H. R. román állampolgárságú vádlottat a Szolnoki Járásbíróság közúti baleset okozásának vétsége miatt 1 év fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette, továbbá 1 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.
A Szegedi Járásbíróság jogerősen elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, akit emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. január hó 15. napjáig tart.
A Pécsi Ítélőtábla dr. Makai Lajos vezette büntetőtanácsa helybenhagyta a Pécsi Törvényszék ítéletét, így a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt jogerősen 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság.
A Fővárosi Törvényszék 2015. december 1-jén 8 év börtönbüntetésre ítélte N. D. vádlottat, aki úgy vert meg minden indok nélkül egy sértettet, hogy az nemcsak életveszélyes koponyaalapi törést szenvedett, hanem maradandó halláskárosodása is lett.
A Zalaegerszegi Törvényszék ezúton értesíti a sajtó képviselőit, az emberölés bűntette miatt B. B. ellen folyamatban lévő büntetőügyben a 2016. január 13. és 14. napjaira kitűzött tárgyalás elhalasztásra került, mivel az ügyész a vádat módosította.
A Budapest Környéki Törvényszék 2018. március 26-án megtartott nyilvános tárgyalásán 2 év végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta azt a férfit, aki ököllel vett elégtételt az őt ért sérelmei miatt.
A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa előtt az ügy mai első tárgyalási napja az ügyészi vádismertetéssel kezdődött. A terrorcselekmény terrorista csoportban történő elkövetése érdekében megvalósított terrorcselekmény előkészületének bűntettével vádolt I. rendű és az ezen túlmenően terrorcselekménnyel fenyegetés bűntettével is vádolt II. rendű vádlott a tárgyaláson nem tett vallomást, ezért a tanács elnöke a nyomozás során tett vallomásukat olvasta fel, majd a bizonyítási eljárás tanúk kihallgatásával folytatódott.
A Szombathelyi Törvényszék – Dr. Varga Roland tanácsa – 2013. november 11-12-én tárgyalta S. L. emberölés bűntette, 2 rb. hivatalos személy elleni erőszak bűntette és 2 rb. közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult ügyét.
A bíróság tanúkat és szakértőket hallgatott meg az ügyben.
A Pécsi Járásbíróság 2018. október 3-án kihirdetett ítéletével T. P. R. olasz állampolgárságú, de Pécsen élő vádlottat, költségvetési csalás bűntette és négyrendbeli egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt 180.000 forint pénzbüntetésre ítélte és kötelezte az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére, valamint rendelkezett a lefoglalt bűnjelekről.
Mindössze 20 éves német állampolgár elkövetőt ítélt el az Ajkai Járásbíróság a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2022. november 23-án kihirdetett ítéletében.
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2022. december 15-én éjszaka megölt egy asszonyt Bódvalenkén.
A Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2020. május 14-én megtartott tanácsülésen helybenhagyta a Pécsi Járásbíróság 2019. december 12-én kihirdetett ítéletét, amellyel Cs.L. vádlottat önbíráskodás bűntettének kísérlete, valamint testi sértés bűntette miatt - halmazati büntetésül - 2 év börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a kiszabott szabadságvesztésből feltételes szabadságra a büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható.
A Debreceni Törvényszék ma tartott nyilvános ülésén kihirdetett végzésével hatályon kívül helyezte a Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2016. szeptember 12-én hozott ítéletét, melyben bizonyítottság hiányában felmentette azt a két vádlottat, akiket társtettesként, üzletszerűen elkövetett uzsora bűncselekmény bűntettével vádolt az ügyészség.
Az első fokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék 2016. március 02-án hozott ítéletet azzal a vádlottal szemben, akit emberöléssel, testi sértéssel és személyi szabadság megsértésének bűntettével vádoltak.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete és lopás vétségének kísérlete miatt Cs. T. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 10 fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett úgy, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokú bíróság az elkövetett bűncselekmény súlyához és a vádlott társadalomra veszélyességéhez mérten arányos büntetést szabott ki, így semmi nem indokolta volna annak enyhítését.
Nyilvános előkészítő ülést tartott 2018. november 8-án az Egri Törvényszék az Sz. A. vádlott ellen emberölés kísérlete miatt indult büntetőügyben. Az ügyészség a vádlottat emberölés bűntettének kísérletével vádolja.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette miatt G. K. macedón állampolgárral szemben indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.
Ítéletet hozott a Budai Központi Kerületi Bíróság a 2017 novemberében kezdődött, s vesztegetés bírósági eljárásban bűntette miatt J. R. L. ellen folyamatban lévő büntetőeljárásban.