Detailed search

Az emberölés bűntette miatt M. G. és társa ellen indított büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a mai napon meghozott végzésével a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította, ezzel egyidejűleg a vádlottak letartóztatását megszüntette és bűnügyi felügyeletüket rendelte el.

A Karcagi Járásbíróság a 2016. június 9-én 11 óra 30 percre kitűzött tárgyaláson előreláthatóan ítéletet hirdet azon büntetőügyben, mely elsősorban a kenderesi temetőben történt lopás miatt keltette fel a közvélemény érdeklődését.
 
A Szolnoki Járási Ügyészség négy huszonéves kenderesi fiatallal szemben emelt vádat a Karcagi Járásbíróságon: 
 
Az Egri Járásbíróság a 2015. május hó 13. napján kihirdetett elsőfokú ítéletével K. K. I. I.

A harmincas éveiben járó vádlott akkor, amikor a sértett közölte vele, hogy a munkaviszonyát megszünteti, székéről felugrott, indulatosan közölte a sértettel: „ha engem kirúgsz, akkor itt vér fog folyni!”, majd az iroda ajtaját dühösen kicsapva, kifutott az udvarra, ahol a telephely garázsa előtti aszfaltozott úttesten föl-alá sétált. 

A Fővárosi Törvényszék 2017. november 29-én kihirdetett ítéletében kötelezte a MAL Zrt.-t, hogy kártérítésként fizessen meg a MÁV Zrt. részére 369.630.896 forintot és annak késedelmi kamatait, valamint több mint 12 millió forint perköltséget. A MÁV Zrt. 96%-ban pernyertes lett a több éve zajló perben.
 
Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és más bűncselekmények miatt M. A. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. 
 
Megkezdődött a Szegedi Ítélőtáblán annak az ügynek a tárgyalása, amelyben 39 személyt vádolnak befolyással üzérkedéssel, hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel. Az első tárgyalási napon elhangzott az ügyész vádbeszéde, amelyben több vádlottra kérte súlyosabb büntetés kiszabását, és megtartották beszédüket a védők is, az I. fokon kiszabott büntetésék enyhítését, illetve felmentést indítványozva.
Image

Bár a közvélemény általában "menekülő útként", a büntetés elkerüléseként értékeli, a kényszergyógykezelés valójában tényleges szankció - szögezte le Dr. Ujvári Ákos, a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának kollégiumvezetője. A Jogos a kérdés interjúsorozatunk következő epizódjából kiderül, mit is takar valójában ez intézkedés, milyen feltételek érvényesülése esetén rendelhető el, mi az eljárás menete, illetve megéri-e szimulálni a kóros elmeállapotot. 

A Fővárosi Ítélőtábla a mai napon kihirdetett ítéletével a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét megváltoztatta. Az L. J. vádlottal szemben kiszabott 20 év szabadságvesztést életfogytig tartó szabadságvesztésre súlyosította azzal, hogy a vádlott legkorábban 25 év kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa annyiban változtatta meg az első fokú bíróság ítéletét, hogy pontosította a vagyonelkobzások összegét. I.r. vádlottal szemben 15.100.000.-Ft, II.r. vádlottal szemben 1.250.000.-Ft, III.r. vádlottal szemben 1.750.000.-Ft, V.r. vádlottal szemben 1.250.000.-Ft erejéig rendelt el vagyonelkobzást. Az ítélőtábla egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét. Az ítélet jogerős. 
 

Az élettársi kapcsolatban élő 40 és 35 éves vádlottak életét rendszeres szeszesital- és gyógyszerfogyasztás (antidepresszáns, szorongásoldó) jellemezte.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt T. S. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletének a vádlott bűnösségére és a kiszabott büntetésre vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése életfogytig tartó fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett. A bíróság megállapította, hogy a vádlott az életfogytig tartó szabadságvesztésből legkorábban 25 év után bocsátható szabadon. 

Befejeződött a Szegedi Ítélőtáblán annak az ügynek a tárgyalása, amelyben – mivel több ítélet I. fokon jogerőssé vált – a táblabíróságon 38 személyt vádol az ügyészség befolyással üzérkedéssel, hivatali vesztegetéssel és más bűncselekményekkel. Elhangzott az ügyész vádbeszéde, amelyben több vádlottra kérte súlyosabb büntetés kiszabását, és megtartották beszédüket a védők is, az I. fokon kiszabott büntetésék enyhítését, illetve felmentést indítványozva.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2016. szeptember 19-én ítéletet hirdetett P. I. felperesnek a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ alperes ellen közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében. A bíróság a Munkácsy Mihály Golgota című festményét védetté nyilvánító közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított eljárásban a felperes keresetét elutasította. 
 
A Szegedi Ítélőtábla ma, október 14-én, pénteken kezdte meg a Sukoró-ügy néven elhíresült, T. Miklós és társai ellen hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt indult büntetőügy tárgyalását. Az első tárgyalási napon az ügy előadó bírója ismertette a tárgyalás előzményeit, a vádlottak és védőik bizonyítási indítványokat terjesztettek elő, amelyeket a táblabíróság tanácskozást követően elutasított. Sor került tanúmeghallgatásra is, majd a bizonyítási eljárást az ítélőtábla befejezettnek nyilvánította.
Ítéletet hirdetett a mai napon a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség.
 
A bíróság ítélete szerint
L. B. vádlott 
bűnös
Csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőperben hozott elsőfokú ítéletet a Keszthelyi Járásbíróság egy ügyvéddel szemben, aki III. rendű vádlottja volt egy húsz vádlottas büntetőügynek, azonban egészségi állapotának megromlása miatt vele szemben korábban elkülönítette az eljárást a bíróság. Az ügy többi szereplőjének ügyét 2014. november 14-én a Zalaegerszegi Törvényszék már másodfokon tárgyalta. 
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntette miatt K. T. R. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 11 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltás lett.
 
Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt Cs. I. ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szolnoki Törvényszék ítéletét.