Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék 2018. március 8-án ítéletet hirdetett a D. W. felperes által S. T. I. rendű alperes és az I. C. Kft. II. rendű alperes ellen indított személyiségi jogi polgári perben. A bíróság megállapította, hogy az I. rendű alperes azzal, hogy 2017. április 22-én a debreceni országos úszóbajnokságon meglökte a felperest megsértette a becsületét és eltiltotta a további jogsértéstől, továbbá kötelezte, hogy elégtétel adásaként a jogsértés miatt 15 napon belül magánlevélben fejezze ki sajnálkozását.

Terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette miatt indult büntetőeljárás a Miskolci Törvényszéken azzal a férfivel szemben, aki életveszélyesen megfenyegette a képviselő-testület tagjait egy borsodi településen.

A Szombathelyi Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy lengyel állampolgár letartóztatását. 

A terhelt 2021. július 1-jén, a déli határszakasz közelében, Baja környékén egy lengyel rendszámú, a kezelésére bízott személygépkocsiba felvett négy, magyarországi tartózkodási engedéllyel és személyazonosító okmánnyal nem rendelkező, magukat szír állampolgárnak valló személyt azért, hogy őket a gépkocsival az osztrák-magyar államhatáron keresztül Ausztria területére szállítsa.

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, garázdaság vétsége miatt 80 óra közérdekű munkára ítélte a büntetlen előéletű vádlottat.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2017. július 9-én leszúrt egy ukrán állampolgárságú férfit egy kispesti alkalmi szállón. A sértett a helyszínen életét vesztette.
 

A Szombathelyi Járásbíróság az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt egy hónapra elrendelte egy szerb állampolgárságú férfi letartóztatását.

 

A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt hozott ítéletet három vádlottal szemben. 

Bűnszövetségben, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indult büntetőeljárás azzal a három gyanúsítottal szemben, akiket a mai napon a bíróság ügyészi indítványra 2017. augusztus 27-ig előzetes letartóztatásba helyezett.
 

Az Ózdi Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2021. szeptember 24-én egy ózdi élelmiszerboltot kísérelt meg kirabolni.

A Kaposvári Törvényszék a Siófoki Járásbíróság két, embercsempészés bűntette miatt hozott ítéletét emelte jogerőre 2021. október 4-én.

Az egyik ügy vádlottja egy moldovai állampolgárságú 29 éves férfi, aki szíriai menekülteknek díjazás ellenében nyújtott segítséget ahhoz, hogy Magyarországon keresztül Ausztriába jussanak.  A vádlott által vezetett járművet Siófokon vonták ellenőrzés alá.

A bíróság a vádlottat 2 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, és őt az ország területéről 5 évre kiutasította.

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében százötvenezer forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a férfit, aki egy parkoló teherautóból lopott üzemanyagot, hogy haza tudjon térni. 

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónap időtartamra elrendelte az emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított személy előzetes letartóztatását.  
 
A Barcsi Járásbíróság 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat.
 



A Nagykanizsa Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki egy sörösüveget vágott a mellette elhaladó autónak, mert felbosszantotta az utasok lármázása. 

A Szekszárdi Törvényszék a 2023. január 23-án tartott tárgyalásán 2 év - 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a két férfit, akik 2021 nyarán „hagyták meghalni” az idősebb férfi öngyilkosságot megkísérlő feleségét, aki egyben a másik vádlott édesanyja volt. A szabadságvesztés végrehajtását a bíróság mindkét vádlott tekintetében 5 év próbaidőre felfüggesztette.

Az Esztergomi Járásbíróság gyorsított eljárásban hozott ítéletet két férfi ellen, akiknek közlekedési vitája utcai verekedéssel végződött.

A bíróság megállapította, hogy a vádlottak 2022. december 09-én Esztergomban egy közlekedési baleset miatt vitába kezdtek egymással. A vita verekedésbe torkollott, amelynek során a két vádlott a nyílt utcán dulakodásba kezdett, kölcsönösen lökdöste, ütlegelte egymást. 

A bíróság mindkét vádlottat - garázdaság vétsége miatt - egyaránt 240.000 forint pénzbüntetésre ítélte. 

Bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a Nyírbátori Járásbíróság nyomozási bírója 2023. április 11-én K.F. gyanúsított bűnügyi felügyeletét legfeljebb négy hónap időtartamra, rongálás bűntette miatt indult eljárásban.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság 2017. december 18-án hirdetett ítéletet annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki 2016. május 31. óta előzetes letartóztatásban van embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
 
A Kaposvári Törvényszék 2017. november 9-én kelt végzésében  megváltoztatta  a Kaposmérői Helyi Választási Bizottság határozatát, és a helyi népszavazás kezdeményezésére vonatkozó kérdést tartalmazó aláírásgyűjtő ívet hitelesítette. 
 

Ittasan rongálta meg egy zalaegerszegi művelődési központ gépkocsibejárójának sorompóját az a férfi, akinek az ügyében a Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött.