A Fővárosi Törvényszék 2024. június 14-én az ún. ANTIFA-ügy I. rendű vádlottjával szemben folyamatban lévő büntetőeljárást felfüggesztette, s arról határozott, hogy az Európai Parlament Elnökéhez fordul azért, hogy az EP hozzon döntést a nő mentelmi jogának felfüggesztéséről, hiszen S. I.-t a magyar ügyészség két esetben társtettesként, egy esetben pedig bűnsegédként, bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolja, ezért büntetőeljárás van ellene a Fővárosi Törvényszéken.
Részletes keresés
A Gyulai Törvényszék 2024. május 17-én tartott összbírói értekezletén részt vett a vármegye minden bírája, bírósági titkára, s megtisztelte azt jelenlétével dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, dr. Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnöke, dr. Ocskó Katalin Éva, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese, dr. Remes Gábor, a Kúria főtitkár-helyettese, dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke, dr. Vida-Sós Tünde, a Szegedi Törvényszék elnöke, Kissné dr. Szabó Judit, a Szolnoki Törvényszék elnöke, dr. Husek Dániel, a Kecskeméti Törvényszék elnöke, az Országos Bírói Tanács tagjai közül dr. Nagy István András, valamint dr. Csorba Zsolt Ödön, az Országos Bírósági Hivatal kabinetvezetője.
A meghívottakat dr. Csepregi-Matus Éva, a Gyulai Törvényszék elnökhelyettese köszöntötte, majd a törvényszék elnökének 2023. évre vonatkozó beszámolója következett. Dr. Bagdi Árpád Gyula ismertette a tárgyévre vonatkozó ügyforgalmi és időszerűségi adatokat, valamint azt, hogy a törvényszéken és a járásbíróságokon dolgozók az elmúlt évben is az alaptörvényi kötelezettségüknek megfelelően, időszerűen és magas szakmai színvonalon végezték munkájukat. Hangsúlyozta, hogy a Gyulai Törvényszék továbbra is megőrizte országos összehasonlításban is kiemelkedő ügyforgalmi adatait, 2023-ben is több ügy került befejezésre, mint amennyi érkezett. Beszámolójában kitért az elmúlt évben megvalósult és a folyamatban lévő beruházásokra, valamint ismertette a takarékossági intézkedésekkel és az energiahatékonyságot szolgáló fejlesztésekkel kapcsolatos elmúlt évi intézkedéseket.
Ezt követően dr. Biró Attila, a Gyulai Törvényszék Bírói Tanácsának elnöke számolt be a tanács 2023. évi munkájáról. Elmondta, hogy az elmúlt évben a kirendelésekről és ügyelosztási rendekről történő véleménynyilvánítás mellett a tavalyi évben két gyulai törvényszéki bírói álláshellyel kapcsolatban is javaslatot tettek, valamint állást foglalhattak több elismerés adományozásával kapcsolatban.
A Bírói Tanács beszámolóját dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke hozzászólása követte, aki megköszönte a Gyulai Törvényszék dolgozóinak színvonalas szakmai munkáját.
Dr. Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnöke tájékoztatta az összbírói értekezlet résztvevőit az Országos Bírói Tanács elmúlt évi tevékenységéről. Kiemelte az Országos Bírói Tanács jogállását és feladatait érintő jogszabályváltozásokat, hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát a bírói karral és a bírói testületekkel.
Ezt követően dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnökének beszéde következett, aki gratulált az elért eredményekhez. Kiemelte, hogy a Gyulai Törvényszéken és az illetékességéhez tartozó járásbíróságokon volt a 2023-as évben is a legkevesebb elhúzódó pertartamú ügy az országban, valamint, hogy a kedvező időszerűségi mutatók mellett a szakszerű ítélkezés is jellemző a Békés vármegyei bíróságokra.
Végül dr. Remes Gábor kúriai főtitkár-helyettes szólt az összbírói értekezlet résztvevőihez. Kiemelte a Gyulai Törvényszéken zajló ítélkezési munka szakmai színvonalát, melyhez ezúton is gratulált.
A hozzászólásokat követően az elismerések átadása következett. Dr. Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnöke dr. Nagy István András OBT taggal együtt elismerést adott át a 25 éves bírói szolgálati jogviszonyáért dr. König Marianna törvényszéki bírónak, valamint a 35 éves bírói szolgálati jogviszonyáért dr. Tóth Beáta törvényszéki tanácselnöknek.
