Részletes keresés

Tisztelt Szerkesztők!
 
 
A Szegedi Törvényszék 2013. október 22. napján kezdi meg a „Hummeres-gázoló” néven ismertté vált büntetőügy tárgyalását, amelyre négy tárgyalási határnapot tűzött, ezek: 2013. október 22., (kedd); október 24., (csütörtök); október 29., (kedd); október 31., (csütörtök).
 
A Miskolci Járásbíróság 2017. március 7. napjáig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben kettőnél több ember halálát okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt indult büntetőeljárás. 
 
A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta F. L-né vádlottal szemben lopás, magánlaksértés vétsége és kifosztás bűntette miatt elsőfokon kiszabott 5 év fegyházbüntetést, és 5 év közügyektől eltiltást.
 
A Szekszárdi Törvényszék hét tárgyalást követően, 2017. október 27-én hirdetett első fokon ítéletet G.A. és társai ellen emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
 
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon a gyanúsítottal szemben emberölés bűntettének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
 
A gyanú szerint az elkövető 2015 júniusában egy szekercével - a fején több alkalommal bántalmazva - megölte közeli hozzátartozóját.
 
A Székesfehérvári Járásbíróság 2015. december 4-én ítéletet hirdetett dr. R. Gy. büntetőügyében, őt első fokon – nem jogerősen – 2 rendbeli sikkasztás bűntette, 2 rendbeli ügyvédi visszaélés bűntette, valamint 1 rendbeli hamis tanúzásra felhívás bűntette és 1 rendbeli hamis tanúzásra felhívás vétsége vádja alól bűncselekmény hiányában felmentette.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2014. október 7-i végzésében újabb három hónappal meghosszabbította S. G. gyanúsított házi őrizetét abban a büntetőügyben, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.
 
A kényszerintézkedés meghosszabbítását a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az ügyészség.
Ítélethirdetés a B.46/2016. számú büntetőügyben, amelyben a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettével, zaklatás vétségével és kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az ügyészség
 
A Kecskeméti Járásbíróság – nem jogerősen – egy hónapra elrendelte annak a 25 éves kecskeméti férfinak az előzetes letartóztatását, akit egy 71 éves idős nő kifosztásával gyanúsítanak.
 
A gyanúsítottal szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás.
 
Az elmúlt héten hat ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a bíróság a vádlottat jogerősen 3 évre, míg a kisebb vagyoni hátrány vétségét megvalósító vádlottat jogerősen 1 évre bocsátotta próbára. 
 
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. október 6-án helybenhagyta a Tiszafüredi Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt az 57 éves férfit, aki a  2015. augusztus 16-ára virradó éjszakán az egyik tiszafüredi sörözőben együtt italozott egy másik férfival, majd miután ittasságuk miatt összeszólalkoztak, hajnali 1.00 óra körüli időben egy sörösüveggel fejbe ütötte ivócimboráját.
A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság 2017. november 17-én kihirdetett ítéletét, melyben a Vadaskert volt vezetőjét hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt megrovásban részesítette.
 
 
 
2014. december 23.
Országos Bírósági Hivatal
SAJTÓ- ÉS KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY
 
SAJTÓKÖZLEMÉNY
A Budapest Környéki Törvényszéken ma folytatódott annak a férfinak a tárgyalása, akit emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekményekkel vádolnak.
 
Vádirati tényállás:
 
A Debreceni Járásbíróság ma bűnösnek mondta ki W.A elsőrendű vádlottat és hat társát csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett garázdaság bűntettében. 
 
A Fővárosi Ítélőtábla 2018. február 28. napján F. Gy. vádlott és társai ellen hűtlen kezelés bűntette miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés és a büntetés kiszabása körében részben megváltoztatta.
 
2014. szeptember 17-én nem jogerős ítéletet hozott a „pesti rendőrök” ügyében a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Gergye Tamás által vezetett tanácsa. 
 
A vádlottak cselekményei
 
2009-ben a Budapesti Nyomozó Ügyészség emelt vádat a P. P. I. r. vádlott és társai ellen a Fővárosi Törvényszéken.
Ítéletet hirdetett a Kecskeméti Járásbíróság abban a büntetőügyben, melynek tárgya egy jelentős csalás sorozat.
 
Az ítélet az I.r. vádlott bűnösségét 327 rendbeli, - felbujtóként elkövetett- csalás és 327 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében állapította meg. Ezért őt, mint a színlelt fogyasztói csoportok szervezésére létrejött cég területvezetőjét a bíróság 3 év börtönre, valamint 3 év közügyektől eltiltásra ítélte
Robbanóanyaggal visszaélés bűntette miatt indult büntetőügyben a gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a mai napon egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság. A végzés nem jogerős.