Részletes keresés

A Körmendi Járásbíróság a korábban letartóztatásban volt, jelenleg más ügyben szabadságvesztésüket töltő román állampolgár vádlottakat társtettesként, nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében mondta ki bűnösnek. A bíróság ezért mindkettő vádlottat 4 év 6 hónap börtönre és 6 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. Egyetemlegesen kötelezte őket 109.999 forint kár megfizetésére.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2022. február 21-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2022. január 16-án este – pontosan meg nem határozható előzmények után – egy alkalommal mellkason szúrta a sértettet az utcán. A férfi a kórházba szállítást követően elhunyt.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatásának elrendelését.

Szeptember 13-án folytatódott a Parndorfi ügy tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken. Tanúként került meghallgatásra az I. r. vádlott házastársa, aki a hozzátartozói kapcsolatra tekintettel élt vallomásmegtagadási jogával.
 
Az Egri Járásbíróság 2017. szeptember 1-jén, bíróság elé állításos eljárásban – nem jogerősen – 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte egy augusztusi rablás vádlottját. A cselekmény elkövetése és az elsőfokú ítélet megszületése között egy hónap sem telt el.
 

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója 30 napra elrendelte egy magyar férfi letartóztatását vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt.

A Pécsi Járásbíróság 2022. február 9-én elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból, társtettesként elkövetett emberölés bűntette alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a két gyanúsított férfi a sértett vagyonának, vagyontárgyainak megszerzése érdekében, a sértett életére rátelepedett. A sértett a gyanúsítottak tevékenysége miatt 2020. augusztus 10-én meghalt, majd egyikük a cselekményük leplezése, nyomok eltüntetése érdekében a sértett házát felgyújtotta.

A Kiskőrösi Járásbíróság új pszichoaktív anyaggal visszaélés, és kábítószerrel visszaélés miatt 5 év börtönre, és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 44 éves keceli férfit, aki saját fogyasztásra, és értékesítésre szerzett pszichoaktív anyagot, illetve saját használatra kábítószert is. A férfi a saját lakásán tárolt pszichoaktív anyagot (etil-hexendron vegyület) részben felnőtt, részben pedig fiatalkorú személyek részére értékesítette, alkalmanként 1.000 forintért. 

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen 5 év börtönre és 10 év kiutasításra ítélte azt a két szerb férfit, akikkel szemben a Kecskeméti Járási Ügyészség embercsempészés miatt emelt vádat.

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében rongálás és garázdaság vétségének elkövetése miatt 300.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a férfit, aki zajos botrányt okozott az utcán, megrongálta a felesége autóját, és szétdobálta a holmiját. 

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, akivel szemben személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt indult büntetőeljárás. 

A másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszéken jogerősen 2 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a férfi, aki korábban, egy másik ügy kapcsán hamisan tanúskodott a bíróság előtt. 
 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 32 éves székelyudvarhelyi férfinak, akit életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. március 26-án a hajnali órákban egy bajai pincehelységben tartott születésnapi rendezvényen - rövid szóváltást követően - egy késsel az egyik vendéget mellkason, míg a másikat lapockán szúrta.
A járásbíróság a gyanúsított letartóztatását a jelenlétének biztosítása, valamint a bizonyítás megnehezítésének-, meghiúsításának megakadályozása miatt rendelte el.

A Nagykanizsai Járásbíróság a 2022. szeptember 21-én megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott annak a nőnek az ügyében, aki internetes hirdetéssel csalt ki pénzt emberektől. 

A Körmendi Járásbíróság járművezetés ittas állapotban vétsége miatt 510.000 forint pénzbüntetésre és 2 év 10 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a büntetlen előéletű vádlottat.

A Zalaegerszegi Törvényszék 2021. május 27-én megtartott előkészítő ülésen nem jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki hajléktalanokat fizetett le, hogy az önkormányzati választáson az általa megadott személyekre szavazzanak. 

A Szombathelyi Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy büntetett előéletű férfinak a letartóztatását, akinek az alábbi cselekménye felbújtóként, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettének a megállapítására alkalmas.

2017. július 17. (hétfői) napjával a bíróságokon egy hónapos törvénykezési szünet veszi kezdetét, amely augusztus 18. napjáig, péntekig tart. A bíróságok az ezt követő hétfőtől - augusztus 21-től - tárgyalnak ismét rendszeresen.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte egy 36 éves és egy 42 éves algériai férfi letartóztatását, akiket embercsempészéssel, valamint az előbbit kábítószerbirtoklással, míg utóbbit közokirat-hamisítással is gyanúsítanak. 

A Zalaegerszegi Járásbírság nyomozási bírája 2021. július 23-án elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki Zalaegerszegen 2021. július 20-án gépjárművével a rendőri jelzést figyelmen kívül hagyva továbbhajtott, valamint több közlekedési szabályt is megsértett, mielőtt megállították.  

A bíróság 30 napra elrendelte a gyanúsított letartóztatását bűnismétlés veszélye miatt.

A végzés nem jogerős, a gyanúsított és védője fellebbezett.

Zalaegerszeg, 2021. július 23. 

Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztály

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett - fogházat, és 5 év közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki egy 40 éves kiskunhalasi férfivel szemben, akit bódult állapotban elkövetett ittas járművezetéssel, és kábítószer birtoklásával vádol a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.