Detailed search

Habár a vádlott azt állította, a hamis adóbevallásokkal ”szerzett” pénzt nem ő költötte el,  a bevallások elkészítésért felelnie kell -  hangzott el a Zalaegerszegi Járásbíróságon, ahol anyát és lányát költségvetési csalás miatt marasztalták el. 
 
Védekezésre képtelen személy ellen, mulasztással elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék azt a vádlottat, aki nem gondoskodott megfelelően krónikus beteg fiáról, és a fiú emiatt 27 évesen életét vesztette. R. J.-t az elsőfokú bíróság 5 év fegyházbüntetésre ítélte, 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kötelezte 553 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére. 
 
A vádlott (1936) 2014. június 5-én délelőtt Győrzámolyon elindult Gy. I. sértetthez, akitől már korábban is vásárolt húst hitelre. A szatyrában egy 28 cm nyélhosszúságú kalapácsot vitt magával. A sértett lakóházához érve bement az előtérbe, a sértettől húst kért, aki a hűtőládából egy becsomagolt hájdarabot adott neki. Ezt követően a vádlott a kutyáinak is kért húsos csontot.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa két vádlott kivételével valamennyi fellebbezéssel érintett vádlottra nézve enyhítette az elsőfokú ítéletet. I.r. vádlott büntetését 2 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltását 3 évre, II.r. vádlott szabadságvesztését 2 évre, közügyektől eltiltását ugyancsak 2 évre mérsékelte. IV.r. vádlott büntetését 6 hónapra, végrehajtás felfüggesztésének próbaidejét 1 évre enyhítette. VI.r. vádlott büntetését 1 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltást 2 évre enyhítette. VII.r.

Az I. rendű (1987) és a II. rendű (1999) vádlott meglátogattak egy ismerős családot a lakásukban, akikkel a beszélgetés egy idő után vitává, végül lökdösődéssé fajult. Ennek során az ott lakó két férfi a lakásból kitolta, kiszorította a vádlottakat, miközben az I. rendű vádlott kijelentette, hogy most elmennek, de felfegyverkezve később visszajönnek és az ott tartózkodókat megölik.

Néhány ponton megváltoztatta, a büntetési tételek tekintetében viszont helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a csalás bűntette és más bűncselekmények miatt S. Á. és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
A táblabíróság a csalás bűntettét költségvetési csalásnak minősítette. 

A jogerősen megállapított tényállás szerint az I.r. vádlott (a cselekmény elkövetésekor büntetlen előéletű, Pest megyei férfi) 2010. év elején rábírta a IV.r. vádlottat (a cselekmény elkövetésekor büntetlen előéletű, Somogy megyei férfi), majd 2010. tavaszán a III.r. vádlottat (a cselekmény elkövetésekor büntetlen előéletű, Fejér megyei férfi) arra, hogy az általuk képviselt külföldi gazdasági társaságok nevében európai közösségen belüli export tevékenység színlelésével közreműködjenek abban, hogy az I.r. és II.r.

Ítéletet hozott a Szentesi Járásbíróság F.-né D.E. I.r. és S.T.Á. II.r. vádlottak ellen jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben. Az ítélet nem jogerős.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a fellebbezéssel érintett vádlottak vonatkozásában megváltoztatta a Debreceni Törvényszék ítéletét. J. K. VI.r. vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát 3 évre, a felfüggesztés próbaidejét 3 évre súlyosította. N. A. III.r. vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát 3 évre, a F. S. IV.r. vádlottal szemben kiszabott börtönbüntetés tartamát 2 év 6 hónapra enyhítette. A Sz. I. XIII.r. vádlott vagyonának terhére elrendelt vagyonelkobzás összegét 195.000 forintban, a B. J. V.r.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a személyi szabadság megsértésének bűntette minősítést mellőzte az ítéletből és azt a kapcsolati erőszak bűntette keretében értékelte. Az ítélőtábla egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.
 

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2022. március 24. napján tartott nyilvános ülésén – megváltoztatva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, enyhítve a vádlottak büntetését – 6 év börtön, illetve 10 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre, valamint 6, illetve 10 év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen azt a nőt, illetve férfit, akik két éve kiraboltak egy szexuális hirdetésre jelentkező férfit Szekszárdon.

A Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Veszprémi Járásbíróságnak az úgynevezett „gyilkos kos” ügyében hozott elsőfokú ítéletét és mellőzte a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtásának a felfüggesztését.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete miatt B. T. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 10 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett. 

A Debreceni Járásbíróság 2020. június 29-én, előkészítő ülésen hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki egy debreceni kereszteződésben elütött két gyalogost még 2018 júniusában. A vádlott elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, melyet a bíróság elfogadott, a tárgyaláshoz való jogáról a férfi lemondott. A bíróság ebben az esetben a büntetőeljárási törvény szerint a vádlottal szemben súlyosabb büntetést nem szabhat ki az ügyész büntetés mértékére vonatkozó indítványánál.
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a vádlott fegyházbüntetését illetve a közügyektől eltiltás büntetését 6-6 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az a Debreceni Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és helyesen minősítette a vádlott cselekményét előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérleteként.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. június 1-jén meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság egy 42 éves nagykátai férfit 4 év 2 hónap börtönbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélt.
 

A Pécsi Ítélőtábla megalapozottnak találta és helybenhagyta a Pécsi Törvényszék ítéletét a 2014-ben, a pécsi vásárcsarnok közelében elkövetett emberölés ügyében.

A jogerősen megállapított tényállás szerint az 1932-es születésű sértett 2014 januárjában járólapokat cseréltetett egy vállalkozóval, akinél az I.r. vádlott dolgozott. A férfi a munkálatok során tapasztalta, hogy a sértett jó anyagi körülmények között él. Az I. r. vádlott elmondta a II. r. vádlottnak, hogy a sértett egyedül él és értékei bűncselekmény révén megszerezhetők.

A Debreceni Törvényszék  által megállapított tényállás szerint a vádlottak 2020 óta élettársi kapcsolatban élnek. A házukkal szemben lévő családi házban egyedül élő idős férfi bizalmába férkőztek, többször kértek tőle kisebb-nagyobb szívességet, napi szinten jártak át a nyugdíjashoz, bizalmas, jószomszédi viszonyt alakítottak ki vele. A sértett még kapukulcsot is adott I. rendű vádlottnak. Egy alkalommal I.rendű vádlott panaszkodott, hogy nincs pénzük és nincs mit enniük.

A Debreceni Törvényszék által megállapított tényállás szerint 2018 márciusában Nyíregyházán, az egyik helyi pénzváltóban dolgozó férfi reggel autóval ment munkába, amivel egy közeli bevásárlóközpontban parkolt le, majd 18 óra körül tért vissza autójához. Ekkor a közelben várakozó két grúz elkövető és ismeretlen társuk az autójukkal mellé álltak, ketten kiszálltak, és egyikük megindult a férfi felé. Társa közben kivette a járműből a férfi sporttáskáját, majd átkutatták az autót. A sértett megpróbálta visszaszerezni értékeit, de a két elkövető rátámadt, majd a táskával együtt elhajtottak.

A Fővárosi Törvényszék 2015. április 29-én elsőfokú ítéletet hirdetett a P. I. és társai ellen csalás miatt indult büntetőügyben. A bíróság a vádiratban foglaltaktól eltérően a vádlottak cselekményét a nem csalásnak minősítette. P. I. I.r. vádlottat emberen végezhető kutatás szabályainak megsértésének bűntettében bűnsegédként, illetve üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett emberi test tiltott felhasználásának bűntettének elkövetésében találta bűnösnek, ami miatt I.r.