Részletes keresés

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2020. május 28-ig folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette miatt rendelte el négy gyanúsított letartóztatását, akik a gyanú szerint azzal fenyegették meg a sértettet, hogy feljelentést tesznek ellene, mert tizennyolcadik életévét be nem töltött lánnyal közösült.
 

Vásárlók tucatjait szedte rá az a nő, aki az interneten különböző termékeket kínált eladásra, a vételáruk átutalását követően azonban a termékeket nem küldte meg a vevőknek. Ellene a Ceglédi Rendőrkapitányság több rendbeli csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz, a bíróság pedig a legsúlyosabb kényszerintézkedést rendelte el vele szemben.

A nyomozás rendelkezésre álló adatai szerint, a gyanúsított 2021. január 02-én, az éjszakai órákban, Magyarország déli határszélén, a felesége tulajdonát képező személygépkocsiba felvett 8 fő, magukat szír állampolgárnak valló, Magyarország területére érvényes okmányok nélkül érkezett személyt azzal a szándékkal, hogy őket jogellenesen Ausztriába szállítja.

 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2021. január 7-én 16 óra körül Szeged térségében a gépjárművébe felvett 5 - Magyarországon jogellenesen tartózkodó - szír állampolgárt azzal a szándékkal, hogy őket Németországba szállítsa.

 

A Szombathelyi Járásbíróság zsarolás bűntettének kísérlete miatt az erőszakos többszörös visszaeső vádlottat 2 év fegyházra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A gyanú szerint a két férfi 2019. november 12-én reggel az idős, beteg sértett házához ment, hogy tőle pénzt szerezzenek. A gyanúsítottak azt az ígéretet tették a férfinek, hogy elviszik Budapestre, ahol megkapja egy nem is létező tartozását. A sértett ezután felvett a bankszámlájáról 120 000 Ft-ot, amiből 30 000 Ft-ot átadott a gyanúsítottaknak útiköltségre. A két férfi a sértettet a lakhelyétől nem messze kitette az autóból, vagyis nem vitték el Budapestre.

A gyanú szerint egy 29 éves és egy 27 éves férfi november 24-én 22 óra előtt Oroszlányon cigarettát és pénzt kért egy férfitól. A sértett a kérésnek nem tett eleget, a két személy őt ellökte, majd a ruházatának egyik zsebét késsel kivágták. Tőle egy telefont és bakkártyát vettek el a tettesek, majd sietősen távoztak. Másnap reggel a bankkártyával dohányterméket és alkohol tartalmú italt próbáltak vásárolni egy helyi üzletben. A sértett még ezen a napon hajnalban tett feljelentést az Oroszlányi Rendőrkapitányságon.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. november 16-án tartott ülésen, emberölés büntette miatt indult ügyben 3 hónappal meghosszabbította egy szlovák állampolgárságú férfi letartóztatását. A bíróság a letartóztatás meghosszabbításánál figyelembe vette, hogy a férfi szabadlábon hagyása esetén a hatóság elől feltehetően megszökne, elrejtőzne, valamint vele szemben fennáll a bűnismétlés veszélye is. A végzés jogerős.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban.

A Fővárosi Törvényszék 2021. december 17-én elrendelte annak a német állampolgárnak az ideigle-nes átadási letartóztatását, akivel szemben a németországi Bad Saulgau-i Bíróság bocsátott ki euró-pai elfogatóparancsot kényszerítés és zsarolás bűncselekménye miatt indult büntetőeljárás lefolytatá-sa céljából. 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. június 1-jén tartott nyilvános ülésén helybenhagyta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, akit többrendbeli szeméremsértés vétsége miatt ítélt el a Debreceni Járásbíróság.

A Debreceni Járásbíróság 2022. február 3-án, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik 31 migránst akartak egy kamionnal Nyugat-Európába csempészni.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. március 25-én tartott ülésen, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt indult ügyben, újabb 3 hónappal – 2022. június 26-ig - meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás meghosszabbítására a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor. A végzés nem végleges, mivel a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. április 13-án lopás vétségének kísérlete miatt 70 nap elzárásra ítélte azt a többszörös visszaeső férfit, aki sikertelenül próbált betörni egy esztergomi dohányboltba. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. március 10-én az emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban 1 hónapra elrendelte P.V.M. gyanúsított letartóztatását. 

A Komáromi Járásbíróság a 2022. június 24-én hozott végzésével elrendelte annak az ukrán férfinak az egy hónapra történő letartóztatását, aki embertelen körülmények között szállított 19 migránst az M1 autópályán. 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2022. június 23-án Magyarország területén, a magyar-szerb államhatár közelében lévő elhagyatott helyen megbízója utasítására 2.000 euró ellenérték ígéretének fejében, egy cseh honosságú tehergépkocsiba felvett 19, Magyarországra illegálisan érkezett személyt azzal a szándékkal, hogy őket Ausztriába szállítja. 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2022. június 22-én meghozott ítéletével csalás, lopás, közokirattal visszaélés és közokirat-hamisítás bűntette miatt 7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte G.Zs.I. vádlottat. A bíróság ezen túlmenően több, mint 100 millió forint kártérítés megfizetésére is kötelezte a férfit a sértettek részére. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. augusztus 22-én hozott végzésével három hónappal meghosszabbította annak a lengyel embercsempésznek a letartóztatását, aki álnév mögé próbált elbújni. 

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt folytat nyomozást több személlyel szemben.
 
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak október 22-én hajnalban egy gyöngyösi szórakozóhelyen előzetes sérelmeik miatt, különböző eszközökkel – karóval, karddal – jelentek meg és több személyt is bántalmaztak.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. november 7-én lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el azzal a két gyanúsítottal szemben, akiket a nyomozóhatóság egy labdarúgó mérkőzés szünetében elkövetett verekedésük miatt súlyos testi sértés bűntettével és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével gyanúsít.