Részletes keresés

A Szolnoki Törvényszéken T. Miklós és társai ellen hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt folyó büntető ügyben a 
 
 
2014. január 8. napján 9 órára
 
 
kitűzött tárgyalás elmarad.
 
 
A következő tárgyalási nap: 2015. január 19. napja.
 
 
Szolnok, 2015. január 6.
 
A Debreceni Törvényszék bűnösnek mondta ki I.r. H. Nándor és II.r. M. András vádlottakat társtettesként elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettében, ezért a vádlottakat 6- 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés büntetés végrehajtását mindkét vádlott vonatkozásában 2 év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottakat a bíróság ugyanakkor előzetes mentesítésben részesítette.
 
A Paksi Járási Ügyészség bíróság elé állította azt az ukrán férfit, aki 2016. augusztus 8-án Budapesten egy benzinkútnál ismeretlen személlyel megállapodott abban, hogy a tulajdonát képező, de lengyel rendszámú Fiat Ducato gépjárművel 33 pakisztáni, bangladesi, illetve afgán állampolgárnak segítséget nyújtson ahhoz, hogy Győrbe jussanak majd onnan őket további embercsempészek Ausztriába szállítsák. Mindezért 500 euróban részesült volna, melyből 100 eurót kézhez is kapott.
 
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. szeptember 21-én 3 hónappal meghosszabbította annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket egy fővárosi benzinkúton elkövetett fegyveres rablással gyanúsítanak.
 
Ítéletet hirdetett a Miskolci Járásbíróság 2016. szeptember hó 27. napján a segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette és más bűncselekmények miatt fk. Sz. B. A. ellen indult büntetőügyben.
 
Előzetes letartóztatásba került egy üzletszerűen elkövetett csalással és közokirat-hamisítással gyanúsítható férfi
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. november 19-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással, valamint közokirat-hamisítással.
 

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2020. január 7-én elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki január 4-én délelőtt maga jelentette be, hogy megölte élettársát. 

A Zala Megyei Főügyészség a férfi letartóztatását kezdeményezte, mivel a vele közös háztartásban élő 55 éves nőt holtan találták, s halálát az orvosi vélemény szerint idegenkezűség okozta.
A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványával egyezően úgy látta, hogy a gyanúsított jelenléte az eljárás cselekményeknél más módon nem biztosítható, így elrendelte a férfi letartóztatását.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2019. július 17-én kényszerintézkedést rendelt el egy zalai család négy tagjával szemben, akiket azzal gyanúsítanak, hogy két ismerősüket személyes szabadságuktól megfosztva kényszerítették munkára.

A társtettesként elkövetett emberkereskedelem bűntettével gyanúsított család három tagjával szemben a Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája – a bizonyítási eljárás befolyásolásának veszélye miatt – 30 napos időtartamra letartóztatást, míg negyedik társukkal szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el.
A döntés két gyanúsított esetében jogerős. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2017. február 8-án Sz. V. vádlottat 3 rendbeli, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt 1 évi időtartamra próbára bocsátotta.
 
A vádlottal szemben hárman indítottak eljárást egy, a 2014-es önkormányzati választások során megjelent újságcikk vonatkozásában, melyben velük kapcsolatban olyan megállapításokat közöltek, amelyek számukra súlyosan negatív értékítéletet, és jelentős érdeksérelmet jelentenek.

A Nagykanizsai Járásbíróság 2020. június 17-én tartott előkészítő ülést annak a férfinak az ügyében, aki a helyi ékszerboltból közel 530 000 forint értékben rabolt.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. október 9-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit 18 életévét be nem töltött személy sérelmére – a férfi barátnője - sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése és testi sértés bűntettével gyanúsítanak.
 
A bíróság 30 napra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés indoklásában többek között elhangzott: a férfivel szemben felmerül a szökés elrejtőzés veszélye, a bizonyítás megnehezítésének lehetősége a sértett és a tanúk befolyásolása útján, valamint a bűnismétlés veszélye.
 

Testvére adatainak felhasználásával akarta megúszni a büntetését az a nő, akinek az ügyében a Keszthelyi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2022. április 1. napján ítéletet hozott azon férfiakra, akik üvegtörő kalapács segítségével jutottak be 22 sértett lakásába és közel 9 millió forintos kárt okoztak.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2021. szeptember 9-én megtartott előkészítő ülésén jogerős ítéletet hozott két fiatalkorú esetében, akik szórakozásból szénabálát gyújtottak meg, s közel 3.100.000 forint kárt okoztak. 

Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsának tagjai

Dr. Hornyák Zsolt elnök

Dr. Nagy Zsófia elnökhelyettes

Dr. Nagy István András

Dr. Tóth Éva

Dr. Csikiné dr. Mátyás Krisztina

Dr. Csilek Árpád

Dr. Varga Nelli

Dr. Szántainé dr. Tóth Krisztina

Dr. Nagy Gábor

 

Debreceni Törvényszék Bírói Tanácsának Ügyrendje:

A sértett megegyezett a terhelt párjával, hogy pénz ellenében ”ismerkednek”. A találkozóra a gyanúsított is megérkezett és erőszakkal követelte a kialkudott összeget. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség indítványozta az önbíráskodás bűntettével és testi sértés vétségével gyanúsított férfi letartóztatását. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2024. április 5. napján – az ügyészi indítvánnyal egyezően – a bűnismétlés megakadályozása miatt 30 napra elrendelte a férfi letartóztatását.

A gyanúsított és védője fellebbeztek, így a végzés nem jogerős. 

Elérhetőségek

Cím

6726 Szeged, Fő fasor 16-20.

Központi telefonszám

+36 62 795 063

Közigazgatási Kollégiumvezető

dr. Lele Zsófia


Ügyfélfogadási rend 

Közigazgatási Iroda

Hétfő, kedd, csütörtök, péntek: 9.00 - 11.00 óráig
Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 15.00 óráig


Megközelíthetőség autóval

GPS:  46.24668571833878, 20.168497062645244

 

Szeged belvárosát gépjárművel 4 főútról, valamint az M5-ös és M43-as autópályáról lehet megközelíteni.

Az M5-ös autópálya, valamint az 5-ös főút (Budapest) irányából érkezők Szeged belvárosába a Dorozsmai úton keresztül jutnak el. A Szegedi Törvényszék Közigazgatási Kollégiumának épülete a Dorozsmai út - Kossuth Lajos sugárút - Stefánia - Belvárosi Híd - Székely sor - Temesvári krt. - Fő fasor útvonalon érhető el.

Az 5-ös főút (Röszke) irányából érkezők az 5-ös főút - Kálvária sugárút - Londoni krt. - Párizsi krt.- Brüsszeli krt. - Római krt. - Bertalan híd - Temesvári krt. - Fő fasor útvonalon közelíthetik meg a Fő fasor 16- 20. szám alatti épületet.

A 47-es főút (Hódmezővásárhely) irányából érkezők a bíróság épületét a 47- es főút - József Attila sugárút - Római krt. - Bertalan híd - Temesvári krt. - Fő fasor útvonalon érhetik el a Fő fasor 16-20. szám alatti épületet.

Az M43-as autópálya (Makó) irányából érkezők a 47-es főút - Szőrégi út - Temesvári krt. - Fő fasor útvonalon haladva juthatnak el a bíróság épületéhez.

Az 55-ös főút (Mórahalom) irányából érkezők a bíróság épületét az 55-ös főút (Bajai út) - Kálvária sugárút - Londoni krt. - Párizsi krt. - Brüsszeli krt. - Római krt. - Bertalan híd - Temesvári krt. - Fő fasor útvonalon közelíthetik meg a Fő fasor 16-20. szám alatti épületet.

Parkolás

A személyautóval érkezőknek a Fő fasoron, valamint a környező utcákban is lehetőségük van ingyenes parkolásra, mivel a bíróság épülete a szegedi fizetős parkolási zónákon kívül esik.

Megközelíthetőség közösségi közlekedéssel

Amennyiben autóbusszal érkezik Szegedre

A buszállomás a Mars téren található.
Innen a 72-es, 72A-s buszokkal lehet a bíróság épületét megközelíteni. A legközelebbi buszmegálló a „ Közép fasor ” elnevezésű megállóhely.

Amennyiben vonattal érkezik Szegedre

A vasútállomás a Szeged, Indóház tér 2. szám alatt található.
A vasútállomástól az 1–es számú vasútvillamossal (tram-train), a 2-es számú villamossal 10 perc alatt, vagy gyalogosan 25-30 perc alatt érhető el a belvárosba vezető Boldogasszony sugárút - Aradi vértanúk tere - Kelemen utca - Széchenyi tér -, ahol a fenti 72-es, 72A-s, Erdélyi tér irányába induló buszokra átszállva lehet a bíróság épületét megközelíteni.
(Menetjegy a tömegközlekedési eszközökön is megvásárolható.)


Akadálymentesítéssel kapcsolatos információk elérhetőek az alábbi oldalon

https://birosag.hu/szegedi-torvenyszek/akadalymentesitessel-kapcsolatos-informaciok

Börtönbe megy az a férfi, aki autós ügyletei során megtévesztette a vevőket. Olyan ügyfele is akadt, akivel előszerződést kötött, foglalót kért, majd az autót másnak adta el.

Több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt rendelt el letartóztatást a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2024. július 19-én.