Részletes keresés

Kép

Az Octogon Magazin májusi különszámában mutatja be az elmúlt évek legjelentősebbet bírósági épületfejlesztéseit. A Debreceni Járásbíróság új épületét, a teljes rekonstrukción és bővítésen átesett Egri Törvényszék és Heves Megyei Főügyészség 110 éves épületét, illetve a 2012-ben átadott Soproni Járásbíróságnak, illetve Járási Ügyészségnek helyet biztosító új épületegyüttest.

Dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke 256.E/2020. (VI. 18.) OBHE határozatával Dr. Vida-Sós Tündét, a Szegedi Járásbíróság elnökét 2020. június 18. napjától az elnöki tisztség betöltéséig, de legfeljebb 2020. december 17. napjáig terjedő időtartamra a Szegedi Törvényszék elnöki feladatainak ellátásával megbízta.

A Nyíregyházi Törvényszék 2018. szeptember 25-én 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre súlyosbította a rablás bűntette miatt R. R. G. vádlottal szemben korábban elsőfokon kiszabott 5 év 5 hónap fegyházbüntetést.

Perújítás elrendelését követően tartott tárgyalást a Miskolci Törvényszék az emberölés miatt folyamatban volt büntetőügyben. 

A perújítással érintett jogerős ítéletben megállapított tények szerint a miskolci szépségszalonban dolgozó vádlott 2011. augusztus 31-én egy nézeteltérésből kialakuló szóváltás hevében megölte az idős sértett nőt, ezért őt a bíróság 2016 őszén 16 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

Súlyosította a másodfokú bíróság azoknak a vádlottaknak a büntetését, akiket a Nyíregyházi Járásbíróság 2022 nyarán tiltott állatviadal szervezésében és állatkínzás bűntettében mondott ki bűnösnek.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a megállapított tényállás szerint 2018. december 20-án az esti órákban ittas állapotban megjelentek a sértett gesztelyi ingatlanánál és a szemközti ház udvaráról hógolyókkal kezdték dobálni azt. A zajra a sértett és családtagjai kimentek az udvarra, majd az idő közben futva menekülő vádlottak után eredtek. A közterületi világítás fényében a sértett számára egyértelművé vált az elkövetők kiléte, ezért testvérével együtt hazaindultak.

A Fővárosi Törvényszék 2018. február 6-án emberölés bűntettének kísérlete és lőszerrel visszaélés bűntette miatt 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte azt a volt rendőrt, aki többek között egy társasház lépcsőházában lövöldözött a fegyverével, és majdnem meglőtte az ott dolgozó társasházkezelő cég alkalmazottját. A zaklatás vétsége miatt indult büntetőeljárást a bíróság megszüntette.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2024. február 1-jén a Központi Nyomozó Főügyészség indítványának helyt adva rendelte el annak a férfinak a letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítottak meg.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a három vádlottnak az ügyében, akik a sértettet ütlegelték és rugdosták kerékpárjának megszerzése érdekében. 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben az ügyészség két vádpontban foglaltan – egyrészt a kutyatámadás okozta sérülésekkel összefüggésben – gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége – másrészt az ebek nem megfelelő tartási körülményei okán – öt rendbeli állatkínzás bűntette miatt emelt vádat.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 646 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Pályázási határidő

286.E/2021. (XI. 8.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy polgári ügyszakos törvényszéki bírói (63. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2022. január 10. napja.

Pályázási határidő

5.E/2024. (I. 3.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy polgári ügyszakos (elsőfokú) törvényszéki bírói (192. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. február 15. napja

Pályázási határidő

6.E/2024. (I. 3.) OBHE határozat 

pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy közigazgatási ügyszakos törvényszéki bírói (255. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. február 15. napja

Pályázási határidő

104.E/2025. (III. 4.) OBHE határozat

pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy büntető (büntetés-végrehajtási) ügyszakos törvényszéki bírói (292. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. január 24-én kihirdetett másodfokú ítéletében pénzbüntetésre ítélte, illetve próbára bocsátotta azt a három vádlottat, akiket a Bazilikánál, 2003. májusában történt halálos baleset kapcsán vontak felelősségre. A rekonstrukciós munkálatokat végző egyik munkás halála miatt a Törvényszék mindhárom vádlottat halált okozó, foglakozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében találta bűnösnek, s ezért Cs. Elek II. r. és B. József III. r. vádlottakat egyaránt 120 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, míg I. Károly Ferenc IV.

2014. január 1-jétől, a pártok működéséről szóló törvény módosítását követően a fizetésképtelenség esetén már a pártokat is fel lehet számolni ugyanúgy, mint bármelyik gazdasági társaságot vagy egyesületet.
A párt felszámolására párttörvényben meghatározott speciális rendelkezések mellett a Csődtörvény egyes rendelkezései is irányadóak.

A párttörvény alapján felszámolást a párttal szemben csak akkor lehet kezdeményezni, ha a tartozása eléri vagy meghaladja a 10 millió forintot.

3 év 6 hónapról 2 év 4 hónap börtönbüntetésre enyhítette jogerős ítéletében a Debreceni Törvényszék T. Rudolf büntetését, és 4 év helyett 3 évre tiltotta el a közügyek gyakorlásától. Az enyhébb szankciót az új Btk. indokolja, amely kedvezőbb az adott bűncselekményt illetően, így a törvényszéknek ezt kellett alkalmaznia. Szintén az új Btk. rendelkezései miatt T. Rudolf nem a büntetés ¾ részének, hanem 2/3 részének letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra. A jogerős ítélet szerint T.

A Szolnoki Járásbíróság K.Zs. vádlottat bűnösnek mondta ki rablás bűntettében, ezért, mint többszörös visszaesőt 7 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélettel szemben az ügyész a vádlott terhére súlyosításért, a fegyházbüntetés tartamának lényeges felemelése végett, míg a vádlott és védője elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.