Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék 2018. március 27-én megkezdte a P. R. vádlott ellen szerzői, illetve szerzői joghoz kapcsolódó jogok különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó megsértése miatt indult büntetőügy tárgyalását.
 
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2017. december 7-én elrendelte annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit a Pest Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádol.
 
A Veszprémi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa a 2018. május 28-án kelt jogerős ítéletében az első fokon eljáró Veszprémi Járásbíróság ítéletét enyhítette, és a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamát 5 év 10 hónapra csökkentette, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
 

A Pécsi Törvényszék a 2020. január 21. napján megtartott nyilvános tárgyaláson B. A. vádlottat emberölés vétsége miatt 4 évi fogházra ítélte.

A Debreceni Törvényszék ma tartott nyilvános ülésén kihirdetett végzésében helybenhagyta a Debreceni Járásbíróság 2017. február 27-én hozott ítéletét, melyben felmentette az egy rendbeli szexuális erőszak bűntette és a társtettesként, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vád alól I.r. M. A. és II.r. G. R. vádlottakat. 
 
A Pesti Központi Kerületi Bíróság Szabálysértési Csoportja 2014. május 28-án megszüntette a szabálysértési eljárást Mesterházy Attilával szemben, mivel nem követte el az Országgyűlés nemzetbiztonsággal foglalkozó állandó bizottsága ténymegállapító tevékenységének akadályozása szabálysértését. 
 
Helybenhagyta a Miskolci Törvényszék dr. Stoll Erik vezette büntető tanácsa az állatkínzás vétségét elkövető vádlottal szemben folyamatban volt büntetőügyben a Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletét.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. augusztus 22-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki 2016 áprilisában egy BKK autóbuszon késsel hadonászva akarta megállásra kényszeríteni a járat vezetőjét. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított és társa, aki más ügyben jogerős szabadságvesztését tölti, 2016 tavaszán egy BKK járművön utaztak és a jármű vezetőjét két megálló közötti megállásra akarták kényszeríteni.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés miatt T. N. ellen  indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év 8 hónap börtön és 7 év közügyektől eltiltás lett.
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a 28 éves vádlottat, aki 2015 áprilisában egy húsvágó bárddal és egy késsel azért ölte meg nagyszüleit Hosszúpályiban, mert nem adtak neki 70 ezer forintot. K. Cs-t a bíróság több ember sérelmére, előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személyek sérelmére elkövetett emberölés bűntette, valamint közokirattal visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek és 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta.
Jogerős ítéletet hozott 2016. május 17-én a Zalaegerszegi Törvényszék G. község egykori polgármesterének büntetőügyében.
 
Típus: Szabályzat Sorszám: 5 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2013

Megrángatta, majd a barátja címét követelte a sértett a kiskorú vádlottól, aki egy ütéssel a földre terítette a dühös férfit. A bántalmazott csak az időben érkező orvosi segítségnek köszönhette az életét. Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a terhelt és társa ellen, akiknek az ügyében a Budapest Környéki Törvényszék 2021. február 16-án megtartott tárgyalásán hirdetett ítéletet.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.

 

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2018 februárjában H. I. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 3 év 6 hónap fogházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett.

 

Kép

Tudta-e? 130 évvel ezelőtt hunyt el Apáthy István

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a hivatali vesztegetés bűntette miatt M. Z. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 9 hónap, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett börtön és 2 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.
 

A Szombathelyi Járásbíróság halmazati büntetésül egy év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és kettő év közügyektől eltiltásra ítélte azt a büntetett előéletű férfit, aki hamis ígéretekkel jutott pénzhez.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon ma elkezdődött a házi őrizetben lévő T. K. P. ellen halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy tárgyalása.
 

Elmaradt a vádbeszéd dr. N. Norbert és dr. K. József (Vezető beosztású, hivatalos személy által üzletszerűen, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények) ügyében, az I.r. vádlott és védője ugyanis új indítvánnyal állt elő, amelynek helyt adott a Debreceni Törvényszék bírói tanácsa, így a bizonyítási eljárás nem zárult le. Az indítvány egy új szakértői vélemény, amelyre dr. N. Norbert kért fel három szakértőt.