A Tatabányai Járásbíróság a 2024. január 25. napján tartott előkészítő ülésen, rongálás bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat, mint többszörös visszaesőt 2 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta, mely végzés végleges.
Részletes keresés
A tárgyi környezet mellett nagy hangsúlyt kell fektetni magára az emberre is – emelte ki a Gyulai Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese. Dr. Vajas Sándor hozzátette: 2019 a bíróságokon a Családok éve, a cél pedig az, hogy megteremtsük az összhangot a karrier – család – egészség között.
2020. március 31. napján kihirdetésre került a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III.31.) Korm.rendelet.
Újabb hat évre kapta meg büntető kollégiumvezetői kinevezését dr. Nagy Antal a Debreceni Törvényszék Büntető kollégiumának élére. Nagy Antal kollégiumvezetőként többek között azt szeretné elősegíteni, hogy minden bíró készségszinten elsajátítsa és hatékonyan alkalmazza a Digitális Bíróság fejlesztéseit.
Az Országos Bírósági Hivatal 2016-ban indította el Megtartó Programját, amely 2019-ben a családbarát munkahelyi kultúra erősítése jegyében az eddigi juttatások mellett új elemmel bővül: a bíróságokon bevezetésre kerül az óvodai és bölcsődei támogatás, amely minden hét év alatti gyermek után legfeljebb havi 10.000,- forint összegben vehető igénybe.