A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott tanácsülésen meghozott végzésével a Pécsi Járásbíróság elsőfokú ítéletét helybenhagyta, így Sz. G. vádlottat közúti baleset okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt – halmazati büntetésül – négy év börtönre, hét év közúti járművezetéstől eltiltásra és mellékbüntetésül öt év közügyektől eltiltásra ítélte.
Részletes keresés
Az utóbbi napokban nagy érdeklődés övezte a médiában az olaszliszkai lincselésként elhíresült ügy egyik elkövetőjének megítélt kártalanítást. Vélhetően a mindennapi embereket is érdekli a kártalanítás szabályozása, az, hogy mikor, milyen feltételekkel ítélhető meg a kártalanítás, ezért ezeket a szabályokat sajtótájékoztatón ismertette dr. Budai Vince, a Tatabányai Törvényszék büntető kollégiumvezetője.
A Szegedi Törvényszék – nem jogerős ítéletével – emberölés bűntettének kísérletében, valamint társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek A.F. török állampolgárságú vádlottat és halmazati büntetésül 12 év fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint Magyarország területéről történő végleges hatályú kiutasításra ítélte, azzal, hogy a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.
A törvényszékek és a Magyar Jogász Egylet (MJE) közös szervezésében konferenciasorozatot tartanak országszerte, amelynek alkalmával lehetőség nyílik az új Pp. gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok megosztására és a felmerülő kérdések megvitatására.
Tisztelt Ügyfeleink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a bíróság működésében felmerülő ok miatt a Tatabányai Törvényszéken 2025. június 27. napján (pénteken) a pénztár zárva tart.
2024 I. félévében 11 törvényszékre, összesen 23 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.
A pályázatot személyesen az 1055 Budapest, Markó u. 9. szám alá vagy postai úton az 1363 Budapest, Pf.: 24-re az Országos Bírósági Hivatalba kell eljuttatni.
A pályázatok beérkezésének határideje 2024. február 1. (szerda) 16 óra 30 perc.
A fogalmazói felvételi versenyvizsga írásbeli és szóbeli vizsgából áll, melynek célja, hogy felmérje a pályázók általános jogi műveltségét, az egyes jogi problémák felismerésére, azok eldöntésére és álláspontjuk megfogalmazására vonatkozó képességeit, készségeit, valamint a szóbeli kifejező-, döntés- és konfliktuskezelési képességét.
A felvételt nyert bírósági fogalmazók a 3 éves joggyakorlat ideje alatt folyamatos helyi- és központi képzések keretében valamennyi ügyszakban gyakorlatot szereznek, így részt vesznek a büntető, a polgári, a közigazgatási és munkajog területén az első- és másodfokú bírói munkában, de megismerik a cégbíróság munkáját, az ügyfélszolgálati irodák, kezelőirodák működését, határozat-tervezeteket szerkesztenek, jegyzőkönyvet vezetnek a tárgyalásokon. A tapasztalatok alapján a fogalmazói időszakban megszerzett szakmai tudás nagyban hozzájárul a szakvizsgák sikeres, kiváló eredménnyel történő letételéhez.
Ezeken túlmenően a fogalmazók részt vesznek az ügyfélsegítő napokon, ahol eljárásjogi ismereteikkel segítik a jogkereső állampolgárokat, illetve az egyes bírósági beadványok rögzítésében közreműködnek.
A fogalmazóknak lehetőségük nyílik továbbá külföldi ösztöndíjprogramokban és tanulmányutakon való részvételre, illetőleg a nyelvtudásuk továbbfejlesztésére is.
2017-ben hatályba lépett a bírósági fogalmazók felvételi rendjéről szóló szabályzat (3/2016. (II. 29) OBH utasítás), amely megújította a felvételi eljárást.
A Szabályzat ösztönözni kívánja a pályázókat abban, hogy minél több időt töltsenek el a bíróságokon szakmai gyakorlaton.