Ezt követően dr. Bagdi Árpád Gyula elnök átadta a Gyulai Törvényszék által alapított elismerésként a Novák Kamill-emlékérmeket. Az elismerést – a Gyulai Törvényszék Bírói Tanácsának javaslata alapján – 2023. évben Tapasztó Éva nyugalmazott battonyai járásbírósági igazságügyi alkalmazott és Ágostonné dr. Pfaff Mária nyugalmazott törvényszéki tanácselnök kapta.
Az értekezlet zárásaként a Gyulai Törvényszék elnöke megköszönte minden dolgozónak a magas szakmai színvonalú, áldozatos munkáját.
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottak az ügyében, akik az utcán gyalogosan közlekedő sértettet bántalmazták, súlyos sérüléseket okozva neki.
A Gyulai Törvényszék 2025. január 22-én ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki 2023 októberében közösségi oldalán terrorcselekmény elkövetésével fenyegetőzött.
A Szolnoki Törvényszék a koronavírus bírósági szervezeten belüli megjelenésének, szükség esetén terjedésének megelőzése érdekében nyomatékosan arra kér minden állampolgárt, hogy a rendkívüli ítélkezési szünet tartama alatt küldeményeiket elektronikus ügyfélkapun keresztül szíveskedjenek eljuttatni a bíróságnak.
Ha mégis a postai utat vagy a gyűjtőládákban történő elhelyezést választják, a küldeményt minden esetben zárt borítékban szíveskedjenek elhelyezni, és a borítékon jól láthatóan és olvashatóan szíveskedjenek feltüntetni a nevüket, az érintett ügy számát és a beadványuk tárgyát (pl. keresetlevél, ellenkérelem, fellebbezés stb.).
Egyúttal tájékoztatja ügyfeleit, hogy a bírósághoz nem elektronikus ügyfélkapun keresztül érkező küldemények bíróságra érkezésének napja változatlanul az a nap, amikor küldemény megérkezik. A küldeményeket azonban, az azokon esetlegesen előforduló kórokozók elleni védelem érdekében az érkezés napján 14 napos iratkaranténba helyezik. Így azok csak a bíróságra érkezést követő 14. napot követően kerülnek a bírósági iratba, és ily módon az ügyben eljáró bíró, bírósági titkár elé.
Szolnok, 2020. március 19.
Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya
A Veszprémi Törvényszék ítéletet hozott a kábítószer-kereskedelem miatt indult ügyben.
A Pécsi Ítélőtábla a Kecskeméti Törvényszék ítéletét helybenhagyta. Az ítélet jogerős.
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék a miskolci pinceomlással érintett vádlott ügyében.
A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2024. november 27-én, nyilvános ülésen hozott határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki halálos balesetet okozott Nádudvaron.
Harmadával csökkent az Egri Törvényszék energiafogyasztása az épület energetikai korszerűsítésének köszönhetően. Az Egri Törvényházra az épület nagyszabású, teljes körű rekonstrukciója során szereltek fel 154 darab napelemet.
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2021. november 1. napjától 2027. október 31. napjáig terjedő időtartamra Dr. Husek Dánielt nevezte ki a Kecskeméti Törvényszék elnökévé.
A fenti időponttól Dr. Bicskei Ferenc vezetői tisztsége megszűnt.
A Kecskeméti Törvényszék elnöke 2021. november 1. napjától 2027. október 31. napjáig terjedő időtartamra a Kecskeméti Járásbíróság elnökévé Dr. Siposné dr. Zentai Anitát nevezte ki.
A fenti időponttól Gillyné Dr. Malkócs Angéla vezetői tisztsége megszűnt.
A Kecskeméti Törvényszék elnöke 2021. november 2. napjától 2027. november 1. napjáig terjedő időtartamra a Kecskeméti Törvényszék Összevont Cégbírósági és Perenkívüli Csoportjának csoportvezetőjévé továbbra is Dr. Négyessy András Lászlót nevezte ki.
Kecskemét, 2021. november 2.
A Fővárosi Törvényszék 1 év 6 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt egy férfit, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádol az ügyészség.
