Részletes keresés

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a nőnek az ügyében, aki jogosulatlanul parkolt a mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóban.

A Komáromi Járásbíróság jogerős büntetővégzésében lopás vétsége miatt 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki azzal a nővel szemben, aki drogériából lopott, tettét biztonsági kamera rögzítette.

A Zalaegerszegi Törvényszék határozatot hirdetett azon családtagok ügyében, akik egy zalai faluban embertelen körülmények között tartották több ismerősüket is, egyikük halálát okozva ezzel.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2023. január 20-án tartott ülésen, rablás bűntette miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki erőszakkal vette el egy férfi értékeit. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a bűnismétlés veszélye, illetve a bizonyítás veszélyeztetése miatt indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsított fellebbezést jelentett be.

A Pécsi Járásbíróság 2018. november 29-én kihirdetett ítéletével R.S. német állampolgárságú vádlottat csoportosan, társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt, 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte és kötelezte az eljárás során felmerült 42.700 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Egy zalai fiatalembernek azért kell felelnie a bíróság előtt, mert új pszichoaktív anyagot adott át 18. év alatti fiúnak oktatási épület közvetlen közelében.
 

A Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bírája 2019. január 8-án több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban elrendelte két férfi letartóztatását. 

A Kőszegi Járásbíróság – Baloghné dr. Turay Zsófia tanácsa – 2016. október 18. napján tartott első tárgyaláson ítéletet hirdetett T.H.Zs. vádlott ellen nagyobb értékre, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt folyamatban lévő büntetőügyben. 
 
Pályázási határidő

A Veszprémi Törvényszék elnöke
 pályázatot hirdet

a Veszprémi Törvényszék területén a Veszprémi Törvényszéken  1 a Pápai Járásbíróságon   1 bírósági titkári állás betöltésére.

A pályázatok beérkezésének határideje:
2018. december 15. napja.

A pályázatok beadásának helye
Veszprémi Törvényszék Elnöki Titkársága (8200 Veszprémi, Vár u. 19.).

 

A Szombathelyi Törvényszék 2018. december 12-én és 13-án 9 órától folytatja a Gy. I. ellen hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntető ügy tárgyalását Szombathely, Szily János utca 7. szám alatt, a nagyteremben.

2018. december 12-13-án a bíróság iratok és hangfelvétel ismertetésével, és tanú kihallgatásával folytatja a bizonyítást.

A Veszprémi Törvényszék a mai napon meghozott ítéletével B. K. Z. vádlottat halált okozó testi sértés bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott által előzetes fogvatartásban töltött közel 13 hónapot a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította, és kötelezte a vádlottat a több, mint 540 ezer Ft-os bűnügyi költség megfizetésére. A vádlott legkorábban a büntetés 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. május 17-én elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettével gyanúsít.

A Mátészalkai Járásbíróság 2019. február 14-én különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte Sz. M. vádlottat.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája a 2019. február 13-án meghozott végzésével elrendelte a gyanú szerint az élettársát – emberölési szándékkal – késsel megtámadó és megszúró gyanúsított letartóztatását. A járásbíróság a letartóztatás időtartamát a jogszabályban biztosított maximális 1 hónapban állapította meg.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak az ukrán állampolgárnak a letartóztatását, akit a rákospalotai emberölés elkövetésével gyanúsítanak.

A rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan feltehető, hogy az ukrán férfi 2019. augusztus 11-én egy XV. kerületi házban az ott tartózkodó sértettet legalább nyolc alkalommal késsel megszúrta. A sértett a sérülések következtében a helyszínen életét vesztette. Az elsőfokú végzés szerint a bűncselekmény – bizonyítottság esetén – öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

A Tapolcai Járásbíróság 2019. július 3-án kihirdetett ítéletében 150.000 forint pénzbüntetésre ítélte a csekély mennyiségű kábítószert fogyasztó vádlottat.

A Pécsi Járásbíróság 2019. július 10-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.

Pályázási határidő

A Veszprémi Törvényszék elnöke 
pályázatot hirdet

a Veszprémi Törvényszék Cégbírósága csoportvezető bírói (13. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál - a pályázatban foglaltakon túl- a tényleges bírói gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

45 helyett 90 nap elzárást, illetve 90.000 helyett 180.000 forintos pénzbüntetést kaptak azok a vádlottak, akik állatkínzás miatt álltak a Zalaegerszegi Törvényszék előtt 2019. október 18. napján. 

Letartóztatásba helyezte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint több hulladéktároló konténert is felgyújtott az elmúlt hónapban Zalaegerszegen. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 30 napra elrendelte a többrendbeli, részben folytatólagosan elkövetett rongálás vétségével gyanúsított férfi letartoztatását a bűnismétlés megakadályozása, illetve az eljárás során a jelenlétének biztosítása érdekében.

A döntés nem jogerős, az ellen a gyanúsított és védője fellebbezett. 

Zalaegerszeg, 2019. november 4.