Részletes keresés

A Szolnoki Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2015. november 25-én meghozott végzésével jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon végzése, mellyel egy 51 éves jászapáti férfi előzetes letartóztatását rendelte el. 
 

Testi sértés bűntette


A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2016. február 9-én meghozott határozatával helybenhagyta a Tiszafüredi Járásbíróság ítéletét, amelyben P.R. vádlottat bűnösnek mondta ki testi sértés bűntettének kísérletében, ezért 1 év 6 hónap szabadságvesztés büntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. október 17-én lényegét tekintve helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek, és 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 21 éves fiatalembert, aki 2014. július 19-én délután Jászapátin kifosztott egy mozgásában súlyosan korlátozott, megromlott látású és nagyot halló idős férfit. 
 
A Tiszafüredi Járásbíróság a napokban hozott jogerős ítéletet egy Tiszafüreden történt iskolai verekedés ügyében, melyben két tinédzser állt a bíróság előtt. Egyikük nem csupán diáktársát, de a verekedést megfékezni próbáló pedagógiai asszisztenst is megütötte.
 
Az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2018. január 4-én meghozott ítéletével életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, és mint visszaesőt 4 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt az ötvenes éveiben járó nőt, aki a nem jogerős ítélet szerint idén nyáron egy tiszaföldvári családi házban féltékenységből hasba szúrta nővérét, aki a rajta elvégzett életmentő műtétnek köszönhetően túlélte a támadást.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 110 Dokumentum: Letöltés Év: 2019

A Szolnoki Járásbíróság 2019. október 28-án meghozott, aznap jogerős ítéletében folytatólagosan, jelentős értékre elkövetett sikkasztás és nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt 1 év – végrehajtásában 3 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, egyúttal előzetes mentesítésben részesítette Kengyel község polgármesterét, aki az elmúlt 5 évben több mint 10 millió Ft-ot sikkasztott a község vagyonából.

A Szolnoki Törvényszék 2017. július 4-én helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, és mint erőszakos többszörös visszaesőt 4 év 2 hónap fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 28 éves férfit, aki 2012. november 27-én este 21 óra 30 perc körüli időben Jászapáti egyik utcájában előbb összeszólalkozott haragosával, majd a közöttük kialakult dulakodás során többször ököllel arcon ütötte őt.
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 15 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
A Szolnoki Járásbíróság 2016. november 9-én meghozott, aznap jogerős ítéletével ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt 200.000 forint pénzbüntetésre és 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a 48 éves büntetlen előéletű szajoli férfit, aki 2016. szeptember 10-én délután   Rákóczifalván, az általa súlyos fokban ittas állapotban vezetett személygépkocsival előbb egy betontömbnek hajtott, majd egy parkoló teherképkocsinak ütközött.

A Szolnoki Járásbíróság első fokú, nem jogerős ítéletével több mint egyéves szabadságvesztésre ítélte azt a két huszonéves fiatalt, akik 2016 augusztusában és szeptemberében összesen 6 lezárt kerékpárt loptak el a törökszentmiklósi vasútállomásról.

 
 
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. október 13-án meghozott ítéletével életveszélyt okozó testi sértés bűntette és társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 22 éves szolnoki férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint 2016 márciusában egy szolnoki lakásban előbb eltörte egy másik férfi arccsontját, majd az oldalán késsel szúrta meg őt.

A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 49 éves, büntetett előéletű nőnek a büntetőügye, aki 2019. szeptember 8-án este 18 óra körüli időben egy szajoli családi házban, a kezében késekkel hadonászva véletlenül súlyosan megvágta volt élettársát, majd az erősen vérző férfi kérésére sem hívott mentőt hozzá, és segítségnyújtás nélkül távozott. 

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. március 6-án meghozott ítéletével tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, és 13 év 6 hónap fegyházbüntetésre, valamint 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, azt a karcagi nőt, aki a nem jogerős ítélet szerint 2014. január 7-én este - otthona fürdőszobájában - megszülte gyermekét, majd végzett az újszülöttel. Az ítélet nem jogerős.

A Jászberényi Járásbíróság 2020. december 7-én társtettesként elkövetett kifosztás és súlyos testi sértés bűntette miatt 3-3 év börtönre ítélte, valamint ugyanennyi időre eltiltotta a közügyektől és kiutasította Magyarország területéről azt a két, harmincas éveiben járó, büntetlen előéletű, ukrán állampolgárságú férfit, akik a nem jogerős ítélet szerint 2019. november 29-én éjjel Jászberényben, a nyílt utcán súlyosan bántalmaztak és kifosztottak egy őket szidalmazó ittas járókelőt.

A Szolnoki Járásbíróság a mai napon elrendelte annak a 39 éves törökszentmiklósi férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Törökszentmiklóson, 2016. január 28-án a délutáni órákban egy tasak kábító hatású fehér port értékesített 2.500,- Ft-ért egy törökszentmiklósi férfinak, majd az esti-éjszakai órákban egy pakk pentedron-tartalmú port adott át tűzifáért cserébe egy másik törökszentmiklósi férfinak. A szer elfogyasztását követően utóbb négy személy eszméletlen állapotba került.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 50 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

A Szolnoki Törvényszéken ősszel három tárgyalási napon, 2018. szeptember 3-án, 10-én és 13-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki. Az eljárás ezen szakaszáig 13 tárgyalást tartott a bíróság, melyekre összesen 78 tanút idézett meg, akik közül 56-an jelentek meg a bíróságon. A tárgyaláson megjelent tanúkat a bíróság részletesen, jellemzően több órán keresztül hallgatta ki. Vallomásukat az immáron 595 oldal terjedelmű tárgyalási jegyzőkönyvek tartalmazzák.