Részletes keresés

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a szerb állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, akit lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt szombaton vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2018. március 6-ig tart.
 
A Szegedi Járásbíróság jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettének és lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt kedden éjszaka vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2016. május hó 08. napjáig tart.
 
A Pécsi Ítélőtábla dr. Tóth Sándor vezette büntető tanácsa megalapozottnak találta és helybenhagyta a Pécsi Törvényszék ítéletét, amelyben a bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 2 év börtönre ítélte, melynek végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.
 
A jogerősen megállapított tényállás szerint az I.r. vádlott Hollandiában dolgozott kamionsofőrként. 2014 év vége felé megállapodott a II.r. vádlottal, hogy kábítószert juttat be Magyarország területére és azt eljuttatja neki. 2014. december elején a II.r. vádlott meg is kapott egy csomagot, amelyben kábítószer volt (többek között 4723 db tabletta (MDMA) és 61,84 g kokain por). A IV.r. vádlott 600Ft/db áron 800 db MDMA-t tartalmazó extasy tablettát vásárolt a II.r. vádlottól, majd az átvett tablettákat Pécsett ismeretlen személyeknek 1200-1500 Ft-ért adta el.
A Debreceni Törvényszék mai nyilvános ülésén megváltoztatta a Hajdúszoboszlói Járásbíróság azon ítéletét, melyben hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettében mondta ki bűnösnek Cs. N. vádlottat tavaly szeptemberben.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa meg változtatta az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban, hogy a vádlottnak a kiskorú gyermek sérelmére elkövetett, testi épség elleni bűncselekményét vétségnek minősítette. Az ítélőtábla egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.
 
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt T. R. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokú ítéletét. 
 
A Veszprémi Törvényszék a 2014. május 15. napján megtartott nyilvános ülésen helybenhagyta az elsőfokú bíróság 2014. március 13-án kihirdetett ítéletét, amely így jogerőre emelkedett. 
 
A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa jogerősen elrendelte annak a határrendészeti feladatot ellátó rendőrnek az előzetes letartóztatását, akit hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének, valamint közokirat hamisítás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a nyomozó ügyészség. A gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. november13-ig tart.
 

Egy évvel súlyosbította a Zalaegerszegi Törvényszék a Nagykanizsai Járásbíróság 2013 októberében hozott  elsőfokú ítéletét egy zalai férfi esetében, akinél 2011-ben többek között 351 db extasy tablettát is találtak. A férfit 1 rendbeli orgazdasággal vétségével, 1 rendbeli kábítószerrel való visszaélés bűntettével, illetve vétségével vádolták meg, és elsőfokon 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2018. december 19-én bíróság elé állítás során egy év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte hivatalos személy elleni erőszakért azt a férfit, aki a Kossuth téri tüntetés után rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre. 

A Debreceni Törvényszék 2021. november 3-án hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki többször megszúrta és megvágta feleségét egy Hajdú-Bihar megyei városban. A bíróság a vádlottat az ellene életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vád alól felmentette és elrendelte a férfi kényszergyógykezelését. 

A bíróság a vádlottat és azért mentette fel, mert a cselekmény elkövetésének idején tudathasadásos elmebetegségben szenvedett, amely a terhére rótt cselekmény társadalomra való veszélyességének felismerését és a megfelelő magatartás tanúsítását kizárta.

A Debreceni Járásbíróság büntetőeljárást folytatott az ellen a 46 férfi ellen, akik egy futballmérkőzést követően jogosulatlanul a pályára mentek. Az ügyészség még 2022 áprilisában emelt vádat a vádlottakkal szemben rendbontás bűntette miatt. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban az ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottakkal szemben az iratok tartalma alapján, három esetben felfüggesztett szabadságvesztés büntetést, míg a többiek esetében pénzbüntetést szabjon ki tárgyalás lefolytatása nélkül.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa súlyosította a Debreceni Törvényszék B. A. és fiatalkorú társa ügyében hozott elsőfokú ítéletét. B. A. I.r. vádlott az életfogytig tartó fegyházbüntetésből leghamarabb 35 év letöltése után helyezhető feltételes szabadságra. B. L. II.r. vádlott 12 év fiatalkorúak börtönbüntetéséből, annak 2/3 része letöltése után helyezhető feltételes szabadságra. Az ítélőtábla tanácsa egyebekben, helyben hagyta az elsőfokú ítéletet.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. szeptember 23-án meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete és kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt 7 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 28 éves zagyvarékasi férfit, aki 2015. április 15-én Szolnokon a déli órákban előbb késsel próbált meg kirabolni egy dohányboltot, majd egy zálogházból ékszereket lopott.
Személyesen, telefonon és egy népszerű közösségi oldalon is zaklatta volt házastársát és annak új párját az a férfi, akinek tettéért 2015. június 25-én a Zalaegerszegi Járásbíróság előtt kellett felelnie. 
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt I. F. indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 2 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltás lett.
A Salgótarjáni Járásbíróság valótlan bejelentés szabálysértése miatt 8 nap elzárást szabott ki egy salgótarjáni fiúval szemben.
 
A mindössze 15 éves elkövető 2017. július 23-án azt a valótlan tartalmú bejelentést tette a 112-es segélyhívó telefonszámon, hogy kigyulladt a salgótarjáni Csillag Szolgáltatóközpont. A segélyhívás következtében a tűzoltók a helyszínre vonultak, ahol tüzet, tűzre utaló nyomot nem találtak. A tűzoltók kiérkezését a bejelentő nem várta meg.
A Pécsi Ítélőtábla életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította annak a férfinak a büntetését, aki 2016-ban egy idős férfihoz tört be, majd a felébredő sértettet olyan súlyosan bántalmazta, hogy a férfi az életét vesztette.