Részletes keresés

Több ponton is megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméti Törvényszék elsőfokú ítéletét az adócsalás és más bűncselekmények miatt dr. P. K. I és társai ellen indított büntetőügyben. 



Az I. rendű vádlott esetében nem változott a kiszabott szabadságvesztés mértéke, így az ő jogerős büntetése 8 év fegyház lett. A II. rendű vádlott fegyházbüntetését 8 év fegyházról 7 év börtönre, a III. rendű vádlottét 1 év 10 hónapról 1 év börtönre enyhítette az ítélőtábla. Az elsőfokon kiszabott egyéb büntetések nem változtak.

A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, annak a férfinek, akit kerítés bűntettének elkövetésével gyanúsít a rendőrség. Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája, a Heves Megyei Főügyészség indítványára 30 napra, 2017. június 18-ig elrendelte H. M. J. gyanúsított előzetes letartóztatását.
 

A Hevesi Rendőrkapitányság a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette, aljas indokból, a sértett sanyargatásával, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette, a sértett sanyargatásával elkövetett kényszermunka bűntette, súlyos testi sértés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt folytat eljárást a gyanúsítottakkal szemben. Az ügyben az Egri Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatást, amit az Egri Járásbíróság egy hónapra elrendelt.

Kép

Sikeres a bíróságok 2019. II. féléves bírósági fogalmazói felvételi eljárása. A kiírt álláshelyekre több, mint háromszoros volt a túljelentkezés, a felvételi felhívásra 71 pályázat érkezett. A szóbeli és írásbeli vizsgákat követően 18 fogalmazó kezdi meg munkáját. 

A Hevesi Rendőrkapitányság zsarolás bűntette és személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás bűntette miatt folytat nyomozást fiatalkorú O.E. gyanúsítottal szemben.
 

Polgári jogi szekció

Elnök: dr. Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője

Tagok:

  • Dr. habil Osztovits András, a Magyar Igazságügyi Akadémia igazgatója
  • dr. Pribula László, Debreceni Ítélőtábla Polgári Kollégiumának vezetője
  • dr. Dzsula Marianna, a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának vezetője
  • dr. Balogh Zoltán, a Kecskeméti Törvényszék Polgári-Gazdasági-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának vezetője

 

A Miskolci Törvényszék 2019. május 13-án előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a fiatalkorú férfinek az ügyében, aki egy vita során fejszenyéllel okozott életveszélyes koponyasérülést a sértettnek. 

Kép

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) 2019. II. félévében ismét meghirdette a bírósági fogalmazói pályázatot, a túljelentkezés ezúttal is többszörös volt.  A fővárosban és 11 megyében, összesen 21 bírósági fogalmazói álláshelyre az augusztus 23-i határidőig 71 pályázat érkezett.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. január 15-én elrendelte a letartóztatását azon bűnszervezet tagjainak, akik megalapozottan gyanúsíthatók bűnszervezetben, jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. december 1-jén egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a két gyanúsítottnak, akik, miután egy kabátot húztak az idős férfi fejére, az elájult, ezt kihasználva pedig kirabolták.

A gyanú szerint 2018. november 27-én a két férfi a délutáni órákban bement az idős, mozgásában korlátozott sértett edelényi családi házába, hogy ott értékek után kutassanak. A gyanúsítottak közül ez egyik még gyermekkorú, míg társa fiatal felnőtt éveiben jár.

A Tatabányai Törvényszék a 2022. március 28-án tartott előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, aki 2020. december 9-én egy késsel hasba szúrta az osztálytársát.

 
 
2014. december 23.
Országos Bírósági Hivatal
SAJTÓ- ÉS KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY
 
SAJTÓKÖZLEMÉNY
A Debreceni Törvényszék ítéletet hirdetett a T.A. I. r. és K.J. II. r. vádlott ellen indított büntetőügyben. Az elsőfokú bíróság mindkét vádlottat bűnösnek találta társtettesként, folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntettében, ezért az I.r. vádlottat 6 év szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra, míg a II. r. vádlottat halmazati bünetetésül -  egy korábbi próbára bocsátás megszünetése miatti cselekményét is beszámítva – 5 év 6 hónap szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Debreceni Törvényszék bírája, dr. Horváth Péter 2018. november 19-én előkészítő ülésen ítéletet hirdetett annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2017 februárjában  közreműködtek több millió – bűncselekményből származó – forint eredetének az eltitkolásában.

 

A Fővárosi Törvényszék 2014. január 13. napján W. J.-t 4 év, dr. B. P.A.-st 2 év, dr. B. S.-t 2 év börtönbüntetésre ítélte.

A vádlottak a végrehajtandó szabadságvesztésből annak 2/3-ának kitöltése után bocsáthatóak feltételes szabadságra.

A Szekszárdi Törvényszék 2020. szeptember 29-én elsőfokon ítéletet hirdetett a „bátai gyilkosságként” elhíresült büntető ügyben. A bíróság emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, ezért őt 11 év börtönbüntetésre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. 

A Debreceni Törvényszék 2019. május 7-én tartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyében, amelynek vádlottja kényszervallatással és közokirat-hamisítással vádolta meg az őt kihallgató rendőröket. 

A másodfokú bíróság a két rendbeli hamis vád bűntette ügyében a Debreceni Járásbíróság által 2018. október 11-én hozott ítéletét a bűnügyi költséget érintő rész vonatkozásában megváltoztatta, egyebekben a 3 év fegyházbüntetést és a 4 év közügyektől eltiltást helyben hagyta.

A Veszprémi Törvényszék bűnösnek mondta ki tízrendbeli emberölés előkészületének bűntettében azt az 58 éves nőt, aki fenyegető üzenetekben fejezte ki emberölési szándékát különböző hivatalos szervek, személyek felé. A bíróság a vádlottat 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint kötelezte a több, mint félmillió forintos bűnügyi költség megfizetésére. A vádlott a szabadságvesztés büntetésből nem bocsátható feltételes szabadságra. 

A Fővárosi Törvényszék (FT) mint másodfokú bíróság – megváltoztatva a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését – egy hónapra – 2019. június 28-ig – elrendelte annak a palesztin állampolgárnak a letartóztatását, akit embercsempészés bűntettével gyanúsítanak.

A Kecskeméti Törvényszék tárgyalás kitűzése nélkül – előkészítő ülésen – 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 31 éves kecskeméti nőt, aki indokolatlanul adott gyógyszert a lányának, hogy a gyermeket felvegyék a kórházba.