A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 49 éves, büntetett előéletű nőnek a büntetőügye, aki 2019. szeptember 8-án este 18:00 óra körüli időben egy szajoli családi házban, a kezében késekkel hadonászva véletlenül súlyosan megvágta volt élettársát, majd az erősen vérző férfi kérésére sem hívott mentőt hozzá, és segítségnyújtás nélkül távozott.
Részletes keresés
A karácsonyi vásárláskor sokakban merülhet fel a kérdés, mit tehetünk, ha például a megvásárolt ruha túl szűk lesz annak, akinek szántuk, vagy nem indul el a robotgép, amit olyan gondosan kiválasztottunk? Mások-e a jogaink, ha nem boltban, hanem interneten vásárolunk? A szavatosság és jótállás témakörét jártuk körül dr. Futóné dr. Major Mónikával, a Gyulai Törvényszék bírájával.
Sokan, főként a kor előrehaladtával szeretnék írásba foglalni végakaratukat. Ilyenkor jó tudni, hogy milyen formái lehetnek a végrendelkezésnek és mi kell az érvényességhez. Az örökösök szempontjából az sem elhanyagolható kérdés, hogy mire lehet számítani abban a nem várt esetben, ha a végrendelet elveszett, vagy ha azt valaki meghamisította. A témában dr. Vajda Lászlót a Kecskeméti Törvényszék tanácsvezető bíráját kérdeztük.
A Tatabányai Törvényszék a 2024. február 12. napján tartott nyilvános folytatólagos tárgyaláson, terrorcselekménnyel elkövetett fenyegetés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 3 év fegyházbüntetésre, mellékbüntetésként 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentett be fellebbezést.
Brutális módon végzett a feleségével és gyermekével a vádlott, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Több ember sérelmére, részben különös kegyetlenséggel, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat ellene a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2025. február 24-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.
Többször fajultak tettlegességig a vádlott és a sértett közötti viták. Volt, hogy a terhelt tányérokkal próbálta megdobni idős édesanyját. Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a bántalmazó nő ellen a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék 2025. április 7-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.
A címben szereplő állásfoglalásukat alátámasztó adatokat és tényeket mutattak be a Fővárosi Törvényszék vezetői azon a háttérbeszélgetésen, amelyet 2024. október 14-én tartottak Budapesten. A rendezvényen a bíróságok működését napjainkban leginkább érintő kérdésekről beszéltek a megszólalók: röviden ismertették az ítélkező tevékenységet alapvetően befolyásoló jogszabályváltozásokat, majd szó esett az igazságügyi alkalmazottak nagyarányú elvándorlásának okairól és következményeiről.
Túl közvetlen volt a vádlott a sértettel. Amikor ezt a férfi kifogásolta, a terhelt támadólag lépett fel és egy késsel próbált a sértett életére törni. Emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat ellene a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2025. június 2-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.