Részletes keresés

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésben 1 év 10 hónap, végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta azt a miskolci nőt, aki huszonkilenc ember pénzét csalta ki internetes vásárlás ígéretével. 

A Tatabányai Járásbíróság 2020. június 12-én megtartott előkészítő ülésen a bűnösségét beismerő vádlottat 4 év fegyházbüntetésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és megállapította, hogy a vádlott, mint különös visszaeső, feltételes szabadlábra nem bocsátható.

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntető végzésében 200.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a sárisápi nőt, aki szexuális zaklatás miatt alaptalanul tett feljelentést a munkatársa ellen. 

A Tatai Járásbíróság a 2024. január 5-én megtartott előkészítő ülésén ítéletet hozott  annak a férfinak az ügyében, aki vadászat során fokozottan védett állatott lőtt ki, mellyel természetkárosítást követett el. 

Az Esztergomi Járásbíróság gyermekpornográfia bűntette miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki gyermekekről készített, a nemiséget súlyosan sértő felvételeket tartott. A bíróság a vádlottat 4 év börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta minden 18. életévét be nem töltött személlyel kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

A Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 6 évre eltiltott egy nőt a közúti járművezetéstől.

A vádlott 2018. július 25-én délelőtt jó látási és közlekedési viszonyok mellett közlekedett autóval Tatabányán, a Bláthy Ottó úton, a Sárberekkel határos négyágú kereszteződés felé. A kereszteződésből -amiben a forgalmi lámpák éppen nem működtek- egyenesen, a Sárberki lakótelep irányába kívánt továbbhaladni.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. január 24-én tartott ülésen, a bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt indult ügyben, 3 hónappal meghosszabbította az egyik gyanúsított letartóztatását. 

Az Esztergomi Járásbíróság előkészítő ülésen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt a vádlottat 1 év 3 hónap -2 évre felfüggesztett- fogházbüntetésre és végleges hatályú járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. február 18-án tartott ülésen, embercsempészés bűntette miatt indult ügyben, egy hónapra elrendelte annak a holland és spanyol állampolgárságú férfinek a letartóztatását, akik 29 migránst összezsúfolva szállítottak egy teherautó rakterében.

A letartóztatást mindkét elkövető esetében a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítése, illetve meghiúsulásának veszélye miatt rendelte el a bíróság.

A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. augusztus 28. napján ítéletet hozott azzal az férfival szemben, aki a feleségét rendszeresen bántalmazta, vele erőszakkal közösült, és három gyermeke érzelmi és erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztette. 

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. április 2-án délután Tatabányán, az Aradi vértanúk terén a sértettel italozott, majd szóváltásba keveredett vele, elvette a mobiltelefonját és a kerékpárját. A sértett vissza akarta kérni a dolgait, mire a gyanúsított egy alkalommal fejbe rúgta és ököllel a bal szemén megütötte. 

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de a bántalmazás ereje, módja és helye alapján alkalmas volt súlyosabb, 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására. 

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésben 240.000 forint összegű pénzbüntetést szabott ki arra a forrófejű, húsz éves férfira, aki testi erőszakkal tett pontot egy parkolási vita végére. 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. április 13-án lopás vétségének kísérlete miatt 70 nap elzárásra ítélte azt a többszörös visszaeső férfit, aki sikertelenül próbált betörni egy esztergomi dohányboltba. 

A Tatabányai Törvényszék folytatólagosan, több ember sérelmére, tizennyolcadik éltévét be nem töltött, nevelése, felügyelete alatt álló személy sérelmére, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette ügyében hozott ítéletet a 2023. október 27-én tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson. 

A Tatabányai Törvényszék a 2024. január 18. napján tartott nyilvános előkészítő ülésen, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet két fiatalkorú vádlottal szemben. A bíróság az I. rendű vádlottat 1 év 2 hónap fiatalkorúak fogházbüntetésére ítélte, a társát 1 év 6 hónapra próbára bocsátotta. A bíróság ezen kívül kötelezte a vádlottakat, hogy iskolai tanulmányaikat folytassák és vegyenek részt indulatkezelési tréningen. Az I.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 11-én tartott ülésen jogerős végzésében 2 hónappal meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt van eljárás folyamatban.

A Tatabányai Törvényszék a 2022. szeptember 8-án tartott előkészítő ülésen, kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet.

A bíróság az elsőrendű vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 5 év fegyházbüntetésre, mellékbüntetésként 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az elsőrendű vádlott és a védője tudomásul vette az ítéletet, azonban az nem jogerős, mivel az ügyész 3 napot tartott fenn a jognyilatkozat megtételére.

A vádlott az Egyesült Királyságban és Hollandiában dolgozott egy ideig, majd 2019 áprilisában visszaköltözött Magyarországra és alkalmi munkákból tartotta el magát. 2019 szeptemberében a férfi jövedelme megcsappant, nem tudta fizetni az autója hitelét, ezért elhatározta, hogy kábítószer hollandiai beszerzéséből és annak magyarországi értékesítéséből tesz szert rendszeres jövedelemre.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. május 11-én tartott ülésen, 1 hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki több tokodi társasház tárolójából is lopott. A végzés nem jogerős, azzal szemben a gyanúsított fellebbezést jelentett be. A védő a tárgyaláson nem volt jelen, így számára 3 nap biztosított a jognyilatkozat megtételére.

A nyomozás eddigi adatai szerint egy tokodi társasház több tárolójából is lopott a gyanúsított 2021. május elején. Láncfűrészt, csónakmotort, horgászbotokat és egyéb horgászati cikkeket, szerszámokat tulajdonított el.