A 2023-as összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatót dr. Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék sajtószóvivője nyitotta meg, aki köszöntötte dr. Senyei Györgyöt, az Országos Bírósági Hivatal elnökét, dr. Hajnal Évát, a Kaposvári Törvényszék elnökét, továbbá a sajtó képviselőit.
A sajtótájékoztatón elsőként az OBH elnöke szólalt fel. Elmondta, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény alapján a törvényszék elnöke évente az összbírói értekezleten ad tájékoztatást a bíróság működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről.
Hangsúlyozta, hogy a jogász létnek Somogy vármegyében kiemelkedő jelentősége van, ezt támasztja alá az is, hogy évente itt kerül megrendezésre az országos jelentőséggel bíró Jogi beszélgetések konferenciasorozat.
Hozzátette, hogy az országban működő, hasonló méretű bíróságokhoz képest a Kaposvári Törvényszéken és az illetékességi területén működő járásbíróságokon az ügyforgalmi adatok kedvezőek, az ügyek elhúzódása pedig nem csupán most, de az elmúlt évtizedekben sem volt jellemző.
Az ügyforgalmi adatok az érkezések, befejezések és a folyamatban maradt ügyek figyelembevételével vizsgálhatók. Dr. Senyei György elmondta, hogy az érkezések száma a tavalyi évben országosan 2,8 százalékkal csökkent, ez a tendencia a Kaposvári Törvényszéken is érvényesült: a csökkenés mértéke itt 7,4 százalék. Ez hatással van a befejezések számára is, ami Kaposváron meghaladja az érkezésekét, ennek következtében az ügyhátralék 6,6 százalékkal csökkent.
A megalapozottság és időszerűség kapcsán elmondta, hogy 2020 második felében központi intézkedés indult az elhúzódó ügyek számának csökkentése érdekében. Az OBH törekvése eredményre vezetett, azóta ugyanis országosan 43,3 százalékkal csökkent a 2 éven túli peres ügyek száma.
A tendencia a Kaposvári Törvényszéken is nyomon követhető: 2020 végén 124, 2021 végén 109, 2022 végén pedig már csak 88 elhúzódó ügy volt folyamatban. A két éven túli ügyek összes ügyhöz viszonyított aránya 3,4 százalék, ami az országosnál kedvezőbb adat.
Hangsúlyozta, hogy a bíróság munkájának társadalmi elfogadottságát mutatja az, ha az ítéletek nagyobb arányban emelkednek elsőfokon jogerőre. Ennek kapcsán kiemelte a járásbírósági civilisztikai ügyszakot, ahol az ügyek 94,5 százalékában a bíróság határozata elsőfokon jogerőre emelkedett: ez az arány az országosat is meghaladja.
A minőségi ítélkezéshez szükséges a tárgyi, informatikai feltételek biztosítása, mely kiemelt központi igazgatási feladat. Az OBH elnökének elmondása szerint 2022-ben a Kaposvári Törvényszéken 665 millió forint értékben került sor épületfelújításra, bútorbeszerzésre és állagmegóvó munkálatok elvégzésére.
Dr. Senyei György elmondta, hogy a Covid járvány előtérbe hozta a digitális fejlesztések fontosságát: a Kaposvári Törvényszéken a tavalyi évben 1224 esetben tartottak távmeghallgatást, hozzájárulva ezzel az ügyek mielőbbi befejezéséhez, valamint a biztonsági és költségvetési szempontok érvényesítéséhez.
Dr. Hajnal Éva elsőként a 2022-es év kettősségére hívta fel a figyelmet. A Covid járvány két éve után a bírók újra beülhettek a tárgyalótermekbe, az emiatt érzett örömöt azonban számos körülmény árnyalta: az energia árrobbanása és annak mindenre kiható következményei, a peres ügyek számának emelkedése, illetve egyes jogszabályváltozások, melyek következtében pl. a kiskorú gyermekeket érintő perekben a korábbiaknál is szorosabb határidőkkel kell a bíróknak dolgozniuk. A törvényszéknek ezen kívül egyre fokozódó szakértőhiánnyal is meg kell küzdenie, így nehéz évet tudhat maga mögött.
A törvényszék elnöke elmondta, hogy 2022-ben 32.396 ügy érkezett a megye bíróságaira, melyek összetétele azonban a korábbi évekhez képest megváltozott. A nemperes ügyek, azon belül elsősorban a szabálysértések száma csökkent, a peres ügyek száma azonban 5,8 százalékkal emelkedett: ezekből 6.993 érkezett a törvényszékre.
