Részletes keresés

A Szolnoki Törvényszék napokban meghozott másodfokú ítéletével jogerősen lezárult annak a nőnek és férfi társának a büntetőügye, aki 2016. november 10-én mintegy 70 ezer Ft-ért 230 ezer Ft hamis készpénzt vásárolt a férfitól, amiből még aznap 100 ezer Ft-ért kábítószert vett, majd egy zsák krumplit is szeretett volna, de a zöldséges észrevette, hogy hamis pénzzel akar fizetni. 

A nő egy ismeretlentől kapta a férfi telefonszámát, amit „pénz” néven mentett el a telefonjába. Felhívta, és délután egy óra körül az egyik tiszafüredi benzinkúton találkoztak. 

A Szolnoki Törvényszék 2017. november 17-én meghozott, aznap jogerős ítéletében életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek és 2 év – végrehajtásában 4 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a 49 éves büntetlen előéletű férfit, aki 2016. június 30-án egy törökszentmiklósi gazdasági épület pihenőhelyiségében egész nap együtt italozott testvérével, majd este 21.00 óra körüli időben az asztalról felvett késsel testvérét mellbe szúrta. Mikor meglátta, hogy fivére vérzik eldobta a kést és elmenekült.

A Szolnoki Járásbíróság 2021. január 14-én egy hónapra letartóztatta azt a fiatal férfit, és ugyanennyi időre bűnügyi felügyelet alá helyezte azt a fiatal nőt, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2021.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. szeptember 26-án helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét melyben a bíróság rablás és magánlaksértés bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 45 éves férfit, aki 2015. március 14-én éjjel 1.00 órakor bement egy fegyverneki családi házba. Előbb a ház kamrájában kutatott és 6.500 Ft értékben élelmiszert készített össze abból a célból, hogy azt magával vigye, majd bement a házban egyedül élő 69 éves nyugdíjas férfi hálószobájába.
A Szolnoki Járásbíróság távollétében, garázdaság vétsége miatt 99.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a húszas évei elején járó, büntetlen előéletű nőt, aki a nem jogerős ítélet szerint az egyik szolnoki benzinkúton kishíján nekihajtott kocsijával egy betegszállító autónak, majd leköpte, rugdosta és egyik utasát is bántalmazta. 
 
A Karcagi Járásbíróság 2017. szeptember 25-én meghozott, szeptember 28-án jogerős ítéletével lőfegyverrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek és 1 év – végrehajtásában 2 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a 61 éves büntetlen előéletű karcagi asszonyt, aki édesapja halála után nem vált meg néhai apja Cuno Melcher gyártmányú ME 38 Magnum 4R típusú 4 mm-es kaliberű flóbert maroklőfegyverétől, hanem otthonában tartotta azt, annak ellenére, hogy a fegyvertartásra engedéllyel nem rendelkezett.
 
A Szolnoki Törvényszék 2018. január 23-án helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság halálos közúti baleset okozásának vétsége miatt 2 év fogházbüntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, azt a negyvenes éveiben járó büntetlen előéletű férfit, aki 2015 januárjában Tiszasülyön, a Kíséri úton az egyik kanyarban, az általa tudottan rossz fékrendszerű autójával, a megengedett haladási sebességet jóval túllépve gázolt el egy 10 és egy 15 éves kerékpározó fiút.
A Szolnoki Törvényszék 2017. december 11-én büntethetőséget kizáró okból jogerősen felmentette az ellene védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól, egyben kényszergyógykezelését rendelte el annak a 18 éves kóros elmeállapotú fiúnak, aki egy tavaly nyári reggelen abádszalóki házukban többször arcon és tarkón szúrta alvó nővérét.
 

A Szolnoki Járásbíróság 2018. november 6-án súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt 300.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a fiatal magyar férfit, aki egy svájci felségjelzésű folyami hajón egy másik magyar férfit és annak szintén magyar barátnőjét bántalmazta. Az ítélet jogerős.

 

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. június 14-én meghozott ítéletével egy 34 éves tiszafüredi férfit emberölés bűntettének kísérlete miatt 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélt.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 762 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 147 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Az ügyben másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék a Jászberényi Járásbíróság ítéletét megváltoztatva 2 év végrehajtandó börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra súlyosította annak a 60 éves jásziványi férfinak a büntetését, aki egy egész fegyverarzenált, egyebek mellett 3 db gépkarabélyt, 7 db pisztolyt, 4 db puskát és mintegy 3.800 db lőszert tartott engedély nélkül. Az ítélet jogerős. 
 

A Tiszafüredi Járási Ügyészség 2023. április 27-én halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat azzal az 58 éves büntetlen előéletű férfival szemben, aki buszsofőrként, 2022. június 7-én kiskorú gyermekeket szállított Tiszaderzsről Tomajmonostorára.

A Szolnoki Járásbíróság 2016. december 31-én egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 42 éves törökszentmiklósi férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Törökszentmiklóson új pszichoaktív anyagot árult.
 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a fiatal párnak a büntetőügye, akik három éve, egy októberi éjszakán Tiszaföldváron, egy családi veszekedés után úgy döntöttek, hogy 7 hónapos, babakocsiban alvó csecsemőjüket otthon, egyedül hagyva kábítószerért indulnak. Miután megvették a szert, a hazaúton lerobbant az autójuk, de ahelyett, hogy hazasétáltak volna, a szert elfogyasztották és elaludtak a kocsiban. Hajnalban polgárőrök ébresztették őket és azonnal értesítették a rendőröket, akik a házhoz mentek és a gyermeket épségben találták.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 94 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Az ügyben első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2016. március 24-én 14.00 órára a törvényszék I. emelet 62. számú tárgyalótermébe kitűzött tárgyaláson előreláthatóan ítéletet hoz az U.I. vádlott ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben.
 
A Karcagi Járásbíróság 2017. június 23-án meghozott ítéletével kisebb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében mondta ki bűnösnek és mint többszörös visszaesőt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a kunmadarasi férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint 2017.