Részletes keresés

A Salgótarjáni Járásbíróság csalás vétsége, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt halmazati büntetésül 8 hónap börtönbüntetésre ítélt egy salgótarjáni férfit.

A Veszprémi Járásbíróság letartóztatta azt a gyanúsítottat, aki több alkalommal tört fel parkoló autókat. A bíróság a gyanúsított letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapra rendelte el.

 

A Debreceni Járásbíróság 2018. október 29-én hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelynek vádlottja 2017. október elején személygépkocsijával összeütközött a szemközti sávban közlekedő vétlen sofőr gépkocsijával. A vádlott a bűnösségre kiterjedő beismerő vallomást tett, melyet a bíróság elfogadott. Az elsőfokú bíróság H. G.-t kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek. Ezért őt 2 év 10 hónap fogházbüntetésre ítélte, valamint 3 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2018. augusztus 21-ig meghosszabbította M. R. házi őrizetét és fenntartotta a mozgásának nyomkövetővel történő ellenőrzését.
 
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség indítványozta a gyanúsított házi őrizetének meghosszabbítását. A gyanúsított védője kérte, hogy a bíróság szüntesse meg a gyanúsított házi őrizetét és rendeljen el vele szemben Pest megye, valamint a főváros területére lakhelyelhagyási tilalmat.

Előkészítő ülésen, 2021. június 14-én hirdetett ítéletet a Debreceni Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki egy internetes csevegő programon keresztül felvette a kapcsolatot a sértettekkel, majd tőlük pornográf tartalmú képeket kért és volt, akit erre kényszerített is.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott (50 éves, büntetlen előéletű, Somogy Megyei férfi) 2012-ben ismerkedett meg a 17 éves kora óta hajléktalan életmódot folytató I. számú sértettel. A nő szórólapozásból, alkalmi munkából tartotta el magát, lakása, jövedelme nem volt, családjával nem tartotta a kapcsolatot. A vádlott felajánlotta a sértettnek, hogy költözzön hozzájuk, gondozza beteg élettársát, cserébe lakhatást biztosít neki. Az I. számú sértett a vádlott házába költözött.

A Pécsi Törvényszék 2018. április 23-án kihirdetett ítéletével K. Zs. vádlottat nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és közokirattal visszaélés vétsége miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.
 
A vádlott a büntetéséből 30 év múlva szabadulhat feltételesen.
 
A Veszprémi Törvényszék 2018. február 7-én kihirdetett ítéletében H. B. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte.  
 
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője a nyilatkozattételre 3 napot tartott fenn. 
 

Több ponton megváltoztatta, de a bűnösség megállapítása és a büntetés kiszabása tekintetében helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt fiatalkorú B. Sándor Mihály és társai ellen indított büntetőügyben az  I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.

A Fővárosi Törvényszék 2017. június 22-én Gy-S. J. felperes, valamint néhai V. Z. családja által a Magyar Állam alperessel szemben indított, mindkét kártérítési perben a felperesek keresetét elutasította.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 84 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 603 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 255 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 88 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 393 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását két kecskeméti férfinak, akiket csalással gyanúsítanak.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt B. Gáborné ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét, így a vádlott jogerős büntetése 6 év 6 hónap börtön és 5 év közügyektől eltiltás lett.
Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró törvényszék – tekintetbe véve az ügy összes körülményeit – arányos büntetést szabott ki, annak sem lényeges súlyosítása, sem lényeges enyhítése nem indokolt.

Az I. fokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és a Kecskeméti Törvényszéket új eljárás lefolytatására utasította a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a M. Sándor és társai ellen társtettesként, hivatalos személy által, folytatólagosan elkövetett vesztegetés miatt indított büntetőügyben.

A Debreceni Ítélőtábla dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. A bíróság az I.r. vádlottal szemben 60500 Ft, a II.r. vádlottal szemben pedig 20000 Ft vagyonelkobzást is elrendelt. Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.