Ennek érdekében, egységessé vált az egyetemek által kötelezően előírt, és az ezen túlmenően, a bíróságokon önként teljesített szakmai gyakorlatok pontozása is.
Immár nemzetközi vagy bíróság által országos nevezési lehetőséggel meghirdetett perbeszédversenyen elért helyezés vagy különdíj, valamint az OTDK-n kapott különdíj is értékelésre kerül a Szabályzat alapján.
Az idegen nyelvismeret értékelésére, a bírói álláspályázatok elbírálásának részletes szabályairól és a pályázati rangsor kialakítása során adható pontszámokról szóló 7/2011. (III. 4.) KIM rendelettel azonos módon kerül sor. A többletpont(ok) beszámítására csak abban az esetben kerülhet sor, amennyiben a nyelvvizsga bizonyítvány közjegyző által hitelesített példányát a pályázó csatolja a pályázatához.
A fogalmazói versenyvizsgák kapcsán az alábbi linkeken találhat további információt:
https://birosag.hu/birosagi-fogalmazoi-palyazatok
Az Országos Bírósági Hivatal által kiadott eredeti tájékoztatás az alábbi linken érhető el:
https://birosag.hu/hirek/kategoria/birosagokrol/birosagi-fogalmazoi-allashelyekre-palyazhatnak-jelentkezok-7
Miskolc, 2023. december 11.
A pályázatot személyesen a 1055 Budapest, Markó u. 9. szám alá vagy postai úton az 1363 Budapest, Pf.: 24-re az Országos Bírósági Hivatalba kell eljuttatni.
A pályázatok beérkezésének határideje 2024. február 1. (csütörtök) 16 óra 30 perc.
A fogalmazói felvételi versenyvizsga írásbeli és szóbeli vizsgából áll, melynek célja, hogy felmérje a pályázók általános jogi műveltségét, az egyes jogi problémák felismerésére, azok eldöntésére és álláspontjuk megfogalmazására vonatkozó képességeit, készségeit, valamint a szóbeli kifejező-, döntés- és konfliktuskezelési képességét.
A felvételt nyert bírósági fogalmazók a 3 éves joggyakorlat ideje alatt folyamatos helyi- és központi képzések keretében valamennyi ügyszakban gyakorlatot szereznek, így részt vesznek a büntető, a polgári, a közigazgatási és munkajog területén az első- és másodfokú bírói munkában, de megismerik a cégbíróság munkáját, az ügyfélszolgálati irodák, kezelőirodák működését, határozat-tervezeteket szerkesztenek, jegyzőkönyvet vezetnek a tárgyalásokon. A tapasztalatok alapján a fogalmazói időszakban megszerzett szakmai tudás nagyban hozzájárul a szakvizsgák sikeres, kiváló eredménnyel történő letételéhez.
Ezeken túlmenően a fogalmazók részt vesznek az ügyfélsegítő napokon, ahol eljárásjogi ismereteikkel segítik a jogkereső állampolgárokat, illetve az egyes bírósági beadványok rögzítésében közreműködnek. A fogalmazóknak lehetőségük nyílik továbbá külföldi ösztöndíjprogramokban és tanulmányutakon való részvételre, illetőleg a nyelvtudásuk továbbfejlesztésére is.
2017-ben hatályba lépett a bírósági fogalmazók felvételi rendjéről szóló szabályzat (3/2016. (II. 29) OBH utasítás), amely megújította a felvételi eljárást. A Szabályzat ösztönözni kívánja a pályázókat abban, hogy minél több időt töltsenek el a bíróságokon szakmai gyakorlaton. Ennek érdekében, egységessé vált az egyetemek által kötelezően előírt, és az ezen túlmenően, a bíróságokon önként teljesített szakmai gyakorlatok pontozása is.
