Részletes keresés

A Szolnoki Járásbíróság 2015. szeptember 4-én előzetes letartóztatásba helyezte azt a középkorú férfit, aki az ügyészi indítvány szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. szeptember 3-án éjfél és 0 óra 30 perc közötti időben egy karcagi családi házban előzetes szóváltást követően, ittas állapotban, egy 14 cm pengehosszúságú késsel egy alkalommal nyakon szúrta lakótársát, miközben őt megöléssel fenyegette. 
 
K.J. vádlott házastársával K.E. sértettel házassági életközösségük fennállása alatt, 2006. év végétől – 2007. év elejéig számos alkalommal bántalmazta K.E. sértettet kiskorú gyermekük előtt, többek között oly módon, hogy a házastársát a vádlott az ágyba belökte és teljes testsúlyával a sértett mellkasára ült, közben öklét erőteljesen belenyomta a sértett arcába, amelynek látható nyoma maradt.
 
A Szegedi Járásbíróság tegnap elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit embercsempészés, valamint határzár tiltott átlépése bűntettének megalapozott gyanúja miatt hétfőn vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2015. december 18-ig tart. 
 
A Gyöngyösi Járásbíróság 2015. október 5-én – tárgyalás mellőzésével – K.T. vádlottal szemben személyi szabadság megsértésének bűntette miatt 6 hónap szabadságvesztést szabott ki, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
 
A szabadságvesztést a végrehajtás elrendelése esetén börtönben kell végrehajtani és a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
A Zalaegerszegi Törvényszék 2015. november 18-án négy, csoportosan elkövetett közveszélyokozás bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel vádolt férfivel szemben hozott jogerős  ítéletet.
 
A Tatabányai Törvényszék mint másodfokú bíróság 2015. október 13-án meghozott végzésével helybenhagyta az Esztergomi Járásbíróság 2015. március 18-án kihirdetett ítéletét, mellyel V. J. I. r. vádlottat mint társtettest 1 rb. rablás bűntette és 1 rb. testi sértés bűntette miatt halmazati büntetésül 11 év fegyház fokozatú szabadságvesztés büntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, B. G. II. r. vádlottat mint társtettest 1 rb. rablás bűntette és 1 rb.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a két gyanúsítottal szemben rablás bűntette és további bűncselekmények miatt azért folyik büntetőeljárás, mert az alapos gyanú szerint 2015. november 12-én 13.05 óra körül Dunaújvárosban, a Károlyi Mihály sor egyik lépcsőházának falához szorították a kiskorú sértettet, és tőle erőszakkal elvették a hozzávetőlegesen 20.000,-Ft értékű mobiltelefonját. A mobiltelefont egy dunaújvárosi lakosnak értékesítették, aki azt összetörte, így a bűncselekménnyel okozott kár nem térült meg.
A Székesfehérvári Törvényszék 10. számú büntetőtanácsa 2015. november 24-én a különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban érdemi bizonyítást a tárgyaláson eljárási okból nem tudott lefolytatni, a tárgyalást el kellett napolnia.
 

A Pécsi Járásbíróság 2015. november 26-án hozott jogerős ítéletet a közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt V. G. ellen folyamatban volt büntetőügyben, melyben vádlottat közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt mondta ki bűnösnek és 100.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint kötelezte az ügyben felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

A Nyíregyházi Járásbíróság nem jogerős határozatával lőfegyverrel visszaélés bűntettében, lőszerrel visszaélés bűntettében, társtettesként elkövetett orvvadászat bűntettében, valamint társtettesként elkövetett lopás vétségének kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat. A fenti cselekmények miatt a bíróság a vádlottat végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönbüntetésre ítélte.
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nem jogerős határozatával lőfegyverrel visszaélés bűntettében, lőszerrel visszaélés bűntettében, társtettesként elkövetett orvvadászat bűntettében, valamint társtettesként elkövetett lopás vétségének kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat. A fenti cselekmények miatt a bíróság a vádlottat végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett 2 év börtönbüntetésre ítélte.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. december 20-án egy hónapra elrendelte M. Zs. gyanúsított előzetes letartóztatását, akivel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntette miatt folytat eljárást.
 
A nyomozó hatóság azzal gyanúsítja M. Zs-t, hogy 2015. december 18-án egy budapesti társasházban előzetes szóváltást és bántalmazást követően megölte a sértettet.
 
Az embercsempészés bűntette miatt M. C. és M. I. vádlottak ellen indult büntető eljárásban a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. január 12-én hozott végzésében az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig továbbra is fenntartotta a vádlottak előzetes letartóztatását.
 
G. L. és Cs. Cs. gyanúsítottak ellen a Fejér Megyei rendőr-főkapitányság folytat nyomozást vesztegetés és lopás bűntette miatt.
 
A gyanúsítottak előzetes letartoztatását a Budaörsi Járásbíróság 2015. szeptember 24-én rendelte el.
 
A Budaörsi Járásbíróság 2016. január 22-én kelt végzésével a gyanúsítottak előzetes letartoztatásának meghosszabbítására irányuló ügyészi indítványt elutasította.
 
A Pécsi Járásbíróság 2016. június 24. napján elrendelte egy fiatalkorú fiú előzetes letartóztatását rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.

Az ügyész vádmódosítását követően a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Gergye Tamás vezette büntetőtanácsa 2016. február 22-én ítélethirdetésre napolta el a zalaegerszegi Parkerdőben, 2015 áprilisában történt gyilkossággal gyanúsított B. B. vádlott ügyét.  Az ítélethirdetésre 2016. február 26-án, pénteken 10 órakor kerül sor.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2016. március 22. napján bíróság elé állította azt a büntetett előéletű vádlottat, aki a feljegyzés szerint 2016. március 3-án a kora délutáni órákban az általa vezetett Audi A6 típusú személygépkocsival az Ercsi Rákóczi út irányából balra rákanyarodott az Ercsény fasorra, amikor vele szemben a Gárdonyi Rendőrkapitányság járőrei intézkedést kezdeményeztek.
 
A Miskolci Törvényszék 2016. március 22. napján ítéletet hirdetett a B. J. ellen különös kegyetlenséggel és a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben. 
 
Előzetes tájékoztatás Jozef R. és társai ellen indított büntetőügyekről
 
A Fővárosi Törvényszék Jozef R. és társai ellen emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt indult, a sajtóban Fenyő-gyilkosság, Aranykéz utcai robbantás és Cinóber-gyilkosságként ismert büntetőügyekben várhatóan 2016. március 31-én hirdet ítéletet.
 
A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, B. K. I. rendű vádlottra kiszabott szabadságvesztés tartamát egy évre, a próbaidő tartamát 2 évre mérsékelte.