Részletes keresés

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa érdemben helybenhagyta a Szegedi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, melyben a vádlottat halált okozó ittas járművezetés bűntette és kábítószer birtoklásának vétsége miatt 5 év 5 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, 5 év közügyektől eltiltásra és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akit tavaly decemberben embercsempészés bűntette miatt 3 és fél év börtönbüntetésre ítélt a Tiszaújvárosi Járásbíróság.
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. május 17-i ülésén elrendelte annak a négy gyanúsítottnak a letartóztatását, akiket a NAV pénzügyi nyomozói egy ellenőrzés során tetten értek Pest megye iparterületén zárjegy nélküli cigaretták pakolása, dobozolása közben. 

Az Egri Törvényszék július 10-én tanúk kihallgatásával folytatta az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőügy tárgyalását. A bíróság az ügyben ítéletet nem tudott hozni, mert a mai tárgyaláson további bizonyítás lefolytatása, a sértettek kihallgatása vált szükségessé, ezért a bíróság a tárgyalást elnapolta. A bíróság a tárgyalást 2019 szeptemberében folytatja. A vádlott a terhére rótt bűncselekmények elkövetését nem ismerte el.



A Szolnoki Törvényszék napokban meghozott másodfokú ítéletével jogerősen lezárult annak a huszonéves fiatalembernek a büntetőügye, aki 2017. június 4-én éjjel az egyik szolnoki utcában egy 300.000 Ft-os aranyláncot rabolt egy másik férfitól. Négy és fél év börtönt ért a kaland.

Az eset Jász-Nagykun-Szolnok megye megyeszékhelyén, a hetvenezer fős Szolnokon történt. A két férfi a belváros egyik népszerű szórakozóhelyén éjjel kettő óra körül ismerkedett meg egymással. Együtt ittak és beszélgettek, majd egy óra múlva közösen indultak el a sörözőből. 

A Pécsi Járásbíróság 2019. március 26-án nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt bűnösnek mondta ki  R.Á.G. vádlottat, ezért a bíróság 50 nap elzárásra ítélte.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2019. október 9-én különösen nagy vagyoni hátrány okozó, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban elrendelte M.L., J.Zs. és K.A. gyanúsítottak letartóztatását. 

A Szolnoki Törvényszék 2019. október 7-én első fokon életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyektől azt a büntetlen előéletű középkorú férfit, aki tavaly szeptemberben újszászi családi házában veszekedés közben egy 24 cm hosszú konyhakéssel mellkason szúrta volt élettárását, majd a tettét látva azonnal mentőt hívott és értesítette a rendőrséget. Az ítélet nem jogerős. 

Az eset 2018. szeptember 16-án délután három óra körül a hatezer lakosú Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban, Újszászon történt.

Az Érdi Járásbíróság 2019. november 13-án folytatólagos és nyilvános tárgyalásokat követően ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, akit halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolt a Budakörnyéki Járási Ügyészség Közlekedési Ügyek Csoportja.

Különösen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi törvényszék 2019. március 20-án M. F. svájci állampolgárságú vádlottat, és ezért őt 5 év 6 hónap börtönre és 6 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte.

Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

A jogosítvánnyal nem rendelkező vádlott 2018. november 10-én korán reggel, éjszakai látási viszonyok között Esztergomnál, a 11. számú főúton, Pilismarót irányába közlekedett egy más tulajdonában lévő tehergépkocsival, a megengedett 90km/h sebességet átlépve, 100-110 km/h sebességgel. Ugyanebben az időben szabálytalanul sétált a főúton, a vádlottal azonos irányba, sötét ruházatban, fényvisszaverő mellény nélkül a sértett.

Nem jogerős ítélet született annak a férfinak az ügyében, aki büntetése letöltése alatt egy távközlési cég munkatársának adta ki magát és így telefonon pénzt csalt ki egy nőtől.

The use of speech recognition and transcription software at the courts could facilitate compliance with the deadlines relating to the obligation of putting decisions and minutes into writing, and would also result in more efficient use of the working time by reducing the time required for transcription.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 1 év 1 hónap – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte lőszerrel visszaélés bűntette miatt a B. Gy. és társai ellen terrorcselekmény bűntette miatt folyamatban lévő ügy XVII. rendű vádlottját. A Törvényszék a vádlottat előzetes mentesítésben is részesítette.

Az ítélet szerint a XVII. rendű vádlott a bűnszervezet egyik tagjának kérésére – ismeretlen helyről – engedély nélkül 50 darab 9 milliméteres lőszert szerzett be, majd azokat 2009 áprilisában továbbadta az azokat tőle megrendelő társának.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék Sz. Á. vádlottat, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, megállapítva, hogy a szabadságvesztésből leghamarabb 40 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésen csoportosan, társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt egy férfit. 

A Fővárosi Törvényszék március 22-i jogerős döntésével helybenhagyta az elsőfokú ítéletet abban a büntetőügyben, amelyben két férfit társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádoltak.

Saját otthonában fogadta ügyfeleit az a terhelt, aki évek óta kereskedett különböző tudatmódosító szerekkel. Tevékenysége jól jövedelmezett. A férfitól értékes járműveket és több millió forintot foglaltak le a nyomozók. Forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt a Váci Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, 2022. szeptember 9-én a Budakörnyéki Járásbíróság a legszigorúbb kényszerintézkedést – letartóztatás – rendelte el a férfival szemben.

A Nyíregyházi Törvényszék a mai napon felfegyverkezve, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntette miatt 9 év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte D. D. vádlottat.
 
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2018. március 3-ig meghosszabbította annak a gyanúsítottnak a házi őrizetét, aki a gyanúsítás szerint 2017. október 31-én Miskolcon, három ember halálát eredményező közúti balesetet okozott, és a bíróság még 2017.  november 3-án elrendelte a házi őrizetét.