Immár nemzetközi vagy bíróság által országos nevezési lehetőséggel meghirdetett perbeszédversenyen elért helyezés vagy különdíj, valamint az OTDK-n kapott különdíj is értékelésre kerül a Szabályzat alapján.
Az idegen nyelvismeret értékelésére, a bírói álláspályázatok elbírálásának részletes szabályairól és a pályázati rangsor kialakítása során adható pontszámokról szóló 7/2011. (III. 4.) KIM rendelettel azonos módon kerül sor. Fontos kiemelni, hogy bár a jövőben a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga után is jár többletpont a pályázók részére, azonban e többletpont(ok) beszámítására csak abban az esetben kerülhet sor, amennyiben a nyelvvizsga bizonyítvány közjegyző által hitelesített példányát a pályázó csatolja a pályázatához.
A fogalmazói versenyvizsgák kapcsán az alábbi linkeken találhat további információt:
https://birosag.hu/birosagi-fogalmazoi-palyazatok
Elérhetőségek
Cím
4025 Debrecen., Széchenyi u. 9.
(bejárat: Simonffy u. 10. felől)
Levelezési cím
4001 Pf. 131.
Központi telefonszám
+36 52 526 710
Fax: 52 347-139
E-mail cím
Ügyfélfogadási rend
Bírósági vezetők ügyfélfogadási rendje
Elnök: minden hónap első hétfő 9-11 óráig
Elnökhelyettes: minden hónap második hétfő 9-11-óráig
Polgári és Munkaügyi- valamint Gazdasági kollégiumvezető: minden hónap harmadik hétfő: 9-11-óráig
Büntető kollégiumvezető: minden hónap negyedik hétfő 9-11-óráig
Közigazgatási Kollégiumvezető: minden hónap második szerda 9-11-óráig
A kezelőirodák ügyfélfogadási rendje
A törvényszéken és a járásbíróságokon az irodák minden nap 9-11 óráig tartanak ügyfélszolgálatot.
Az ügyfélsegítő idején az ügyfélszolgálat az alábbiak szerint alakul:
Debreceni Törvényszék büntető iroda: szerda 8.00-12.00, 12.30-15.00
Debreceni Törvényszék polgári iroda: szerda 8.00-12.00, 13.00-15.00
Debreceni Törvényszék civil iroda: szerda 8.00-12.00, 13.00-15.00
Debreceni Törvényszék BV. iroda: szerda 8.00-12.00, 12.30-15.00
Gazdasági Kollégium Irodája: szerda 9.00-12.00, 13.00-15.00
Cégbíróság Irodája: szerda 9.00-12.00, 13.00-15.00
Közigazgatási Kollégium Irodája: szerda 8.00-12.00, 13.00-15.00
A kezelőirodák elérhetőségei
Debreceni Törvényszék
Büntető Iroda
Tel: 52/526-722
Fax: 52/526-768
Polgári Iroda
Tel: 52/526-721
Fax: 52/526-721
Büntetés-végrehajtási Iroda
Tel: 52/ 526-742
Fax: 52/ 315-582
Debreceni Törvényszék Gazdasági Kollégiuma és Cégbírósága
Gazdasági Iroda:
Tel: 52/521-563
Fax: 52 /521-561
Cégiroda:
Tel: 52/521-560
Fax: 52 /521-561
Civil Iroda:
Tel: 52/521-562
Debreceni Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma
Tel: 52/ 521-554
Központon keresztül: 52/521-555 (154 mellék)
Fax: 52/521-554
Gazdasági Hivatal ügyfélfogadási rendje
Minden munkanap: 8,15 – 12,00 óráig, és szerdán: 13,00 – 15,30 óráig.
Tanúdíj kifizetés, és óvadéki befizetés, hétfőtől csütörtökig: 9,00 – 15,30 óráig, pénteken: 9,00- 13,30 óráig tart.
Ügyfélsegítő ügyfélfogadási ideje
Debreceni Járásbíróság, szerda: 8.00-12.00, 12.30-15.30 óráig.
