögzített. A kutya megfelelő mozgását ezáltal megakadályozta, ennek következtében pedig kórosan le is soványodott, hiszen élelmet sem tudott magának találni.

A Körmendi Járásbíróság előkészítő ülésen a letartóztatásban lévő I. rendű vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntette és társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt, halmazati büntetésül 1 év börtönre és 1 év Magyarország területéről történő kiutasításra, a II. rendű vádlottat társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt 150.000 forint pénzbüntetésre ítélte.

A Sárvári Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 1 év 1 hónap fogházra és 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy büntetlen előéletű férfit. Kötelezte továbbá 560.055 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2023. január 25-én hozott ítéletet, annak a nőnek az ügyében, aki apját és gyermekét is bántalmazta.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen a többszörös visszaeső vádlottat súlyos testi sértés bűntette miatt 3 év fegyházra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Szombathelyi Törvényszék -dr. Varga Roland tanácsa- 2017. december 07-én ítéletet hozott H. G büntetőügyében.
 
A Vas Megyei Főügyészség a vádlottat 1 rb. védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és 3 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolta.
 
A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája házi őrizetet rendelt el azzal a férfivel szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy kirabolt egy dohányboltot Nagykanizsán 2018. március 9-én.
 
Az ügyészség a 19 éves  gyanúsított előzetes letartóztatására tett indítványával szemben a bíróság úgy látta, hogy a házi őrizet elegendő kényszerintézkedés, tekintettel a férfi fiatal korára, arra, hogy elismerte  felelősségét, s nem áll fenn a szökésének, elrejtőzésének veszélye. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság a 2023. szeptember 8. napján megtartott előkészítő ülésen nem jogerős ítéletet hozott annak a két férfinak az ügyében, akik jogtalanul jutottak vad tetemekhez.

A Keszthelyi Járásbíróság a 2023. szeptember 19-én megtartott tárgyalásán nem jogerős ítéletet hozott annak a nőnek az ügyében, aki megromlott egészségi állapotú személyeket kihasználva 928.000 forinthoz jutott, egyiküket súlyosan bántalmazta is.