Részletes keresés

A Szegedi Törvényszék a 2018. július 1-jén hatályba lépett büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény alapján az előkészítő ülésen ítéletet hirdetett a Szegedi Törvényszékre 2018. augusztus 13-án érkezett vádiratban foglalt 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő emberölés bűntette ügyében.

Emberölés bűntettének kísérlete miatt indult meg a nyomozás azzal a gyanúsítottal szemben, akit a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2016. szeptember 21-én előzetes letartóztatásba helyezett. A sértett és a gyanúsított - akik élettársi kapcsolatban állnak – 2016. szeptember 18-án egy ismerős családnál beszélgettek, közösen italoztak. A sértett a délután folyamán többször kiment a házból, mert telefonhívást kapott. 20 óra körüli időben ismét hívást kapott, kiment, kint lefolytatta a beszélgetést, majd amikor visszament elköszönt és távozott. 

A Tatabányai Törvényszék 2018. június 28-án hozott határozatában helyben hagyta annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint két kiskorú gyermeket akadályozott személyi szabadságukban az általa tartott tanórán.
 

A Komáromi Járásbíróság 2013. 10. 08. napján V.I. ügyében - bíróság elé állítás során- az alábbi ítéletet hozta:
A vádlottat garázdaság vétsége miatt visszaesőként egy év szabadságvesztésre és három év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést börtön fokozatban kell végrehajtani, a szabadságvesztése beszámítani rendelte a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2013. október 9. napján hirdetett ítéletet – első fokon eljárva – M. Cs.  és 13 vádlott-társa büntetőügyében.

A Tatabányai Járásbíróság a 2013. november 21. napján - bíróság elé állítás során - meghozott végzésével megállapította, hogy S. Z.eljárás alá vont személy elkövette az 1 rendbeli "tulajdon elleni (lopás)" szabálysértést, ezért a bíróság 1 napi elzárással sújtotta. A határozat jogerős. Az eljárás alá vont személy 2013. november 20. napján 17.00 órakor az esztergomi Tesco áruházban 1 db 2 dl-es Portorico rumot rejtett a kabátzsebébe és fizetés nélkül távozott. A biztonsági szolgálat megállította, az ital visszavételre került.
 

Rablás bűntettének kísérlete miatt I. fokon, nem jogerősen 3 év 4 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a harmincas éveiben járó vádlottat, aki egy játékpisztollyal fenyegetett meg egy eladót.
 

Zaklatás vétsége volt a vád az ellen a nő ellen, akinek az ügyében ma hirdetett ítéletet a Budakörnyéki Járásbíróság.

Az ítélet szerint B. A. vádlott bűnös zaklatás vétségében, ezért őt a bíróság 1 évi időtartamra próbára bocsátotta és elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét.

A bíróság kötelező magatartási szabályként előírta, hogy a vádlott a sértett férfitól, annak lakásától és munkahelyétől tartsa távol magát.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért fellebbezett.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája 2014. május 9-én megszüntette egy kábítószeres ügy gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. A bíróság a védelem indítványának helyt adva nem jogerősen megszüntette a terhelt személyi szabadságát korlátozó legsúlyosabb kényszerintézkedést, egyidejűleg elrendelte 1 hónap időtartamra a gyanúsított házi őrizetét, akként hogy a házi őrizet előírásainak megtartását a rendőrség a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszközzel is ellenőrizze.
 
A Veszprémi Törvényszék a 2014. május 15. napján megtartott nyilvános ülésen helybenhagyta az elsőfokú bíróság 2014. március 13-án kihirdetett ítéletét, amely így jogerőre emelkedett. 
 
Folytatólagosan elkövetett sikkasztásban, pénzmosásban, közokirat-hamisításban és csalásban mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék azt a négy vádlottat, akik 2007-ben csaknem 400 millió forint értékű intervenciós kukoricát értékesítettek. A vádlottak az MVH szerződött partnereként tároltak mintegy 10.900 tonnányi gabonát, amelyből több mint 10.500 tonnának nyoma veszett.
 

 2013. február 7-én kihirdetett ítéletében a Zalaegerszegi Törvényszék valamennyi vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében.

2013. december 19. napjánaz Egri Járásbíróság elrendelte 30 napra Sz.A. előzetes letartóztatását abban az ügyben, amelyben a nyomozó hatóság folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást. Sz.A. házi őrizetét a bíróság korábban már elrendelte pornográf felvétel készítésével elkövetett gyermekpornográfia bűntette, kiskorú veszélyeztetése, kényszerítés bűntette és zaklatás vétsége miatt. Ez ügyben az ügyészség vádirata a bíróságra már megérkezett.

A Veszprémi Járásbíróság 2014. január 15. napján – nem jogerős végzésével – megszüntette a B.Zs. vádlott ellen folytatólagosan, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt folyamatban lévő magánvádas büntetőeljárást.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. február 5-én hozott nem jogerős ítéletével közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt egy év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2016. február 3-án bombarobbantással fenyegette a Fővárosi Törvényszéket.
 

A Fővárosi Törvényszék 2014. február 26-án kihirdetett első fokú ítéletében S. P-rt és I. T-t életfogytig tartó, D. L-t pedig tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte. A bíróság K. G-ral és G. B-nal szemben egyaránt 12 év,  míg L. Z-nal szemben 5 év fegyházbüntetést szabott ki, K. K-t pedig 1 év, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A Szombathelyi Törvényszék Bv. Csoportja a 2018. július 19-i meghallgatáson meghozott végzésével Sz. I. elítéltet a büntetése hátralévő részével, 2018. július 19-ével feltételes szabadságra bocsátotta és elrendelte a pártfogó felügyeletét. 
 
A végzést az ügyész, az elítélt és a védő is tudomásul vette, ezért az jogerőre emelkedett. 
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. december 8-án bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson bűnösnek mondta ki közveszéllyel fenyegetés bűntettében azt a férfit, aki 2016. november 9-én a PKKB épületébe történő ügyfélbeléptetés során azt állította, hogy robbanószer van a táskájában. A bíróság ezért a vádlottat 1 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.
 
A Szegedi Járásbíróság az ebtartástól végleges hatállyal eltiltotta azt a férfit, akit korábban állatkínzás bűntette miatt 6 hó, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek.