Részletes keresés

A Salgótarjáni Járásbíróság 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 32 éves salgótarjáni férfit rablás és testi sértés bűntette, valamint garázdaság vétsége miatt.

A Pécsi Járásbíróság 2024. március 26-án elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a sértett születésétől fogva nem tud önállóan beszélni és mozogni, csak elektromos kerekesszékével, de mozgása így is koordinálatlan.

A Sárvári Járásbíróság bíróság elé állításon foglakozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 200.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy férfit.

Az Esztergomi Járásbíróság ítéletet hozott azzal az esztergomi férfival szemben, aki nem fizetett tartásdíjat három gyermeke után. 

A tényállás szerint a bíróság a vádlottat 2021-ben arra kötelezte ítéletével, hogy három gyermeke tartására minden hónap 15. napjáig előre esedékesen, önkéntes teljesítéssel gyermekenként 20 ezer forint, összesen 60 ezer forint tartásdíjat fizessen meg az esztergomi sértett részére. A férfinak 2021. decemberétől 2023. március 21-ig önhibájából 960 ezer forint hátraléka keletkezett. 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki az idős sértett nyakából kitépte aranyláncát. 

A Pécsi Járásbíróság a napokban elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra, különösen nagy értékre, illetve jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettének alapos gyanúja miatt.

Miskolci Törvényszék – Szeméremsértés miatt szabadságvesztésre ítélték

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akivel szemben szeméremsértés miatt indult büntetőeljárás.  

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 23 éves budapesti férfinak, akivel szemben szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt folyik a nyomozás.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. július 22-én tartott ülésén meghosszabbította annak a szír állampolgárságú férfinak a letartóztatását, aki zárjegy nélküli cigarettákat értékesített. 

A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa 6 év fegyházbüntetésre ítélte 2022. április 26-án azt a nőt, aki a felfüggesztett börtönbüntetése alatt kirabolt egy idős férfit.

A Kiskunhalasi Járásbíróság gyorsított eljárásban 2 év 2 hónap börtönre ítélt és 4 év 4 hónapra kiutasított Magyarországról egy 21 éves litván férfit, akit a Kiskunhalasi Járási Ügyészség embercsempészés miatt állított bíróság elé.  

A Kiskunhalasi Járásbíróság gyorsított eljárások keretében ítélt el egy 24 éves ukrán, egy 35 éves cseh valamint egy szintén 35 éves román állampolgárt, akiket a Kiskunhalasi Járási Ügyészség állított bíróság elé. 

Kiskunmajsa külterületén idén február 27-én tartóztatták fel 10 migránssal az ukrán embercsempészt, a románt április 26-án öt afgán, míg a csehet április 28-án nyolc török állampolgárral, Kelebia határában.  

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte annak a három ukrán gyanúsítottnak a letartóztatását, akiknek a cselekménye társtettesként, a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntettének a megállapítására alkalmas.

Hamis feljelentéssel akart pénzhez jutni az a férfi, akinek ügyében a Zalaegerszeg Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött.

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki S. V. vádlottat különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettében, ezért őt 8 év 6 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 

A bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2023. június 7-én elrendelte Z.Zs-né gyanúsított letartóztatását, egy hónap időtartamra.

A megalapozott gyanú szerint Z.Zs-né 2023. június 1-jén eddig ismeretlen okból testszerte bántalmazta a nyolcvan éves édesanyját a saját házában, majd ezt követően egy késsel többször nyakon, illetve fejen szúrta, melynek következtében a sértett a helyszínen elhalálozott.

A Sárvári Járásbíróság lopás bűntette miatt 1 év 10 hónap végrehajtandó börtönre ítélt egy férfit és vele szemben 583.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. Kötelezte továbbá 847.729 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a két fiatalkorúnak és egy felnőttkorú társuknak a letartóztatását, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2023. június 23-án este Arló egyik utcáján összetalálkoztak az idős sértettel, és elhatározták, hogy elveszik kerékpárját. Ennek érdekében a terheltek ütötték-rúgták a férfi fejét, aki életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett.

A gyanúsítottak cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet életveszélyt okozó testi sértés és rablás minősített esetének megállapítására.

Jogerős ítélet született azon három vádlottal szemben, akik több mint 3 millió forintot zsákmányoltak, amikor fényes nappal kiraboltak egy dohányboltost, aki éppen a bevételt vitte a bankba.
 
A vádlottak 2017 márciusát megelőzően kifigyelték, hogy egy keszthelyi dohányboltból a tulajdonosnő hétfőnként úgy viszi el a bankba a hétvégi bevételt, hogy egy válltáskába rakja, majd autóval nem messze a bankfióktól leparkol, s gyalog indul el a pénzintézetig.
A Nyíregyházi Törvényszék 2018. április 24-én társtettesként elkövetett emberrablás bűntette miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte M. Zs-t és 2 társát. I. és III. rendű vádlottat 2-2 év, II. rendű vádlottat 1 év 7 hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság. A szabadságvesztés végrehajtását I. és III. rendű vádlott esetében 4 évre, II. rendű vádlott vonatkozásában 3 évre felfüggesztette.