Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék 2025. február 12-én kihirdetett mindkét ítéletében megsemmisítette a Kárpátaljáról érkezett menedékes családok – szálláshelyük további állami támogatására vonatkozó – méltányossági kérelmét elutasító döntéseket. 

A bíróság a többszörös visszaeső vádlottat üzletszerűen, részben társtettesként, folytatólagosan elkövetett lopás vétsége és lopás vétségének kísérlete miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Nyíregyházi Törvényszék 2019. október 24-én vesztegetés bűntette miatt 1 év - végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte B.J. vádlottat. A vádlott és védője 2019. október 28-án fellebbezést jelentett be az ítélet ellen enyhítés végett, vagy arra az esetre, ha a másodfokú bíróság a szabadságvesztés büntetést helybenhagyná, kérték, hogy a bíróság előzetesen mentesítse a vádlottat a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. 

Az ügyben jogerős döntést a Debreceni Ítélőtábla fog hozni.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülés során 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki társaival együtt telefonhívásaikkal ismeretlen idős embereket tévesztett meg azért, hogy pénzüket és értékeiket megszerezze. Tekintettel arra, hogy a vádlott a bűncselekményt felfüggesztett börtönbüntetésének hatálya alatt követte el, a bíróság elrendelte a vele szemben korábban kiszabott 10 hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is.

Megkezdődött a sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt bíróság előtt álló Sz. J. és társai II. fokú büntetőügye a Zalaegerszegi Törvényszéken.  
 
Spaller Erika önkormányzati képviselőjelölt a  helyi választási bizottság Harka községi választókerülete választási eredményt megállapító döntésével szemben előterjesztett fellebbezésének helyt adva a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi  Választási Bizottság a helyi választási bizottság határozatát megváltoztatta. A területi választási bizottság Spaller Erika jelöltre leadott szavazatok számát 224-ben határozta meg, mellyel megválasztott önkormányzati képviselő lett.
Pályázási határidő

Az Egri Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

az Egri Törvényszék egy büntető ügyszakos tanácselnöki (10. számú) álláshelyének betöltésére.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

Kép

„Bevezetés a közlekedési büntetőjogba – elsőbbségi közlekedési helyzetek” címmel 2019. január 22-én és január 29-én, kétnapos képzést szervezett a Fővárosi Törvényszék. Az új módszertan fő célkitűzése, hogy jogesetek megoldásával, gyakorlati tanuláson keresztül segítse a megértést, az ok-okozati összefüggésekre épülő gondolkodás begyakorlását, a közlekedési bűncselekmények vizsgálatának és bizonyításának mikéntjét – s mindezt interaktív módon.

Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 73 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette miatt. ifj. Válik Zsolt ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.
A vádlott cselekményét közveszéllyel fenyegetés vétségének minősítette, a szabadságvesztés tartamát 1 év 6 hónap börtönre, a közügyektől eltiltás tartamát 2 évre enyhítette a táblabíróság.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 166 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 280 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 340 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013. november 18-én jogerős végzésével nem állapította azon határozatok semmisségét, amelyek B. A-t csoportosan, felfegyverkezve, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt bűnösnek mondták ki és ezért 2008. október 21. napján jogerősen egy év börtönbüntetésre, végrehajtásában kettő évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. 
 

A Budapest XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 2019. augusztus 16-án két embercsempészési ügyben is felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki iraki állampolgárokra, akik gyermekeket csempésztek Magyarországra olyan okiratokkal, amelyeket nem a beutaztatott gyermekek részére állítottak ki. A bíróság mindkét ügyben bíróság elé állítás keretében egy év nyolc hónap, végrehajtásában három évre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabott ki.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. március 23. napján J. I. vádlott és társa ellen emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. október 3-án fk. K. K. vádlott ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőügyben végzést hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetés fele részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.