Berettyóújfalui Járásbíróság, szerda: 8.00-12.30, 13.00-15.00 óráig.
Hajdúböszörményi Járásbíróság, szerda: 8.00-12.00, 12.30-15.00 óráig.
Hajdúszoboszlói Járásbíróság, szerda: 7.00-12.00, 12.00-15.00 óráig.
Püspökladányi Járásbíróság, csütörtök: 8.00-12.00,12.30-15.00 óráig.
Ügyfélsegítő E-mail címe
Berettyóújfalui Járásbíróság Ügyfélsegítő ugyfelsegitobujfalu@birosag.hu
Debreceni Járásbíróság Ügyfélsegítő ugyfelsegitodbjb@birosag.hu
Hajdúböszörményi Járásbíróság Ügyfélsegítő ugyfelsegitohbosz@birosag.hu
Hajdúszoboszlói Járásbíróság Ügyfélsegítő ugyfelsegitohszob@birosag.hu
Püspökladányi Járásbíróság Ügyfélsegítő ugyfelsegitopladany@birosag.hu
Megközelíthetőség
GPS: 47.528291, 21.622635
Akadálymentesítés
Az épület részlegesen akadálymentes.
Az épület földszinti területe teljes mértékben akadálymentesített, a mozgáskorlátozott ügyfeleket érintő tárgyalások itt kerülnek lebonyolításra, s itt találhatók a lajstromirodák és akadálymentesített mosdó.
Az épület akadálymentesen a Széchenyi utca felől szintazonos bejáraton, majd udvari rámpán keresztül közelíthető meg.
Az akadálymentes tárgyaló iránti igényt a törvényszék központi telefonszámán jelezhetik a mozgáskorlátozott ügyfelek.
A törvényszék rendelkezik mobil indukciós hurokerősítővel.
Mozgáskorlátozott ügyfél a rendész segítségével tud eljutni akadálymentesített útvonalon a tárgyalókba, ügyfélkezelő irodákba. A földszinten található mozgássérült mosdóhelyiség.
Elnök:
dr. Tuzáné dr. Papp Szilvia
Elnökhelyettes:
dr. Pabis Attila
Elérhetőségeink
Cím
3525 Miskolc, Dózsa György út 4
Levelezési cím
3501 Miskolc, Pf. 270.
Központi telefonszám
+36-46/353-411 +36-46/815-200
E-mail cím
Ügyfélfogadási rend
Bírósági vezetők ügyfélfogadási rendje
Elnök |
minden hónap első szerda |
9:00-11:00 |
Elnökhelyettes |
minden hónap második szerda |
9:00-11:00 |
Polgári-Munkaügyi Kollégium vezetője |
minden hónap harmadik szerda |
9:00-11:00 |
Közigazgatási Kollégium vezetője |
minden hónap harmadik szerda |
9:00-11:00 |
Büntető Kollégium vezetője |
minden hónap negyedik szerda |
9:00-11:00 |
Gazdasági Kollégium vezetője |
minden hónap negyedik szerda |
9:00-11:00 |
Az Elnöki intézkedés a bírósági vezetők félfogadási rendjéről elérhető az alábbi linken:
https://birosag.hu/sites/default/files/2025-05/birosagi_vezetok_felfoga…
A kezelőirodák ügyfélfogadási rendje
Csütörtök: 8:00-12:00, 13:00-15:00
többi munkanapon 9:00-11:00
A szabadságvesztési-büntetés végrehajtási ügyek irodája
Hétfő - csütörtök: 8:00-12:00, 13:00-15:00
Péntek: 8:00-12:00
Ügyfélsegítő ügyintézés
Csütörtök: 8:00-12:00, 13:00-15:00
A Miskolci Törvényszék és a Miskolci Járásbíróság címe: 3525 Miskolc, Dózsa György út 4. szám
A Miskolci Törvényszék, és az annak részét képező Miskolci Járásbíróság egy épületben helyezkedik el Miskolc belvárosában.
