Részletes keresés

Kép

A Fővárosi Törvényszék elnöke által létrehozott szervezetfejlesztési projekt fő célja egy olyan hosszú távú, komplex fejlesztő folyamat beindítása volt, amely a Pesti Központi Kerületi Bíróság egész szervezetét felöleli, növelve annak hatékonyságát és teljesítőképességét, valamint a dolgozók jóllétét. Nagyon fontos, hogy ez a folyamat valamennyi érintett közvetlen részvételén és a gyakorlati tapasztalatokra épülő tanulásán alapul.

2024. 02. 02.

A Tatabányai Törvényszék a 2024. február 1. napján tartott nyilvános folytatólagos tárgyaláson, emberölés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat távollétében 8 év börtönbüntetésre, valamint 10 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a védő felmentésért jelentett be fellebbezést.

A Szolnoki Törvényszéken ősszel három tárgyalási napon, 2018. szeptember 3-án, 10-én és 13-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki. Az eljárás ezen szakaszáig 13 tárgyalást tartott a bíróság, melyekre összesen 78 tanút idézett meg, akik közül 56-an jelentek meg a bíróságon. A tárgyaláson megjelent tanúkat a bíróság részletesen, jellemzően több órán keresztül hallgatta ki. Vallomásukat az immáron 595 oldal terjedelmű tárgyalási jegyzőkönyvek tartalmazzák. 

Összbírói értekezlet keretében értékelte a 2023. évet dr. Husek Dániel, a Kecskeméti Törvényszék elnöke. Az értekezleten a törvényszék illetékességi területén ítélkező bírákon kívül részt vett dr. Csorba Zsolt Ödön, az Országos Bírósági Hivatal Elnöki Kabinetének főosztályvezetője, Böszörményiné dr. Kovács Katalin, a Kúria elnökhelyettese, dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla Elnöke, dr. Vida-Sós Tünde, a Szegedi Törvényszék elnöke, dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke, valamint az Országos Bírói Tanács képviselői.

Az értekezletet megelőzően dr. Csorba Zsolt Ödön és dr. Husek Dániel közös sajtótájékoztatót tartottak. Kiemelték, hogy a Kecskeméti Törvényszéken - hasonlóan az országos tendenciához - az elmúlt évekhez képest magasabb volt az érkezett ügyek száma (összességében 5000 darab üggyel érkezett több 2023-ban, mint a megelőző évben), azonban az érkezés növekedését követte a befejezések száma is.

Hangsúlyozták, hogy a Törvényszéken magas színvonalú és időszerű ítélkezés folyik, az eljárások túlnyomó többsége egy éven belül elsőfokon (fellebbezés nélkül) fejeződik be. Ez a mutató minden ítélkezési szinten és minden ügyszakban meghaladja az országos átlagot, egyúttal komoly bizalmat jelent az ügyfelek részéről. Rámutattak, hogy a Törvényszék annak ellenére is tartani tudja az időszerűségi mutatóit, hogy jelentős a nagy terjedelmű, időigényes, „mega ügyek” száma (így például az egyik ügyben 110 vádlott érintett, egy másik eljárásban pedig az elsőfokú ítélet tartama 1000 oldal).

A digitális vívmányok jelentőségét hangsúlyozva kifejtették, hogy a törvényszék illetékességi területén az elmúlt évben - 11 tárgyalóban - összesen 2118 távmeghallgatás történt, így a Via Video rendszer kihasználtsága kiemelkedő, ami komoly költségmegtakarítást eredményez.

Az összbírói értekezleten a Törvényszék elnöke ismertette az elmúlt év eredményeit. Ennek során kitért az ügyforgalmi, időszerűségi, és a megalapozottsági adatokra. Kiemelte, hogy a Törvényszék bíróságai magas színvonalon és időszerűen ítélkeznek.

Az idei esztendő célkitűzéseire áttérve – többek között - megemlítette az elhúzódó perek számának csökkentését és munkahelyi fluktuáció eredményes kezelését.

Ezt követően dr. Négyessy András, a Kecskeméti Törvényszék Bírói Tanácsának Elnöke számolt be a Tanács elmúlt évi munkájáról.

Dr. Bálind Attila, a Szegedi Ítélőtábla Elnöke elismerően nyilatkozott a Kecskeméti Törvényszék bíróságainak elmúlt évi munkájáról.

Dr. Varga Rita, az OBT elnökhelyettese és dr. Félegyházy Megyesy Fatime Mária, az OBT tagja beszámoltak a Tanács elmúlt időszakban végzett munkájáról, a közelmúlt bekövetkezett jogszabályi változásokról, majd - a testület nevében - elismeréseket adtak át.

Dr. Csorba Zsolt Ödön, OBH Elnöki Kabinet főosztályvezetője a törvényszék eredményeit méltatta és megköszönte a bírák, bírósági vezetők munkáját. Kiemelte a bírák mellett dolgozó igazságügyi alkalmazottak munkájának jelentőségét, szerepét.

