A Fővárosi Törvényszék másodfokon megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság ítéletét és 3 vádlott esetében súlyosította, 2 vádlott vonatkozásában pedig enyhítette a kiszabott büntetés mértékét egy többek között fegyveresen, csoportosan, bűnszövetségben, társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt indult büntetőügyben.
Részletes keresés
A Veszprémi Törvényszék illetékességi területéhez tartozó Pápai Járásbíróság múltjának több, mint másfél évszázada vált megismerhetővé a Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat keretében elkészült újabb bíróságtörténeti kiadvány nyomán, amelynek ünnepélyes könyvbemutatóját 2024. október 9-én tartották a Pápai Járásbíróságon.
A Veszprémi Törvényszék még 2016-ban, az Országos Bírósági Hivatal által kiírt Ráth György pályázat keretében jelentette meg első bíróságtörténeti kötetét „Emlékkönyv − A Veszprémi Királyi Törvényszék története 1872−1945" címmel, és most – immáron ötrészes sorozattá bővülve – jelent meg a legfrissebb kiadvány, „Emlékkönyv V. – A Pápai Járásbíróság története 1872-1990” címmel.
A törvényszék a 2024-ben kiírt Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat keretében a bíróságtörténeti kutatás újabb mérföldkövének számító kiadvány megjelentetésére vállalkozott, s kérte fel Simon Zsolt helytörténészt a pápai bíróság rendszerváltás előtti múltjának feltárására.
A Simon Zsolt által megalkotott „Emlékkönyv V. – A Pápai Járásbíróság története 1872-1990” című kötet ünnepélyes bemutatójára a Pápai Járásbíróságon a társhivatás rendek képviselői, bírósági vezetők, önkormányzati vezetők, valamint érdeklődő bírák jelenlétében került sor.
A könyvbemutatót dr. Némethné dr. Szent-Gály Edit, a Veszprémi Törvényszék elnöke nyitotta meg, köszöntötte a megjelent vendégeket, majd dr. Nagy Szabolcs PhD, a Széchenyi István Egyetem egyetemi adjunktusa mutatta be a kötetet; a jogtörténész hangsúlyozta a bíróságtörténeti kutatások szerepét, jelentőségét a jogtörténet összefüggéseiben, a könyv által felölelt kort, egyúttal kiemelte a kiadvány erősségeit a közönség számára. A könyv bemutatását követően dr. Tóth Ágnes, a Pápai Járásbíróság elnöke mondott záróbeszédet.
A könyvbemutatót követően a rendezvény dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő pohárköszöntőjével zárult.
Veszprém, 2024. október 11.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály
Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban húsz év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte 2024. április 17-én a Nyíregyházi Törvényszék azt a - beszámítási képességében nem korlátozott - vádlottat, aki gyermekkori barátját késelte halálra.
A Fővárosi Törvényszék (FT) Gazdasági Kollégiuma, az FT Cégbírósága, valamint a Civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezeteket nyilvántartó csoportja 2024. június 13-án 13.00 és 16.00 óra között Civil- és Cégnapot rendez.
Helyszín: 1051 Budapest, Nádor utca 28.
A rendezvényen elhangzó előadások
• Pázmándi Attila, bírósági ügyintéző (FT Cégbíróság): A kényszertörlési eljárások aktuális kérdései
• Oravecz Gabriella, bírósági ügyintéző (FT Cégbíróság): Az egyszerűsített végelszámolás, valamint a kkt. és bt. változásbejegyzési eljárásának aktuális szabályai
• Pintér Judit Laura (NAV Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatósága): Az egyszerűsített végelszámolás problematikája adóhatósági szemszögből
• Dr. Fekete Ildikó Annamária, bírósági titkár (FT Civil Csoport): Az egyesület nyilvántartásba vétele és változásbejegyzési eljárása során felmerülő jogi kérdések, kitekintés a sportegyesületre
• Dr. Páli Anikó, bíró (FT Civil Csoport): Az alapítványok nyilvántartásával kapcsolatos gyakorlati kérdések (eljárási jogosultság – alapítói jogok átruházása – egyszerűsített kérelmek - kötelező adatok)
• Dr. Papp Ilona, csoportvezető bírósági titkár (FT Civil Csoport): A civil szervezetek egyesülése: a beolvadásra, összeolvadásra vonatkozó rendelkezések, gyakorlati eljárási tudnivalók
• Dr. Kárpáti-Somogyi Laura, bíró (FT Civil Csoport): Hogyan kerülheti el szervezetünk, hogy törvényességi felügyeleti eljárás alanya legyen
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de a férőhelyek korlátozott száma miatt előzetes regisztrációhoz kötött!
Kérjük, hogy jelentkezéseiket 2024. június 12-én 12.00 óráig szíveskedjenek elküldeni az ftrendezveny@birosag.hu e-mail-címre.
Az R. Z. és társai ellen költségvetési csalás bűntette miatt folyamatban lévő 41.B.149/2022. ügyszámú büntetőügyben 2024. április 9-én 09.00 órakor a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tart.
A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék (1027 Budapest, Fő u. 70-78.) III. számú tárgyalóterem.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. április 8-án 09.00 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. április 8-án 16.00 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. április 11-én tanácsülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki autójával üldözőbe vette volt barátnőjét Debrecenben, ezzel veszélyeztetve a közúti közlekedést.
A Zalaegerszegi Törvényszék 2024. június 13-án tartott előkészítő ülésén hozott nem jogerős ítéletet annak a férfinek az ügyében, aki egy telekommunikációs cég alkalmazottjaként szabályellenesen szolgáltatta ki az ügyfelek adatait.
A Fővárosi Törvényszék 2024. szeptember 5-én elrendelte annak az algériai-magyar-kanadai állampolgársággal rendelkező férfinak az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akivel szemben a kanadai igazságügyi hatóságok bocsátottak ki nemzetközi elfogatóparancsokat.
Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2024 májusában a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete és szexuális erőszak bűntette miatt 11 év fegyházbüntetésre és10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az R. Z. és társai ellen költségvetési csalás bűntette miatt folyamatban lévő 41.B.149/2022. ügyszámú büntetőügyben 2024. június 4-én 9 órakor a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tart.
A tárgyalás helyszíne: Fővárosi Törvényszék (1027 Budapest, Fő u. 70-78.) III. számú tárgyalóterem.
A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!
Az érdeklődők 2024. június 3-án 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!
Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).
Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.
A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.
A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2024. június 3-án 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!
A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.
Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
A Fővárosi Törvényszék 2025. május 20-án bizonyítottság hiányában felmentette az emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vád alól azt a férfit, akit korábban a Dominikai Köztársaságban fogtak el.
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki 2023. augusztus 26-án a délutáni órákban egy késsel hátulról több alkalommal nyaktájékon szúrta a sértettet.
A Tatabányai Törvényszék hivatali vesztegetés bűntette miatt indult ügyben tartott nyilvános előkészítő ülésen hozott ítéletet egy román férfivel szemben. A bíróság a vádlottat 450.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2024. december 13. napján a Szegedi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma, Gazdasági Hivatala, valamint a Szegedi Járásbíróság ügyfélfogadása a Szeged, Fő fasor 16-20. szám alatti épületben szünetel.
A Szegedi Törvényszék Gazdasági Hivatala a 6720 Szeged, Széchenyi tér 4. szám alatti épületben 11:00 óráig tart nyitva.
Szeged, 2024. december 5.
Szegedi Törvényszék Sajtóiroda