A Miskolci Törvényszék kezelőirodái, a Cégbírósága a Miskolc, Fazekas utca 2. szám alatti, míg a Miskolci Járásbíróság kezelőirodái Miskolc, Dózsa György út 4. szám alatti bejáraton érhetők el.
A személyautóval érkezők az utazás tervezésekor vegyék figyelembe, hogy ingyenes parkolóhelyet nem találnak a bíróság épülete előtt. Miskolc belvárosában a parkolás díjköteles, csak előre megváltott és érvényesített parkolójeggyel lehetséges. Parkolójegyet lehet váltani a jegyautomatákból, illetve mobiltelefon segítségével sms-ben. Részletes tájékoztatás a következő honlapon található: https://varosgazda.hu/parkolas
A Tiszai pályaudvarról 1-es vagy 2-es villamossal könnyen megközelíthető a bíróság. A villamosról a Városház tér megállóban történő leszállást követően elhaladva a Calipso étterem, majd a megyeháza és városháza előtt a Kis-Hunyad utcai kereszteződést követően a bíróság épülete feltűnik. A pályaudvarról a bíróság megközelíthető az 1-es autóbusszal, a Dózsa György úti megállóban történő leszállást követően.
Távolsági busszal érkezők Miskolc, Búza téri autóbusz állomáson történő leszállás után szintén az 1-es autóbusszal közelíthetik meg a bíróságot a Dózsa György úti megállóban való leszállást követően.
Akadálymentesítéssel kapcsolatos információk az alábbi linken:
https://birosag.hu/sites/default/files/2024-04/akadalymentesites_adatok_20230505.pdf
Az Országos Bírósági Hivatal az EKOP 2.1.22. „Levelező" projektben kialakította annak lehetőségét, hogy a panaszok benyújtása az ügyfélkapu igénybevételével, elektronikus felületen keresztül történhessen, amely az alábbi oldalon keresztül érhető el:
http://birosag.hu/kozerdeku-bejelentes-panasz
Az oldalon az elektronikusan benyújtható panaszok mellett általános tájékoztatókat és közérdekű bejelentés, panasz sablonokat is elérhetnek az ügyfelek.
Ha az ügyfél nem rendelkezik ügyfélkapuval, a jogszabály illetve a szabályzatunk is biztosítja számára, hogy a panaszokat a lenti elektronikus levelező rendszeren (email) keresztül is benyújthassa.
Miskolci Törvényszék felé a panaszügyek az alábbi e-mail címen is benyújthatók:
Elérhetőségeink
Cím
8200 Veszprém, Vár utca 19.
Levelezési cím
8210 Veszprém, Pf. 1029.
Központi telefonszám
+36 88 577 500
+36 70 514 7405
E-mail cím
A Törvényszék elnöke
dr. Horváth Tünde
Elnökhelyettes
Polgári-munkaügyi kollégiumvezető
dr. Cseke Ivett
Közigazgatási kollégiumvezető
Büntető kollégiumvezető
dr. Pfeifer Péter
Ügyfélfogadási rend
A kezelőirodák ügyfélfogadási rendje
Hétfő - kedd: 8:00-11:00
Szerda: 8:00-11:30 és 12:30-15:00
Csütörtök - péntek: 8:00-11:00
E-mail cím: kezeloiroda_torvenyszek@birosag.hu
Kérjük, hogy iratbetekintésre előzetesen egyeztessen időpontot polgári, munkaügyi és büntető ügyekben a+88/ 577-500, közigazgatási ügyekben a +36 88 770 021 központi telefonszámokon keresztül.
A közérdekű bejelentések és panaszok elektronikus benyújtása:
panasz_veszprem@birosag.hu
http://birosag.hu/kozerdeku-bejelentes-panasz
Akadálymentesség a Veszprémi Törvényszék Vár utcai ingatlanán:
Részben akadálymentesített, mely érinti:
- Főbejárat és előtér.