A peres ügyek növekedése a büntetőjog területén észlelhető elsősorban, főként a törvényszéken, ahol az elsőfokú peres ügyek száma 33,3 százalékkal emelkedett a tavalyi évben. Ezek elsősorban gazdasági bűncselekmények és egyéb nehéz megítélésű, hosszabb bizonyítási eljárást igénylő eljárások.
Kisebb mértékben, de a polgári peres ügyek aránya is növekedett: a járásbíróságokon 4,2, a törvényszéken 8,7, a munkaügyi eljárásokban pedig 10 százalékkal. Csökkenés egyedül a katonai és gazdasági peres eljárások kapcsán tapasztalható, utóbbit ellensúlyozza, hogy a felszámolási eljárások száma több, mint duplájára nőtt.
Az országosan érkezett ügyek 2,8 százaléka, a peres ügyek 3 százaléka érkezett a Kaposvári Törvényszékre.
A befejezett peres ügyek száma a törvényszéken 2022-ben 7.061 volt, a folyamatban maradt peres ügyeké tehát 3 százalékkal csökkent.
Kiemelte, hogy a törvényszék évek óta nagy figyelmet fordít a pertartamokra, hiszen a bírók azáltal teljesítik az alaptörvényben foglalt kötelezettségüket, hogy ésszerű időben jó minőségű ítéletet hoznak.
Dr. Hajnal Éva az időszerűség kapcsán még elmondta, hogy tavaly a megyében csupán 3 db öt éven túli ügy maradt folyamatban, mely az összes eljárásnak mindössze 0,14 százaléka. Hozzátette, hogy a Nagyatádi és Barcsi Járásbíróságokon, valamint a Kaposvári Járásbíróság büntető ügyszakában 2 éven túli ügy nem maradt folyamatban, a büntető ügyszakban pedig 5 éven túli ügy egyáltalán nem volt.
A járásbíróságok a pereik 92 százalékát, a törvényszék a 76,1 százalékát 1 éven belül, a másodfokú bíróság az ügyek 87,2 százalékát 6 hónapon belül befejezik.
A minőségi mutatók kapcsán kifejtette, hogy azokat az elsőfokon jogerőre emelkedett ítéletek aránya, illetve a felsőbb bírósági határozatok alakítják, és a törvényszék eredményeit ebben a körben is jónak tartja. A járásbíróságok polgári ügyszakában 100 ítéletből átlagosan 3, a járásbírósági büntető ügyszakban 100 döntésből átlagosan 20 változik meg a másodfokú eljárás során.
A személyi feltételek kapcsán elmondta, hogy 2022-ben 2 bíró távozott a törvényszékről, ugyanakkor 3 új bíró kezdte meg tevékenységét: egy a törvényszék katonai tanácsában, egy a Fonyódi Járásbíróság polgári, és egy a Siófoki Járásbíróság büntető ügyszakában.
Dr. Hajnal Éva végül kiemelte, hogy a 2022-es év egyik legnehezebb feladata a költségvetés egyensúlyának megtartása volt.
Nem csak az energia és a papír ára emelkedett jelentősen, de az igazságügyi szolgáltatások díja – a postaköltség, szakértői díj, tolmácsdíj, tanúdíj és a védői díj – is. Ez a megelőző évhez képest 36,2 százalékos emelkedést jelentett. Erre tekintettel a működőképesség fenntartása érdekében takarékossági intézkedésekre volt szükség: a szerződéseket felülvizsgálták, a kiadásokat racionalizálták, az épületeket kihasználását pedig megvizsgálták: ennek jegyében a Cégbíróság a Kaposvári Járásbíróság épületébe költözött.
Az alaptörvényben foglalt kötelezettségeket a törvényszék időszerűen és magas színvonalon teljesítette, feladatait maradéktalanul ellátta. A törvényszék épületének korszerűsítése kapcsán hozzátette, hogy az az OBH támogatásának köszönhetően kb. 10 éve részletekben zajlik, a tavalyi évben az épület felében az energetikai korszerűsítés megvalósulhatott. Ezen kívül a Siófoki Járásbíróságon dolgozószoba, Barcson pedig tárgyaló került felújításra.
Kaposvár, 2023. április 20.
A Kaposvári Törvényszék Sajtóosztálya