Az értekezlet zárásaként Böszörményiné dr. Kovács Katalin, a Kúria elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket.

Kecskemét, 2024. április 11.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya

Az Országos Bírói Tanács 2016. szeptember 13-i ülésén 3 tanácstag kezdeményezésére napirendjére tűzte a közigazgatási perrendtartás kodifikációjával kapcsolatos tájékoztatót, továbbá az igazságügyi miniszter által az Országos Bírósági Hivatal elnöke részére 2016. júliusában véleményezésre megküldött, illetve a bírósági szervezet részére 2016. augusztusában eljuttatott, a közigazgatási bíráskodást érintő törvénytervezetekkel kapcsolatos bírósági szervezeti álláspontot.

Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke - miután dr. Magyar Károly 6 évre szóló kinevezése 2014. február 28-án lejárt - 2014. július 15-től kezdődően 1 éves időtartamra a Zalaegerszegi Járásbíróság bíráját, dr. Sorok Norbertet bízta meg a Zalaegerszegi Törvényszék elnöki feladatainak ellátásával.

E tájékoztatás a 2018. január 1-jén és azt követően indult az OBH elnökének vagy a bíróság elnökének igazgatási hatáskörébe tartozó ügyekben (továbbiakban elnöki ügy) irányadó.

 

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az ELMŰ Hálózati Kft. fejlesztési és karbantartási munkálatai miatt 2025. július 3-án (csütörtökön) a Váci Járásbíróság zárva tart. Ezen a napon a személyes és telefonos ügyfélfogadás szünetel, a bíróság elektronikus úton sem lesz elérhető.

Megértésüket köszönjük.

Az Érdi Rendőrkapitányság gyorsított szabálysértési eljárás keretében állított az Érdi Járásbíróság elé egy elkövetőt 2019. október 3-án. Az elkövető 2019. október 1-én Érd belterületén úgy közlekedett az általa vezetett gépkocsival, hogy tisztában volt azzal, hogy a bíróságok korábban jogerősen eltiltották a közúti járművezetéstől. Az Érdi Rendőrkapitányság járőrei az elkövetőt vezetés közben tettén érték, a helyszínen őrizetbe vették.

2024. 03. 11.

A Tatabányai Járásbíróság nyilvános, folytatólagos tárgyaláson rablás bűntette ügyében hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki ivócimboráját rabolta ki. A bíróság a többszörös visszaeső férfit 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre, mellékbüntetésként 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint megállapította, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbeztek, így az ítélet nem jogerős.

2023. 10. 03.

A Fővárosi Ítélőtábla újraalakulásának 20. évfordulója alkalmából 2023. szeptember 29-én ünnepi megemlékezést tartottak a Markó utcai Igazságügyi Palotában. Dr. Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke kiemelte: „több, mint ötven évet kellett várni, hogy a rendszerváltás utáni igazságügyi reform keretében ismét létrejöjjön az ítélőtáblák rendszere.” 2003. július 1-én 75 bíró állt szolgálatba. Napjainkban a Fővárosi Ítélőtábla a bírósági szervezet megbecsült, elismert szereplője, kiváló megalapozottsági és időszerűségi mutatókkal rendelkezik.

E tájékoztatás azokban az elektronikus kapcsolattartással érintett ügyekben irányadó, melyek esetében a bírósági eljárást megindító irat 2018. január 1-jén vagy azt követően érkezett elektronikus úton a kézbesítési rendszerbe, illetőleg azokban a közigazgatási ügyekben, melyekben a bírósági eljárást megindító iratot 2018. január 1-jén, vagy azt követően elektronikus úton a közigazgatási szervhez előterjesztették.

Mint arról korábban hírt adtunk, a Debreceni Járásbíróság 2022. február 8-án határozatot hirdetett abban a perben, amely szerint a felperes Magyar Állam kártalanítás visszafizetése iránt indított perében 20 millió forintot követel az alperes B. F.-től.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2021. április 9-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen többek között sikkasztás bűntette miatt volt elfogatóparancs érvényben.

A Szolnoki Törvényszéken 2019. június 13-án, 17-én és 20-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság, ahogyan eddig is, valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki, melyekre összesen 13 tanút idézett meg. 

A büntetőeljárás célja a bűncselekményt elkövető személy büntetőjogi felelőssége felőli döntés. Magyarországon kizárólag a bíróság állapíthat meg bűnösséget és szabhat ki büntetést.

Bűncselekmény elkövetésének gyanúja esetén hivatalból vagy feljelentésre indul eljárás. Feljelentést tehet a bűncselekmény áldozata és az, aki arról tudomást szerzett. A feljelentést a rendőrségnél kell megtenni.

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Baracsi Katalin (2023): Digitális gyermekjogok: reklám(ozó) gyerekek. Családi Jog, 21. évf., 2. sz., 40-43.

Barcsi Tamás, Szekeres Diána (2023): A sportetika és a sportjog határán. Európai Jog, 22. évf., 3.sz., 10-16.