- Udvari kapubejárat (innen lépcsőn keresztül megközelíthető földszinti mozgáskorlátozott WC).
- Hátsó, gazdasági hivatali épületrész mozgáskorlátozott WC-vel.
Az épületbe bejutás a főbejáraton keresztül akadálymentesen az előtérig, a gazdasági hivatali épületrészbe az udvari kapubejárón keresztül akadálymentesen.
A mozgáskorlátozott személy tárgyalótermekbe való bejutása bírósági alkalmazottak fizikai-emberi erőforrás igénybevételével történik.
Adott ügyben adott bírónak érkezik a jelzés az ügyféltől és a bíró a tárgyalást a Földszint 22. vagy 23. tárgyalóba tűzi ki, foglalja le.
Elérhetőségeink
Cím
7100 Szekszárd, Dózsa György utca 2.
Levelezési cím
7101 Szekszárd, Pf. 92.
Központi telefonszám
+36 74 505-800
E-mail cím
A törvényszék elnöke
dr. Barkóczi Balázs
Ügyfélfogadási rend
Bírósági vezetők ügyfélfogadási rendje:
péntek 9:00-11:00
Polgári, büntető, gazdasági, cégbírósági irodák ügyfélfogadási rendje:
hétfő: 9:00-11:00
kedd: 9:00-11:00
szerda: 8:00-12:00; 13:00-16:00
csütörtök: 9:00-11:00
péntek: 9:00-11:00
Törvényszéki végrehajtói iroda, közjegyzői irattár irodája, Gazdasági Hivatal irodái és pénztára ügyfélfogadási rendje:
hétfő-péntek 8:00-12:00, 13:00-16:00
Ha a tájékoztatáskérés az ügy irataiban lévő adatra vonatkozik, tájékoztatás kizárólag a jogszabályban meghatározott személyeknek és képviselőjük részére, a jogszabályban meghatározott iratokról és adatokról, kizárólag abban az esetben adható, ha az ügyfél e minőségére vonatkozó, a bíróság rendelkezésére álló és általa – jogszabály alapján – kezelhető adatokkal magát azonosította.
Távközlési eszközön történő kapcsolatfelvétel esetén az ügyfél - személyazonosságának igazolása érdekében - köteles megadni az ügy számát, a nevét, perbeli pozícióját vagy hivatali beosztását, munkakörét és a tanú kivételével lakóhelyét/székhelyét vagy munkahelyét/szolgálati helyét.
A bíróság a tájékoztatást nem köteles teljesíteni, illetve a felvilágosítás-adást megtagadhatja, ha az ügyfél a kapcsolattartási formát visszaélésszerűen kívánja igénybe venni. Visszaélésszerű az ügyfél kapcsolatfelvétele, ha ugyanazon ügyben, ugyanazon kérdéssel, rendszeresen fordul a bírósághoz, ezzel akadályozva a folyamatos ügymenetet.
Tanúgondozók a Szekszárdi Törvényszék épületében
E-mail cím: szekszardit@birosag.hu
NÉV | BEOSZTÁS | TELEFONSZÁM |
---|---|---|
Wenhardtné Bak Zsuzsanna | polgári irodavezető | +36 74 505-800 |
Verhás Klára | büntető irodavezető | +36 74 505-800 |
Gyenes Noémi | törvényszéki tisztviselő | +36 74 505-800 |
Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy az elektronikus cégeljárást kivéve jogszabályi felhatalmazás hiányában joghatályosan nem terjeszthetők elő beadványok a publikus e-mail útján, figyelemmel a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII.1.) IM rendelet 5.§ (1) és 6.§ (4) bekezdésére. Az elektronikus cégeljárás során a Büsz. 61/A.§ - 61/J.§-ainak, továbbá a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény IV. fejezet 2. címének rendelkezései irányadók.