Részletes keresés

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2016. szeptember 07-én 2016. október 19-re napolta annak a két vádlottnak a tárgyalását, akiknek egy otthagyott grillsütő okozta tűz miatt kellett felelniük.
 
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt jogerősen 2 év szabadságvesztésre ítélt egy érsekvadkerti férfit a Balassagyarmati Törvényszék szerdán, a büntetés végrehajtását – az ügyészi indítvánnyal egyezően – 3 év próbaidőre felfüggesztve; az ügy II. rendű vádlottját garázdaságért vonta felelősségre, de nem szabott ki büntetést, hanem 2 év 6 hó próbára bocsátást alkalmazott.
 

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája hétvégén három gyanúsított vonatkozásában rendelt el kényszerintézkedéseket. Két gyanúsítottat kábítószer kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja, míg egy gyanúsítottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség.
 

A Debreceni Törvényszék katonai tanácsa 2019. január 31-én ítéletet hirdetett abban a megismételt büntetőeljárásban, amelyben először a Kaposvári Törvényszék 2013 februárjában döntött, azonban azt az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa hatályon kívül helyezte.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. február 11-én megszüntette a letartóztatását és bűnügyi felügyeletét rendelte el annak a férfinak, akit az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával és egyéb bűncselekményekkel vádol. A vádlott bűnügyi felügyelete az elsőfokú ítélethirdetésig tart.

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki Gy. L. vádlottat testi sértés bűntettében, ezért 6 év 6 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A Kaposvári Járásbíróság kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt hozott ítéletet egy 53 éves, korábban többszörös visszaesőként börtönbüntetésre ítélt férfi ügyében, aki 2016 márciusában feltételes kedvezménnyel szabadult szabadságvesztés büntetésből.
 
Rablás miatt áll a bíróság előtt az a fiatalkorú lány, aki erőszakkal szerzett néhány szál cigarettát egy kiskorútól. 
 

A Debreceni Járásbíróság 2019. június 18-án bíróság elé állításos eljárásban hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki 2017 szeptembere és 2018 augusztusa között pénzváltást színlelve több nemzeti dohányboltból és más üzletekből is készpénzt lopott el, amelynek összege meghaladta a 800.000 forintot.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. június 19-én elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akiket a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettével és bűnpártolás bűntettével gyanúsít.

A gyanúsítottak testvérek. Egyikük Dánszentmiklóson egy házban lakott a sértettel. A gyanúsított és a sértett is alkalmi munkából élt, mindketten napi rendszereséggel fogyasztottak nagyobb mennyiségben szeszes italt. Köztük korábban komoly nézeteltérés nem volt.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletet hirdetett abban a közérdekű polgári perben, amelyet az Európai Roma Jogok Alapítványa felperes kezdeményezett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) alperes ellen.

A Szegedi Járásbíróság jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. március hó 02. napjáig tart.
 

1 év 8 hónap végrehajtandó fogházbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt a Marcali Járásbíróság egy 39 éves férfit ittas járművezetés vétsége miatt. A vádlott 2018. november 28-án, már eleve ittas állapotban, gépkocsival érkezett egy csömendi kocsmához, ahol 13 és 18 óra között mintegy másfél liter tömény szeszes italt és 3 liter sört fogyasztott. 18 órakor a gépkocsival távozni akart, de ittassága miatt már a közútra sem sikerült kikanyarodnia; manővere közben nekiütközött az ingatlan kerítésének, majd nekitolatott a kocsmáros gépkocsijának.

A férfi hitoktatóként dolgozott egy tatabányai általános iskolában, ahol két kiskorú lányt zaklatott, emellett a számítógépén és a telefonján is kiskorú személyekről készült pornográf felvételeket találtak. A bíróság 6 év börtönbüntetésre ítélte a visszaeső vádlottat.

10 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte másodfokon a Fővárosi Törvényszék azokat a szülőket, akik 2015 nyarán egy III. kerületi bevásárló központ parkolójában álló autójukban őrizetlenül hagyták csecsemőjüket.
 

A Fővárosi Törvényszék jogerős döntést hozott abban a perben, amelyet országgyűlési képviselők indítottak egy óbudai jegyzői határozat miatt. Ezen határozat alapján kellett ugyanis a felpereseknek elhagyniuk 2018. december 17-én a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kunigunda utcai székházát.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2020. március 17-ig – elrendelte annak a nigériai férfinak a letartóztatását, akit egy budapesti szórakozóhelyen elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsítanak.

Pályázási határidő

A Pécsi Törvényszék elnöke 
pályázatot hirdet

a Pécsi Törvényszék büntető ügyszakos tanácselnöki (27. számú) álláshelyének betöltésére.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen az I. r. vádlottat halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt az ügyészi indítvánnyal egyezően 3 év börtönbüntetésre, 4 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Mivel a II. r. vádlott - akit az ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádol - nem jelent meg az előkészítő ülésen, a bíróság vonatkozásában az ügyet elkülönítette és ellene elfogatóparancsot bocsátott ki.