Részletes keresés

Dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal Elnöke, 2014. március 1. napjától 2020. február 29. napjáig kinevezte dr. Andor Szabolcsot a Szombathelyi Törvényszék elnökévé.

Dr. N. K. I.r. vádlottat sikkasztás bűntettében, a II- VI.r. vádlottakat bűnsegédként elkövetett sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa.
 

Az előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt H. Csanád ellen folyamatban lévő büntetőügyben a bíróság a 2014. április 16. napjának 9 órájára kitűzött tárgyalást elhalasztotta.

A Salgótarjáni Járásbíróság az eljárás alá vont személlyel – mint szabálysértési visszaesővel – szemben garázdaság szabálysértése miatt 90 nap elzárást szabott ki, és egy évre kitiltotta egy bátonyterenyei boltból.

A Pécsi Járásbíróság 2016. június 28. napján S. B. gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el egy hónapra erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntette megalapozott gyanúja miatt.
 
 
A Fővárosi Törvényszék előreláthatóan október 19-én hirdet elsőfokú ítéletet a Sz. Gy. és társai ellen hivatali vesztegetés miatt folyó büntetőperben.
 
A Fővárosi Főügyészség összesen 13 vádlott ellen emelt vádat a Sz. Gy. és társai ellen folyamatban lévő büntetőügyben. A sajtóban „repülőtéri vesztegetésként” megjelent büntetőügy I. és II. rendű vádlottjai a Budapest Airport Zrt. egykori jogi előadója és jogi igazgatója.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2014. május 7-én bíróság elé állítás során, úgynevezett gyorsított eljárásban elsőfokú ítéletet hirdetett abban a büntetőügyben, amely két montenegrói kézilabda szurkoló, S. M. és B. L. ellen indult a 2014. május 4-i Papp László Sportarénában megrendezett női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjén történt garázdaság miatt.

 
A Gyulai Törvényszék előtt 14.B.374/2013. szám alatt V. V. és társai vádlottak ellen bűnszervezetben, társtettesként elkövetett jelentős értékű áru hamis megjelölésének bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben a Gyulai Törvényszék az I. rendű V. V. vádlott meghatalmazott védőjeként eljáró dr. Sz. R. ügyvédet a védelem ellátásából kizárta, és a védőt 81.720,- forint megfizetésére kötelezte. 
 
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság 1 rendbeli, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette kísérlete, valamint 1 rendbeli súlyos testi sértés bűntette kísérlete miatt folytat eljárást a gyanúsítottal szemben.
 

Hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság T. J-t, aki 2005-ben a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat gazdálkodásáért felelős alelnökeként és felügyelőbizottsági tagként részt vett az M3-as Kht. közmunka programjában fellelt törvénytelenségek megoldásában. A társaságnál a könyvvizsgáló tárta fel, hogy a közmunkaprogramban pénzügyi hiány keletkezett.

7 év börtönbüntetésre, 7 év közügyektől eltiltásra, emellett 1 millió forint pénzmellékbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a bírót, aki 2008-2009-ben különböző ellenszolgáltatások fejében kivételezett egy felszámoló céggel Nyíregyházán. A bíróság dr. Kné dr. J. J-t mellékbüntetésként első fokon 5 évre a jogi foglalkozás gyakorlásától is eltiltotta.
 
Halmazati büntetésként 10 év börtönbüntetésre, 8 év közügyektől eltiltásra, másfél millió forint pénzmellékbüntetésre és 3,3 millió forint vagyonelkobzásra ítélte a Debreceni Törvényszék azt a bírót, aki 2009 és 2011 között elfogadva ügyvéd barátja ajánlatát, 300 – 500 ezer forintnyi juttatás fejében kedvezőbb döntéseket hozott az ügyvéd védencei számára. A törvényszék az I. r. vádlottat emellett 8 évre eltiltotta a jogi foglalkozás gyakorlásától is. Az első fokú bíróság dr. N.
A tanúk távolléte miatt  2014. szeptember 10-re napolta a vérfertőzés bűntettével vádolt férfi és lánya ügyét a Zalaegerszegi Járásbíróság.
 
A Szolnoki Járásbíróság a Szolnoki Járási és Nyomozó Ügyészség indítványára 2016. június 24-én 30 napra elrendelte annak a 16 éves fiúnak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy Újszászon és Szolnokon is lopási cselekményeket követett el. A bíróság az előzetes letartóztatást a gyanúsított életkorára tekintettel javítóintézetben rendelte végrehajtani. A végzés a kihirdetése napján jogerőre emelkedett. 
 

Az R. Jozef és társa ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben 2014. december 2-re  a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tűzött. (Időpont: 8.30; Helyszín: II., Fő utca 70-78.).

A tárgyaláson való részvétel a tárgyalóterem korlátozott befogadóképessége miatt mind a sajtó
munkatársai, mind pedig az érdeklődők részére REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

Orgazdaság bűntette miatt jogerős ítéletével 600.000 Ft pénzbüntetésre ítélte J. Zs. vádlottat. A vádlott 20 karton ukrán zárjegyes cigarettát, és 20 kg fogyasztási vágott dohányt szerzett meg, melyet egy BMW típusú személygépkocsi pótkerekébe és csomagjaiba rejtve kívánt a vállaji határátkelőhelyen az országból kivinni. A cigaretta és a dohány értéke 740.000 Ft volt. 
 
Ittas járművezetés vétsége miatt 240.000 Ft pénzbüntetésre ítélte a bíróság dr. Sz-né L. J. vádlottat, és 1 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. 
 
A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon szökés, elrejtőzés veszélye, valamint bűnismétlés veszélye miatt elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint 2014. augusztus 8-án a késő esti órákban – előre kitervelten – az erkélyen keresztül bejutott a 71 éves sértett dunaújvárosi lakásába, ott a sértettet legalább egy alkalommal a fején megütötte, majd törölközővel megfojtotta. Ezt követően a lakásban talált értékekkel az erkélyen át távozott.
A Kaposvári Járásbíróság a mai napon 30 napra elrendelte egy 38 éves budapesti férfi előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, illetve a bűnismétlés veszélyére figyelemmel. 
 
Őt a nyomozó hatóság azzal  gyanúsítja, hogy egy fonyódi gyermektábor területén bántalmazta a sértettet, majd vele erőszakkal közösült. 
 
Ítéletet hozott a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2014. november 6-án a HERVIS Sport- és Divatkereskedelmi Kft. felperesnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága alperes elleni közigazgatási perében, amelyben az adóhatóság másodfokú határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte.
 
A Salgótarjáni Járásbíróság 2014. november 10-én olyan ügyben hirdetett határozatot, amelyben egy gépjármű vezetésével kapcsolatos, szinte mindenféle szabályszegés megvalósult.
 
A határozat indokolása szerint az eljárás alá vont személynek vezetői engedélye soha nem volt, ennek ellenére rendszeresen közlekedik gépkocsikkal közutakon; idén már kétszer vonták ezért felelősségre: