A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki élettársa szeretőjét autójával üldözte, majd a vád szerint az útról leszorította.
Részletes keresés
Az értekezletet megelőzően dr. Ocskó Katalin, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese dr. Bagdi Árpád Gyulával, a Gyulai Törvényszék elnökével közösen sajtótájékoztatót tartott.
Az értekezletet részt vett a vármegye minden bírája, bírósági titkára, s megtisztelte azt jelenlétével dr. Ocskó Katalin, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese, dr. Csák Zsolt, a Kúria elnökhelyettese, dr. Pecsenye Csaba, az Országos Bírói Tanács elnöke, dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke és dr. Husek Dániel, a Kecskeméti Törvényszék elnöke.
A meghívottakat dr. Csepregi-Matus Éva, a Gyulai Törvényszék elnökhelyettese köszöntötte, majd a törvényszék elnökének 2024. évre vonatkozó beszámolója következett. Dr. Bagdi Árpád Gyula ismertette a tárgyévre vonatkozó ügyforgalmi és időszerűségi adatokat, valamint azt, hogy a törvényszéken és a járásbíróságokon dolgozók az elmúlt évben is az alaptörvényi kötelezettségüknek megfelelően, időszerűen és magas szakmai színvonalon végezték munkájukat. Hangsúlyozta, hogy a Gyulai Törvényszék továbbra is megőrizte országos összehasonlításban is kiemelkedő ügyforgalmi adatait. Beszámolójában kitért az elmúlt évben megvalósult és a folyamatban lévő beruházásokra, valamint ismertette a takarékossági intézkedésekkel és az energiahatékonyságot szolgáló fejlesztésekkel kapcsolatos elmúlt évi intézkedéseket.
Ezt követően dr. Biró Attila, a Gyulai Törvényszék Bírói Tanácsának elnöke számolt be a tanács 2024. évi munkájáról. Elmondta, hogy a kirendelésekről és ügyelosztási rendekről történő véleménynyilvánítás mellett a tavalyi évben két büntető ügyszakos járásbírósági bírói álláshellyel kapcsolatban is javaslatot tettek, valamint állást foglalhattak több elismerés adományozásáról.
A Bírói Tanács beszámolóját dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke hozzászólása követte, aki megköszönte a Gyulai Törvényszék dolgozóinak 2024. évben végzett munkáját és sok sikert kívánt a 2025. évre.
Dr. Pecsenye Csaba, az Országos Bírói Tanács elnöke gratulált a Gyulai Törvényszék teljesítményéhez és tájékoztatta az összbírói értekezlet résztvevőit az Országos Bírói Tanács elmúlt évi tevékenységéről.
Ezt követően dr. Ocskó Katalin, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesének beszéde következett, aki elismerését fejezte ki a Gyulai Törvényszék dolgozói felé az elért eredményekkel kapcsolatban. Beszámolt továbbá az Országos Bírósági Hivatal elmúlt évben végzett tevékenységéről.
Végül dr. Csák Zsolt, a Kúria elnökhelyettese szólt az összbírói értekezlet résztvevőihez. Ismertette a Kúria régióval kapcsolatos 2024. évi statisztikai adatait, majd megosztott néhány gondolatot a Kúria jogegységesítést biztosító funkciójáról.
A hozzászólásokat követően az elismerések átadása következett. Dr. Pecsenye Csaba, az Országos Bírói Tanács elnöke dr. Bagdi Árpád Gyula OBT taggal együtt elismerést adott át a 15 éves bírói szolgálati jogviszonyáért dr. Futó Ildikó, dr. Futóné dr. Major Mónika törvényszéki bíróknak, dr. Kovácsné dr. Polyák Tímea, Dr. Nagy Lászlóné dr. Csernák Hajnalka, dr. Macsári József és dr. Németh Zoltán járásbírósági bíróknak, a 25 éves bírói szolgálati jogviszonyáért Sebőkné dr. Barna Andrea járásbírósági bírónak, valamint a 35 éves bírói szolgálati jogviszonyáért dr. Hajnal Beatrix Hajnalka törvényszéki tanácselnöknek és dr. Hajduné dr. Iszály Anna nyugalmazott törvényszéki tanácselnöknek.
Ezt követően dr. Bagdi Árpád Gyula elnök átadta a Gyulai Törvényszék által alapított elismerésként a Novák Kamill-emlékérmeket. Az elismerést – a Gyulai Törvényszék Bírói Tanácsának javaslata alapján – 2024. évben Kállai Sándorné nyugalmazott gyulai járásbírósági igazságügyi alkalmazott és Kapossyné dr. Czene Magdolna nyugalmazott törvényszéki tanácselnök kapta.
Az értekezlet zárásaként a Gyulai Törvényszék elnöke megköszönte minden dolgozónak a magas szakmai színvonalú, áldozatos munkáját.
A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy nőt és egy férfit társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolnak.
A Szombathelyi Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok
2024. december 16. és 2025. január 3. közötti rendkívüli ügyfélfogadási rendje
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Szombathelyi Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó járásbíróságok ügyfélfogadási rendje és ideje 2024. december 16. és 2025. január 3. között megváltozik.
A járásbíróságokon 2024. december 16. és 2025. január 3. közötti időszakban ügyfélsegítő nap megtartására nem kerül sor.
A fenti időszakban a személyes ügyfélfogadás a vidéki járásbíróságok kezelőirodáiban, valamint a törvényszék Szily János utcai és Petőfi Sándor utcai épületeiben működő ügyfélcentrumokban szünetel, felvilágosítás kizárólag telefonon, az alábbi ügyfélfogadási időben történik:
2024. december 16. (hétfő): 9-10 óráig
2024. december 17. (kedd): 9-10 óráig
2024. december 18. (szerda): 9-10 óráig
2024. december 19. (csütörtök): 9-10 óráig
2024. december 23. (hétfő): 9-10 óráig
2025. január 2. (csütörtök): 9-10 óráig
2025. január 3. (pénteken): 9-10 óráig
A Szombathelyi Törvényszék Petőfi Sándor utcai épületében működő cégbírósági és civil szervezeteket nyilvántartó irodák kivonatot a módosított ügyfélfogadási időben is kiadnak.
Ezt meghaladóan a bíróságok fogadják az elektronikus ügyfélkapun keresztül, illetőleg a postai úton megküldött beadványokat, illetve a portákon elhelyezett gyűjtőládákban személyesen is lehetőség van a beadványok benyújtására.
Szombathely, 2024. december 10.
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa ítéletet hozott a 2020. július 5-én a Tisza-híd polgári oldalán történt halálos közúti baleset ügyében.
A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit előre kitervelten elkövetett emberölés és kifosztás bűntettével, valamint fogolyszökés vétségével vádolnak.
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette annak a két vádlottnak a büntetését, akik telefon és pénz megszerzése érdekében bántalmazták a sértettet.
2023. II. félévében 15 törvényszékre, összesen 36 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.