Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék 2024. június 14-én az ún. ANTIFA-ügy I. rendű vádlottjával szemben folyamatban lévő büntetőeljárást felfüggesztette, s arról határozott, hogy az Európai Parlament Elnökéhez fordul azért, hogy az EP hozzon döntést a nő mentelmi jogának felfüggesztéséről, hiszen S. I.-t a magyar ügyészség két esetben társtettesként, egy esetben pedig bűnsegédként, bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja, ezért büntetőeljárás van ellene a Fővárosi Törvényszéken.
 

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a 2021. november 17-én megtartott nyilvános ülésen ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folyt eljárás.

2024. 03. 14.

A Tatabányai Törvényszék vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indult ügyben, a mai napon tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson két vádlott vonatkozásában hozott ítéletet. A bíróság a II. és a III. rendű vádlottakat 2 év – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre, továbbá a III. rendű vádlottat 400.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint mindkettőjükkel szemben 100.000 forint vagyonelkobzást rendelt el. Az ügyész 3 munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, a vádlottak és védőik tudomásul vették az ítéletet.

2024. 02. 22.

Társával készített pirotechnikai eszközöket az I. rendű vádlott. Ezeket a volt párja ablakán dobta be, a keletkező tűz miatt pedig három ember élete került veszélybe. Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellenük a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. február 22-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

2025. 04. 03.

A Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2025. április 1-jén megtartott tanácsülésen megváltoztatta a Pécsi Járásbíróságnak a két finn állampolgárságú gyanúsítottal szemben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, a sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette alapos gyanúja miatt bűnügyi felügyeletet elrendelő elsőfokú határozatát és a gyanúsítottak letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2025. április 20. napjáig elrendelte. A határozat végleges.

A Momentum változásbejegyzési kérelmét a Fővárosi Törvényszék a jogszabályokban előírt határidőket betartva 2019. február 8-án elbírálta, a nyilvántartási adatok átvezetését a határozat március 21-i jogerőre emelkedését követően pedig haladéktalanul megtette.

A Momentum 2018. október 30-án változásbejegyzési kérelmet terjesztett elő a Fővárosi Törvényszék Civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek Kezelőirodáján (FT). Az eljárást azonban az FT felfüggesztette, mivel egy az alapító okirat módosítást érintő másik eljárás még folyamatban volt.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. október 15-én előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a férfinak és vádlott-társának az ügyében, aki apróbb ajándékokat kapott, hogy elnézze a szabálytalanságokat. A vádlottak az ülésen beismerték a bűncselekmény elkövetését és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. Az I. r. vádlottat a bíróság hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt a bíróság 2 év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és véglegesen eltiltotta a közúti ellenőri foglalkozás gyakorlásától. A II. r.

A Nyíregyházi Járásbíróságon ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt volt folyamatban büntetőeljárás L.I. vádlottal szemben, mely során a bíróság 1 év börtönbüntetésre, 130.000 forint pénzbüntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetésre ítélte. A bíróság a börtönbüntetés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.
Az ítélettel szemben a vádlott és védője enyhítésért, az ügyészség súlyosításért jelentett be fellebbezést.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki volt élettársának holttestét egy lakott területen kívül eső illegális szemétlerakóban rejtette el. 

A Budapest Környéki Törvényszék másodfokú büntetőtanácsa 2018. április 26-i nyilvános ülésén ügydöntő határozatot hirdetett annak a férfinak az ügyében, akit első fokon a Gödöllői Járásbíróság folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében marasztalt el. 
 

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak az ózdi férfinak az ügyében, aki 2018 novemberében egy bozótvágóval támadt a sértettre.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a sértett és társasága az esti órákban egy ózdi lakásban italozott, majd további szórakozás céljából útnak indultak és közben hangosan beszélgettek. Ezt azonban az egyik házból nehezményezték: egy férfi ment ki az utcára, a számonkérés szóváltásba fordult át és tettlegességig fajult. Egy idő után a férfi visszament a házba, a sértett és társasága pedig tovább indult.

Előkészítő ülést tartott a Miskolci Törvényszék azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben emberkereskedelem és kényszermunka bűntette, valamint személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.  

Év
2011
Közlöny
File
2025. 04. 14.

A Szolnoki Törvényszéken 2025. április 11-én másodfokon, jogerősen lezárult a Karcagi Járásbíróság elmúlt évtizedének, a vádlottak, az elkövetett bűncselekmények és a tárgyalások száma, valamint a nyomozati iratok és az ítélet terjedelme alapján egyaránt, legnagyobb volumenű büntetőügye.

Típus: Szabályzat Sorszám: 25 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2012
Típus: Szabályzat Sorszám: 13 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2014
2024. 02. 12.

A Tatabányai Törvényszék a 2024. február 9. napján tartott tárgyaláson, szexuális erőszak bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki 2023. májusban és júniusban nyergesújfalui lakásukban az élettársa korábbi kapcsolatából született, 7 éves nevelt lányával 2 alkalommal szexuális cselekményt végzett. Az egyik esetben a vádlott a bűncselekményt akkor követte el, amikor élettársa aludt, a másik esetben az élettársa távollétét használta ki.

2024. 09. 03.

Az emberölés bűntette miatt B. K. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék ítéletét. A vádlott élet elleni cselekményét súlyosabban, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének minősítette, a szabadságvesztésének tartamát 15 évre súlyosította és azt börtön helyett fegyházban rendelte végrehajtani. Kisebb pontosításokkal az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta. A terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható. A döntés jogerős.

2024. 11. 13.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2024 márciusában a vádlottat különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette kifosztás bűntette és okirattal visszaélés vétsége miatt, az élet elleni és a közbizalom elleni bűncselekmények esetében, mint visszaesőt, míg a vagyon elleni erőszakos bűncselekmény esetében, mint különös visszaesőt életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban 40 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.