Tartalmak

A Kaposvári Járásbíróság 2020. április 30-án kifosztás bűntette miatt 3 év 4 hónap fegyházbüntetésre ítélte a többszörös visszaeső 34 éves vádlottat, megállapítva, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy metróvezetőt és egy forgalmi menetirányítót – a 2016 decemberében történt Pillangó utcai metróbaleset kapcsán – vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének, valamint különösen nagy kárt okozó közérdekű üzem működése gondatlan megzavarásának vétségével vádolnak.
 

A Debreceni Ítélőtábla a vádlottak cselekményét nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és magánlaksértés bűntettének is minősítette. Ezért az I.r. vádlott fegyházbüntetését 17 évre, a II.r. vádlott büntetését életfogytiglani fegyházbüntetésre súlyosította azzal, hogy a II.r. vádlott legkorábban 28 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

A Kazincbarcikai Járásbíróság a mai napon hirdetett ítéletet a 2017 nyarán, Szalonna és Szendrőlád közötti útszakaszon történt halálos közlekedési baleset ügyében.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2020. július 6-án, előkészítő ülésen hirdetett határozatot annak a két, büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottnak az ügyében, akik gyermekkorú társukkal közösen több millió forintot loptak el a sértettől még 2019 májusában.

Az elsőrendű vádlott elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, melyet a bíróság elfogadott, a tárgyaláshoz való jogáról a 15 éves lány lemondott. 

A Debreceni Járásbíróság 2020. július 6-án távmeghallgatás útján tartott előkészítő ülést annak a letartóztatásban lévő vádlottnak az ügyében, akivel szemben a bűncselekmény elhárítására idős koránál és fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség. 

Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet a Debreceni Járásbíróság 2020. június 23-án annak a két vádlottnak az ügyében, akik Debrecen belvárosában több szórakozó fiatalt is súlyosan bántalmaztak. A tárgyaláson a vádlottak elismerték a tettüket.
 

A Kecskeméti Járásbíróság 1 hónapra elrendelte annak a 62 éves ágasegyházi férfinak a letartóztatását, akinél 2020. júniusában lőfegyvert és különböző típusú lőszereket találtak.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2020. június 4-ét megelőzően, eddig tisztázatlan körülmények között szerzett meg egy kispuskát, és a hozzá tartozó közel 200 darab töltényt, amelyeket a lakóhelyén tartott. Mindezeken túlmenően a nyomozóhatóság azzal is gyanúsítja, hogy 2020 júniusában többször is életveszélyesen megfenyegette a volt feleségét.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 7-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén 2020 november 7-ig elrendelte annak a férfinak a bűnügyi felületét, aki ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette, illetve más bűncselekmények miatt indított nyomozást.

2020. július 15. napján módosulnak a civil és egyéb cégnek nem minősülő szervezetek eljárásában a fellebbezés benyújtásához kapcsolódó ÁNYK űrlapok. A módosítás érinti a PK-21 és PK-33 sz űrlapokat.